Ráktalicska

… aki szerint ez kicsit beteg:

Na ez így nem túl jó kombó szerintem

(forrás)

UPDATE:

ugyanonnan még egy screenshot:

Naszóval: “Ajánljuk még”‘ címszóval felsorolni egy csomó katasztrófát valahogy nem tűnik túl ildomos dolognak, persze tudom, ez kell a népnek. Amúgy mi folyik ott Debrecenben? Háromból két hír a városban történt tragédiákról szól! Maradt még valaki életben, hogy elmondja az utókornak, hogy itt valaha emberek ezrei éltek?

Nem szeretnék olyan lenni, mint Plasztikjózsi, aki minden egyes alkalomról postot ír, amikor nagy nehezen otthagyja a cyberteret, és találkozik egy emberrel, de ma olyan élményben volt részem, amiben már legalább 6 éve nem: munka után nem egyből hazafele vettem az irányt, hogy megkaphassam a napi rendes kockulásadagomat, hanem helyette <dobpergés> elmentem focizni Ami ebben a megdöbbentő az, hogy én és a testmozgás eléggé úgy vagyunk egymással, mint a dohányosok a leszokással: tudják, hogy kéne, de nem viszi rá őket a lélek (engem bezzeg vitt már majdnem két éve ). Szeretnék sportolni, csak tényleg nehezen veszem magam rá, idén is mindössze kemény két alkalommal mentem le a cég által félig-meddig fizetett konditerembe, hogy fussak 4-5 kilométert a padon (utána meg általában alig bírtam hazamenni), azon kívül meg csak az a napi néhány kilométer biciklizés tart valamennyire kordában. Alapvetően úgy szeretek mozogni, ha van is valami,ami motiváljon. A futásban ezt nem találtam meg, ellenben a biciklizésben már annál inkább: lehet-e találni magasztosabb célt, minthogy az ember bejusson a munkahelyére? Naugyehogyugye.

Az egyik látványosabb megmozdulásom a sok közül

Visszakanyarodva a focis kalandjaimra: műfüves kispályán toltuk 5-5 fős csapatokkal. Eleve oda kellett jutnom biciklivel, amiben már elfáradtam, de ekkor már nem mondhattam azt, hogy “srácok, akkor én itt a pálya szélén csápolok!”, de az igazat megvallva nem is akartam. Elkezdtük a meccset… az első 10 5 percet egész jól bírtam, utána már az én zihálásomtól volt hangos a környék Az egy órás játékidő vége felé már inkább csak álltam, és ha 3-4 méteres körzetemben tartózkodott a labda, akkor megpróbáltam megszerezni, mondanom sem kell nem sok sikerrel.

A tüdőm kiköpésének veszélye mellett volt némi malőr is: drága szép gyönyörű cipellőm megadta magát, és felszakadt a külső pereme mentén. Már-már fel kellett adnom a gigászi küzdelmet, amikor jött a mentő ötlet, amely Anita (Peti barátom hivatalos drukkere) fejéből pattant ki: tekerjük körbe Leukoplast-tal, aztán talán kibírja a végéig. A kezdeti ódzkodásom után végül ráálltam a dologra, megkapta a cipő a hiányzó pluszt, én pedig boldogan futottam vissza a pályára, ahol újabb két perc elteltével megint csak zihálni voltam képes. Rohadjon meg az egész, tök jó sport a foci, lehet hatalmas gólokat rúgni, van benne sikerélmény, csak az a fránya futkározás ne lenne…

Amúgy még gólt is lőttem: beadásnak szántam jobbról, de a labda másként gondolta: pontatlan célzásomnak köszönhetően idegtépő lassúsággal bevánszorgott a kapuba Utána kihagytam vagy három ziccert (értsd: nem sikerült eltalálnom az üres kaput), de mindez nem csökkentette az afelett érzett elégedettségemet, hogy a kilenc gólunkból egy az én nevemhez fűződik. A végeredmény 9:9 lett, ami korrektnek mondható, mivel a csapatomban én effektíve esetleg egy fél játékosnak felelhettem meg

