Ráktalicska

Régóta hajtom ezt a rövidke szösszenetet a már tárgyalt Singularity nevű FPS-ből, most végre sikerült rábukkannom a Youtube egy eldugott szegletében. A játék során sokszor találunk vetítőgépeket, és különféle videolejátszó berendezéseket, amelyek segítségével megtekinthetjük a telep rég halott szovjet tudósainak a kutatási eredményeit. (Gyorstalpaló: a játék napjainkban játszódik, és egy 50-60 éve elhagyatott szovjetek által létesített szigeten bandázva kell kideríteni, hogy hol siklottak félre a kísérleteik, amelyek során valamiféle energiaforrást próbáltak hasznosítani.)

Ezen videók közül kiemelkedik a következő, amelyben megtekinthetjük, hogy ruszki barátaink először szeretnék kipróbálni az általuk létrehozott teleportkaput. A művelet nem várt eredménnyel zárul…

Turn it off! (hogy ezek milyen jól tudnak angolul!)

Munkaidőm nagy részét természetesen dolgos, serény, és természetesen rendkívül lelkes munkavégzéssel töltöm, de nagynéha, ha akad néhány szabad pillanatom, akkor rá-rá szoktam rán pillantani a Google Reader-es profilomra, amelybe jelenleg 171 különböző weboldalról dől a cucc. Olyasmi feelingje van az egésznek, mint valami városi csatornarendszer derítője, amelybe rengeteg csőből ömlik a matéria, amelynek nagy része csak híg fos, de néha az ember beleakadhat egy-egy lehúzott teknősbe, netán csapba ejtett gyémántba is. Ezekből a néha előbukkanó gyöngyszemekből már jópár post született: volt amelyik inspirációt adott, volt amelyik pedig konkrét anyagot (videót, zenét, akármit), szóval nyugodtan állíthatom, hogy sokat köszönhetek ennek a csodának, amit RSS feed-nek neveznek.

Most is ez történt velem: következzék egy chat-beszélgetés (valószínűleg MSN, vagy IRC) innen, amelyet egy másik előzött meg körülbelül egy-másfél héttel korábban:

Zsófi: http://qdb.hu/18155
Zsófi: Szabadna tudnom hogymiez???
Khazmeer: Véletlen egybeesés.

Tessék kattintani a linkre, és meglátjátok, hogy miért is ez a hónap fail-je Látjátok, ezért nem szabad pletykásnak lenni, ma is megtanultunk valamit

Ami a röhej az egészben, hogy a plakát többi szövegét sikerült leírni helyesen, pedig ott is hemzsegnek az angol szavak

… megint agyonbrainstormingolták magukat valami budapesti irodaház 6. emeletén a kellemesen légkondicionált meeting room-ban, és eme nagyon hasznos tevékenységnek meg is lett az eredménye, amely alant látható:

Ez a plakát a “hátemmegmiaicsa” reakció kiváltása érdekében született meg azáltal, hogy nem árulják el, hogy mégis mit is fog reklámozni a kampány. A maguk módján mindent megtettek az amatőr hirdetés látszatának fenntartásáért: a GMail-es emailcím (még jobb lett volna egy freemail-es, bár azzal már jócskán túljátszották volna a szerepüket), a sok felkiáltójeles szavak kombinálva némi gyerekes kézírással, meg pacis rajz a kevésbé gyanakvó fogyasztókat esetleg megtéveszthetik (bár azért ha az ember belegondol, hogy mégis hogy a viharba lehet elhagyni egy lovat, akkor elég valószínűtlennek látszik a dolog, de nem lennék meglepve, ha van aki ezt is bekajálja, mint a választási ígéreteket, meg az ingyen BKV-t).

Persze volt olyan, aki nem volt rest, és írt is az említett email-címre, íme az eredmény:

Kedves Luca! Hát neked meg bizony a nénikédet! Versenyló mi?!

Amellett hogy mókás, hogy képes vagyok ilyeneken rugózni a kérdés még mindig a levegőben lóg:

Szerintetek mégis mi a lócitromot (hogy stílusos legyek) akar ez az óriásplakát reklámozni?

Lovardát? Sok lóerős autót? Lókolbászt is gyártó vágóhidat? ÁlLÓszoláriumot?

