Kész volt. Az alkotó (khm) elégedetten dőlt hátra, miután sokadszorra is végigmustrálta művét. Volt vele munkája, sőt, néha már a haját tudta volna tépni, de most végre végzett vele. Tudta, hogy lesz még vele teendő, de hat napnyi szenvedés után végre megtalálta azt az eszközt, és azt a célt amiért érdemes vért izzadni. Kezeit a tarkójára fonva a plafont bámulva azon gondolkodott, hogy hogyan tovább. A máz már stimmel, viszont a belső tartalommal gondjai támadtak. Nézte a szövegszerkesztő villogó kurzorját, és azon gondolkodott, hogy bizony jó lenne szépen beírni a betűket, hogy értelmes szavakká álljanak össze, amelyek mondatot, sőt szöveget alkotva másoknak is tetszhetnek majd ha elolvassák. Mert bizony el fogják olvasni, igaz, nem sokan, de legalább értő, érző emberek. Olyanok amilyenné ő is szeretne válni majd egyszer. Az irigység korbácsként vágott belé, gyűlölni szerette volna őket ezért. Aztán egy pillanat múlva belátta, hogy kicsinyes dolog másokat hibáztatni azért, mert nekik van valamilyük, ami neki talán soha nem adatik meg. – Dolgoznom, küzdenem kell érte – gondolta, és tétován leütötte az első billentyűket.
szept 15