A meccs után egy elszólásomból aztán rá kellett döbbennem, hogy hol is a helyem az életben: valami billentyűzettel rendelkező masina mögött. Történt ugyanis, hogy épp’ egy sikertelen védésemet meséltem a többieknek, és sikerült a mondatomat így kezdeni, hogy “Amikor kapussal voltam…” Ópersze, aztán a respawn-ra várva kasztot váltottál nem? Hülyegyerek

… amik leírva egész egyszerűen röhejesek. Példaként tudnám említeni a Belga, vagy a Deftones néhány remekművét (előbbire ez, utóbbira pedig ez jó példa), amelyeket olvasva az ember csak röhögni tud, hogy mennyire facsipesz-egyszerű pár soros gyerekkvers az, ami az zenei aláfestéssel válik teljes értékű számmá, de van olyan is (a Belgát pont ezért említettem), hogy a szöveg leírva annyira bonyolult, hogy amíg nem hallotta az ember a teljes számot csak csodálkozik, hogy hogyan lehetett ezt megzenésíteni. Nem akarok még egyet rúgni szerencsétlen Justin Bieber-en (dehogynem! ), de a Bébibébibébió szövege is lenyűgözően ostoba.

Most a “túl primitív” kategóriában következzék egy 1980-as klasszikus, Blondie-tól az Atomic (ami azért aktuális számomra, mert hétvégén kellett rádöbbennem, hogy a Trainspotting soundtrack-jében is egy feldolgozása szerepel):

Nézzük a szövegét is, hát nem zseniális?

Uh huh make me tonight.
Tonight make it right.
Uh huh make me tonight.
Tonight.
Tonight.
Oh uh huh make it magnificent.
Tonight.
Right.
Oh, your hair is beautiful.
Oh, tonight.
Atomic.
Tonight make it magnificent.
Tonight.
Make me tonight.
Your hair is beautiful.
Oh, tonight.
Atomic.
Atomic.
Oh.

Dehogynem!

Az milyen már, hogy van olyan install, ami a folyamat elején töröl néhány file-t, amire a végén szüksége lenne, és ennek következtében szépen el is hal, ezzel megszivatva a drága admint nyolcszor zsinórban??! Ez nagyjából olyan, mintha a Windows telepítője felmásolná a szükséges file-okat,  majd törölne belőlük pár száz megát, aztán a végén meg sipákolna, hogy “file-ok hiányoznak a telepítés folytatásához“. Röhej, bazmeg. Röhej.

Jelen vizsgálódásunk tárgya – nevezzük csak Józsinak, hogy könnyebb legyen elkerülni a személytelen analizálás légkörét – egy bakonyjákói illetőségű büdös paraszt. Nem áll szándékomban pejoratív jelzőkkel illetni szerencsétlent, de mindkét kitétel igaz rá, bár a másodikban nem vagyok annyira meggyőződve, mint az elsőben. Többedízben tapasztaltam nála a személyes higiénia teljes hiányát: az utóbbi egy évben körülbelül három alkalommal fordult elő, hogy mellém ült a buszon, ami minden esetben húsz perc tömény rosszullétet, és levegőért kapkodást eredményezett (csak zárójelben teszem hozzá, hogy legutóbb egy metálrajongó hölgynek köszönhetően eme élmény még meg lett fejelve némi zenei aláfestéssel is, amit ez a drága lány a hallójáratainak épségét veszélyeztetve koponyáját hangládaként hasznosítva szolgáltatott az utazóközönség okulására).

Hősünk ránézésre pályát tévesztett, és ezt annak ellenére vagyok bátor kijelenteni, hogy nem tudom mivel foglalotoskodhat Herenden, ahova minden áldott nap átutazik. Ránézésre ugyanis ő egy született csikós, vagy bojtár, aki az Alföld végtelen pusztáján bő gatyában, övébe tűzött fokossal, kezében pörgetett ostorral tereli a gulyát új legelők felé, miközben lova véknyába vágja sarkantyúját, amikor arra szükség adódik. Hetyke bajuszkája, kócos, fekete haja, beesett hosszúkás arca, és barna szemei – amelyekből valljuk meg nem sok értelem árad – mind erről árulkodnak: nem való ő ide, a Pápa – Veszprém közötti távolsági járatra sok városi piperkőc közé, ő a lelke mélyén a végtelen pusztaság gyermeke, ahol ő lehet a Rónák Ura, az ő kezében van a gyeplő, és nem kerülhet megalázó helyzetekbe csak azért, mert mondjuk két-három hete nem fürdött, hogy a ruhái mosásáról ne is beszéljünk.