Akik régóta olvasnak tudhatják, hogy elismeréssel szoktam adózni a zseniális marketingötletek kiagyalói, megvalósítói iránt annak ellenére, hogy alapvetően a fogyasztók manipulálásának, elégedetlenség-érzetének fenntartásának “művészete” undorral tölt el. Ezt a mélyen gyökeredző ellenszenvet csak akkor tudom elfelejteni, ha valami olyan reklámmal, kampánnyal találkozok, amelyből süt a kreativitás, a szellem. Ebbe a kategóriába tartoznak nálam a Valve húzásai (mint például, ez vagy ez), de amit most fogok mutatni szerintem szintén elképesztően ötletes.

Tessék rákattintani erre a videóra, kitenni full screen-be, és élvezni a show-t. A vége fele fog jönni a csattanó :

UPDATE: úgy vettem észre, hogy beágyazva nem nagyon akar működni, ha nálatok sem megy indítsátok innen!

Én még ilyet nem pipáltam: az alkotók keresztezték a Youtube-ot a “Kaland játék kockázat” lapozgatós könyvekkel (még jobb példa lenne régről a Teletext-en játszható nyomozós kalandjáték, kár hogy arra már a kutya sem emlékszik ennyi év távlatából), mindezt azért, hogy bemutassák, mennyire a vevő elégedettsége az első számú szempont náluk! Utánanéztem a cégnek: egy Új-Zélandi (igen, az a sziget ott Ausztrália mellett, kábé a Föld túlsó vége ) pizzéria-hálózat marketingfogása volt a brand ilyetén mód népszerűsítése, ráadásul ha “végigviszed” a kalandot, akkor kapsz egy varázsszót, amit ha elsusogsz a rendelésed leadásakor, akkor hozzád vágnak még egy másfél literes kólát a cég ajándékaként! A belefeccölt energia, és pénz (spoiler: az egyik elhalálozásod úgy esik meg, hogy felrobbansz autóstól) is tiszteletreméltó, a karakterek se rosszak (bár a szakállas csóka néha már kicsit idegesítő szerintem), és még a poénok is ütnek helyenként… Zseniális? Nem kicsit!

Ken Lee, és a magyar nyelvet a végsőkig stresszelő blogja már volt említve régebben (a srác ki is rakta az oldalsávba a post linkjét), úgyhogy csak magamat tudom idézni vele kapcsolatban:

Ez a srác minden megnyilatkozásával újra és újra erőszakot tesz anyanyelvünkön, úgy izomból megpörgeti Kazinczy-t a sírjában (had pörögjön a vén hülye), de mindezt olyan önfeledt bájjal teszi, hogy az ember nem dühöng, hanem csak röhög kínjában, miközben úgy érzi hogy olvad az agya…

Legutóbb azon visítottam röhögve, amikor el akarta adni a blogot egymillió forintért, hogy legyen pénze lajhártfarmot létesíteni, majd amikor felhívták a figyelmét kommentben, hogy az kevés lesz még a telekre is, akkor egy huszáros vágással módosította a pénznemet svejci francra, de elfogadná az egy milkát USA dolárban esetleg angol pound-ban is. Erre már nekem is muszáj volt kommentelnem (pedig nem nagyon szoktam a szóbanforgó blogon, épp elég kiheverni a postokat), íme a Dénestől érkezett válasszal együtt:

Most komolyan: hát nem egy tündér?

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

/Asimov három robotikai törvénye/

A cégem HR-részlege rendszeres időközönként szolgál újabb és újabb röhejes alapanyaggal a blogra: volt pár hónapja ugye a cég berkein belül közröhej tárgyává váló “Hogyan használjuk az automata sorompókat” című körlevelük, most meg egy “Munkavállalói feladatok” című sokpontos szösszenettel szórakoztatják a nagyérdeműt. Azon kívül, hogy egyes pontokat kétszer is sikerült megfogalmazni (szerintem a “oltalmi kötelezettség: munkáltató vagyonát és személyi épségét védeni” és a “IBM eszközök védeni” kitétel egy és ugyanaz, ráadásul még egy rag is lemaradt a másodiknál), még Asimov robotikai törvényeit is alkalmazni kívánják rajtunk, amikor a következőket fogalmazták meg:

köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné (ettől függetlenül továbbra is rendelkezésre kell állni)

Naszóval mi ez, ha nem a második törvény kicsit átfogalmazva? Eddig is sejtettem, hogy egy gyári számmal rendelkező biodroidként tengetem életemet ennél a cégnél (is), de ennyire nyilvánvalóan még nem hozták tudomásomra. Most komolyan: mennyire lehet életszerű az a helyzet, amely során te mint munkavállaló köteles vagy tartani magad ehhez a szabályhoz? Utasít a főnököd, hogy borítsd le forró kávéval a kollegádat? Vagy hogy gázold el a rivális részleg vezetőjét? Miféle agyament barom tud kitalálni, és megfogalmazni egy ilyen sci-fikbe illő mondatot egy céges dokumentumban?

