A gépek lázadása
A Terminatorban megjósolt gépuralom nem úgy fog eljönni, ahogy a film alapján gondolnánk: nem lesz egy konkrét dátum, amikor eljön az Ítélet Napja, amelyet egy szuperszámítógép öntudatra ébredése fog kijelölni. Az egész sokkal alattomosabb, és észrevehetetlenebb lesz… a megszokott gépeink lassacskán elkezdenek megbolondulni: az ATM nem fog pénzt adni (helyette kinyomtat egy cetlit, amin ez fog állni: “NEM NYERT”), a mikrohullámú sütő percek alatt koksszá fog égetni bármit, amit belerakunk, a számítógépek pedig pont akkor fogják elkezdeni lejátszani a vinyónkon tárolt pornófilmeket, amikor a főnökünk (esetleg édesanyánk) pont a monitorunkat bámulja a vállunk felett. Mindez persze csak a kezdet: később megszaporodnak a munkahelyi balesetek a gyárakban (lásd néhány Stephen King novellában, vagy akár a Gépész című elég beteg filmecskében), a repülők a kifutópálya előtt néhány száz méterrel fognak lezuhanni, és bizony a műholdakon át továbbított TV-csatornák a megszokott választék helyett kizárólag parlamenti közvetítéseket fognak adni. Később aztán persze menthetetlenül ki fog törni a fegyveres konfliktus, amelyet az emberek fognak kezdeményezni: egy vallásos beütésű mozgalom keretében megpróbálják bezúzni, megsemmisíteni a renegát kenyérpirítókat, kombájnokat, és megkergült vibrátorokat, amit persze a gépek sem néznek tétlenül… a háború kezdetét veszi.
Nos, ennek a két faj között egyre feszülő viszonynak lettem szenvedő alanya tegnap este óta. Azóta úgy érzem, hogy kénytelen vagyok megvívni a saját kis háborúmat az engem körülvevő masinákkal, különben menthetetlenül elpusztítanak.
Az első apró villongás – ahogy már említettem – tegnap este történt köztem, és a hotelszoba kávégépe között. Gondoltam főzök magamnak egy mérsékelten finom, még mérsekeltebben ütős, ámde legalább kávéra hasonlító valamit, ha már a szolgálatomba állították ezt a masinát. Adtam neki áramot, rátenyereltem a bekapcs-gombra, majd türelmesen várni kezdtem, hogy bemelegedjen. Ez nem történt meg még öt perc elteltével se, sőt egy sárgán villogó LED segítségével tudomásomra is hozta, hogy megtagadja a kérésemet, mivel ezentúl nem hajlandó engedelmeskedni az emberi faj képviselőinek. Na mondom magamban ha harc hát legyen harc, és nekiálltam erődemonstráció gyanánt kicsit meggyömöszkélni a víztartóját ezzel sugallva felé, hogy ha akarnám, akkor már rég darabokban heverne a szoba padlóján (vagy kint az utcán tíz emelet zuhanás után). A hatás persze elmaradt, ekkor konstatáltam, hogy nem lesz olyan könnyű legyőzni, mint gondoltam, mivel nem sikerült megfélemlíteni a rohadékot. Ekkor stratégiát váltottam: kicseréltem a Laciéra (aki a szomszéd szobában lakik), mivel ő abszolút nem kávéfüggő, úgyhogy úgyse fogja akarni használni. Kihúztam a konnektorból, kihunyt a LED-je, és úgy tűnt, hogy győzedelmeskedtem. Áthoztam a másik gépet, beüzemeltem, és örömmel konstatáltam, hogy ezt a példányt még nem fertőzték meg a forradalom téveszméi: gyártotta a kávét, ahogy azt kell. A felsőbbrendűség mámorító érzésével feküdtem le aludni, mivel úgy éreztem, hogy a csatát én nyertem. Utoljára még eszembe jutott, hogy reggel szólni kéne a recepción, hogy a Laci szobájában található kávégépet javítsák meg, majd elnyomott az álom.
Másnap reggeli után valóban szóltam a recepciós néninek, hogy mi a tényállás, azt mondta, hogy küldeni fog valakit, aki kiveri majd a lázadó gondolatokat gépünk fejéből. Eme megnyugtató tény tudatában mentem el dolgozni tudván, hogy mire visszajövök a gép ráncba lesz szedve. Nem tudhattam, hogy mekkorát tévedek, amikor így gondolom…
Nem tudom mi a baja az oldal RSS-ének. Az tuti, hogy valamiféle hack áldozata lett, ami csak Google Reader-ben, és iGoogle-ben jelentkezik, de ennél jobban nem tudom behatárolni a hiba okát. Már körbeírtam a 
A fenti – valamilyen módon odakerült (amúgy jóval hosszabb, csak megcsonkítottam a rohadékot), ráadásul base64-be kódolt káros kód eltávolítása után újra rendeltetés-szerűen működik a feed-em! Még egyszer köszönöm a segítséget bachterman! 
Bocsánatot szeretnék kérni előre is a most következő hiperkocka-poénért, de nem tudom nem szóvá tenni, ha már ekkora 
Na sikeresen megszivattam magam megint. Volt minden tünet, ami akkor jelentkezik, ha valaki nagyon megijed: pupillaszűkülés, lesápadás, lélegzet elakadása, és persze mindez társult riadt arckifejezéssel, majd – az első pánik után – az össze-vissza kapkodással. Még most is enyhén sokkos állapotban vagyok, mivel sikerült megint majdnem tönkrevágni a blogot a saját hülyeségemből.
Visszaraktam a 