Sajnos mégis pályát tévesztett szegényem, pedig a német turisták egész biztosan egy vagyont megadnának azért, ha bő gatyában csattogtatná a karikásostort nekik valami gémeskút mellett. Ehelyett kénytelen buszra szállni, ahol a zárt térben a Tisztelt Utazóközönség köreiben felháborodást kelt penetráns nokedliszaga, amely persze azt jelképezi, hogy rá nem vonatkozhatnak olyan társadalmi konvenciók, mint a “fürödj rendszeresen”, avagy a “hordj tiszta ruhát”.

Mindenesetre ma reggel belefutott a csőbe: amikor láttam, hogy közeleg az a megálló, ahol ő szokott felszállni már magam mellé raktam a hátizsákomat az ülésre, pedig – mondanom sem kell – ez nem jellemző rám. Kezemet rajta pihentettem, miközben figyeltem ahogy közelít felém. Megállt mellettem, és a következő párbeszéd hangzott el közöttünk:

- Elnézést, leülhetek?

- Nem!

A puszták zabolázatlan ura erre azt mondta, hogy “Jó”, szemében néma lemondás tükröződött, miközben újra megfordult fejében a gondolat, hogy rossz helyre, és rossz időbe született. Vágyakozás töltötte el lelkét az igazán neki illő életmód iránt, amely nem követeli meg tőle a fürdést, és nem alázhatják meg mindenféle ficsúrok arra hivatkozva, hogy a szaga marja a nyálkahártyájukat. Leszegett fejjel elkullogott, három sorral előrébb leült valami szerencsétlen mellé, és közben arra gondolt, hogy ami nem öli meg, az megerősíti (valószínűleg néhány perc után az is ezt gondolta, aki mellé leült). Ami engem illet arcomon széles mosoly terült el, amit aztán néhány perc múlva felváltott az – ilyenkor szokás szerint jelentkező – lelkiismeret-furdalás, hogy szerencsétlent ily kegyetlen módon megfosztottam attól az örömtől, hogy mellettem illatozhasson. Remélem azért túléli a kicsi lelke ezt a traumát, mindenesetre hosszas vívódás után úgy határoztam, hogy ezúttal határozottan megérte bunkónak lenni egy embertársammal.

Tényleg nem volt bent

“A pálya sajátosságai miatt sajnos nem állt módomban gólnak ítélni az angolok próbálkozását. Én, és asszisztens kollegáim feddhetetetlen játékvezetést mutattunk be, videobíró használata nélkül is urai voltunk a mérkőzésnek” – nyilatkozta Larrionda a tegnapi angol-német meccs után.

Itt lehet további gyöngyszemek után kutakodni.

Találtam egy oldalt, ahol egy rendkívül professzionális algoritmus segítségével legeneráltathatjuk a leendő gyermekünk arcvonásait. Állítólag rendkívül fejlett az egész eljárás, mivel ahelyett, hogy “csak” egymásra maszkolná a két szülő arcképét, rádobna egy kis morph-ot, meg némi előre legyártott gyerekszerű arcvonást ez teljesen új arcot generál minden alkalommal. Na ez szerintem bőven kimeríti a süket marketing bullshit fogalmát, mivel ha valóban mindig a semmiből teremtené a kölkök kis pofikáját néha azért becsúszna egy-egy szörnyszülött is Nos, erről szó sincs, nézzétek meg, milyen helyre kis kölkünk lenne Marilyn Manson-nal:

Persze van lehetőség a valódi partnerünk képét is feltölteni, de ha igazán ki akarjuk használni a lehetőségeket a weboldalon celebek tucatjaival hozhatunk össze egy közös gyereket… mi ez, ha nem beteg?