Végülis én jól szórakozok, legalább a mai reggel is jól indult, amikor robothangon előadtam, hogy “igen főnök. megyek. megölöm. igen főnök. megyek. megölöm” Remélem még sok ilyen szösszenettel fog minket meglepni a személyzetis brigád, komoly moráljavító értékkel bír a munkásságuk

… aki szerint ez kicsit beteg:

Na ez így nem túl jó kombó szerintem

(forrás)

UPDATE:

ugyanonnan még egy screenshot:

Naszóval: “Ajánljuk még”‘ címszóval felsorolni egy csomó katasztrófát valahogy nem tűnik túl ildomos dolognak, persze tudom, ez kell a népnek. Amúgy mi folyik ott Debrecenben? Háromból két hír a városban történt tragédiákról szól! Maradt még valaki életben, hogy elmondja az utókornak, hogy itt valaha emberek ezrei éltek?

… amik leírva egész egyszerűen röhejesek. Példaként tudnám említeni a Belga, vagy a Deftones néhány remekművét (előbbire ez, utóbbira pedig ez jó példa), amelyeket olvasva az ember csak röhögni tud, hogy mennyire facsipesz-egyszerű pár soros gyerekkvers az, ami az zenei aláfestéssel válik teljes értékű számmá, de van olyan is (a Belgát pont ezért említettem), hogy a szöveg leírva annyira bonyolult, hogy amíg nem hallotta az ember a teljes számot csak csodálkozik, hogy hogyan lehetett ezt megzenésíteni. Nem akarok még egyet rúgni szerencsétlen Justin Bieber-en (dehogynem! ), de a Bébibébibébió szövege is lenyűgözően ostoba.

Most a “túl primitív” kategóriában következzék egy 1980-as klasszikus, Blondie-tól az Atomic (ami azért aktuális számomra, mert hétvégén kellett rádöbbennem, hogy a Trainspotting soundtrack-jében is egy feldolgozása szerepel):

Nézzük a szövegét is, hát nem zseniális?

Uh huh make me tonight.
Tonight make it right.
Uh huh make me tonight.
Tonight.
Tonight.
Oh uh huh make it magnificent.
Tonight.
Right.
Oh, your hair is beautiful.
Oh, tonight.
Atomic.
Tonight make it magnificent.
Tonight.
Make me tonight.
Your hair is beautiful.
Oh, tonight.
Atomic.
Atomic.
Oh.

Dehogynem!

- Sziafigyu nem veszel napszemcsit, övetórátilyesmit? – hadarta a borostás alighajú lazacsávó retro tükröződős napszemüveggel a fején a fehérvári Plaza előtt.

- Öö… nincs nálam pénz – mondtam a valóságnak megfelelően. Egy dörzsöltebb, kifogáskezelésre tökéletesen felkészített biztosítós-befektetősnek persze ez sántított volna, azt gondolta volna hogy át akarom verni, elvégre épp a plázába megyek, és nincs nálam pénz? Ő nem volt ilyen rafkós, úgyhogy csak annyit mondott, hogy:

- Hja oké, ha netán kéne ilyesmi, akkor csak szólj!

- Rendben, majd kereslek! – mondtam neki vigyorogva, és közben elképzeltem annak a szürrealitását, hogy mondjuk egy szép keddi napon pár hét múlva úgy ébredek, hogy nekem mindenképpen napszemüvegre van szükségem, és nyakamba veszem a várost, hogy megtaláljam őt.

Ennyiben maradtunk, csak később jutott eszembe, hogy javasolnom kellett volna neki, hogy hagyja abba az utcán járókelőkkel való seftelést, menjen el inkább underground rappernek, mondjuk a lecsúszott szánalmas (mondjuk mindig is az volt) dópmenlacika helyett. Lenne helye a pályán.