Tegyük félre a hülyéskedést, és használjuk az oldalt rendeltetése szerint:

Mint látható, az oldal rendkívül praktikus, és a benne rejlő lehetőségek határtalanok -- piszkos fantáziájúak előnyben Tessék nekiállni gyerekeket gyártani ezen a linken!

Lássátok kivel van dolgotok még háttérzenét is prezentálok hozzá:

UPDATE:

Sztiv kollega alkotását muszáj közkinccsé tennem, íme Kiszel “Queen of the Szemöldök’s” Tünci, és Benkő “Majomcsapda” Dániel szerelemgyereke:

Az ötleten felbuzdulva úgy döntöttem, hogy versenyt hirdetek: tessék megtippelni, hogy melyik két híres magyar celeb fiktív ivadéka található a következő képen:

Annyit segítek, hogy snassz módon egy nő és egy férfi volt beállítva a generátornak, és kettőjük IQ-ja összeadva már több, mint egy átlagos kavicsnak!

UPDATE2:

nem sikerült kitalálni a legutolsó gyerek szüleit, pedig komolyan mondom, hogy még hasonlít is rájuk (főleg az apjára)! Íme a megfejtés:
Tovább is van… »

In medias res, íme a hír:

Információink szerint a 12 ezer dolgozó jelentős részének duplán utalta ki a munkabérét a BKV. Azt, hogy pontosan hány emberről van szó, nem tudni, a túlfizetés becslés szerint kétmilliárd forint lehet. Most a BKV levélben kuncsorog a dolgozóknál, küldjék vissza a pénzt. A dolgozók viszont megtehetik, hogy nem küldik, és akkor nagy baj lehet a likviditással.

(forrás)

Ez volt az első információ, ami ma elért hozzám az éteren keresztül (a reggel hatos hírekben hallottam, de az Index-en már tegnap éjfél előtt kint volt). Ahogy a fenti írásban is olvasható, a malőr hatalmas veszteséget – pontosabban hm… kellemetlenséget - jelent a vállalatnak, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy ez csak átmeneti: a törvény kimondja, hogy ilyen esetekben maximum a bér harmadáig terhelhet a munkáltató hónapról hónapra egészen addig, amíg a járandóságait vissza nem szerzi.
Azon gondolkoztam, hogy milyen vicces lenne, ha erre a lépésre nem lenne lehetősége a BKV-nak: vajon visszafizetné-e a jegyellenőr, a metróvezető, vagy a nyakig olajban úszó buszszerelő a pénzt? Elvárhatna-e lojalitást a vállalat, amelynek fél vezérkara előzetesben ül sikkasztás miatt (és nem szarral gurigáztak ezek a mélyen tisztelt hölgyek-urak)? Beleképzelve magunkat a 90-100ezres fizetésekből élő vállalati ranglétra alján helyet foglaló melós helyébe tegyük fel a kérdést magunknak: vissza akarjuk-e fizetni azt a plusz száz rongyot egy olyan cégnek, amelynek (ex)vezetői hosszú évekig herdálták a közvagyont?
Persze így, hogy lehetőségük van visszavonni a következő pár hónap fizetéseiből a hiányzó kétmilliárdot (amúgy röhej, hogy nem volt olyan főkönyvelő, vagy bérszámfejtő a cégnél, akinek feltűnt volna ez a hatalmas hiba) már nem annyira érdekes a kérdés: aki még nem költötte el (ami megtörténhetett úgy is, hogy a bank csípte le régóta fennálló tartozás rendezéseképpen), az valószínűleg igyekszik majd rendezni a dolgot a május 14.-ei határidőig. Aki viszont már – akár így, akár úgy – a seggére vert, az felfoghatja az egészet úgy is, hogy akarata ellenére bérelőleget kapott a cégtől – kérdés, hogy ezek az emberek számíthatnak-e retorzióra a vezetőség részéről, függetlenül attól, hogy milyen ok vezetett oda, hogy nem tudta “virítani a lóvét”. Félő, hogy nem fogják megúszni szárazon a munkáltatójuk hibáját, de ne legyen igazam.

Mert spórolni akartak. Persze, hogy nem működött ha be se volt építve.

(forrás)