A hősök közöttünk élnek – Csaba, az előző cégem raktárosfőnöke mondta ezt mindig, amikor alkalomadtán elejtettem egy-egy élcelődő megjegyzést vele kapcsolatban. Azért jutott eszembe épp ma ez az örökérvényű igazság, mivel rábukkantam egy weboldalra, amely kapcsán felmerült bennem a kérdés: te jó ég, tényleg vannak ilyen sok szabad idővel és acél idegekkel rendelkező emberek a földön? Pedig bizony vannak, sőt mindig is voltak. Valamikor a 70-es években a gyufából, jégkrémpálcikából, tésztából, és egyéb érdekes alapanyagokból történő építkezés kötötte le ezeket a hülyéket szent embereket gyakran évekre, amelyek alatt ilyesmiket hoztak össze:
Persze anno a sötét középkorban nem csak gyufák elmés összepakolásánál volt tettenérhető, ha valaki feltűnően nyugodtan tűrte a mások számára idegölően nagy koncentrációt igénylő műveleteket: néha még egy nő mellett leélni 50-60 évet is elismerésre méltó tény, amit napjainkban is tisztelnek, és ezért rendeznek az ennyire kitartó emberek számára ünnepségeket, amelyek mindenféle fémmel jelzett (mondhatni fémjelzett, haha) lakodalmakként (pl. arany) szoktak aposztrofálni.
Aztán beköszöntöttek a csodálatos 80-as évek: Modern Talking, David Hasselhoff, Miami Vice, Toto, Bundes-liga séró, Első Emelet, és… a Commodore-ok. Nem szeretnék újabb ömlengésbe bocsátkozni velük kapcsolatban (legyen elég annyi, hogy a mai napig iszonyat jó masináknak tartom őket), de jelen témánk megköveteli, hogy megemlítsük őket, mint a türelmes kockák játékszereit. Egészen pontosan 1982-ben került be a köztudatba a művészeti irányzat, amiről eddig csak rébuszokban beszéltem, és melynek neve pixel art. Ez szerintem a modern kori gyufaépítészet: képzeljétek el azt a hatalmas munkát, amivel mondjuk egy 800X600-as képet megrajzoltok…képpontonként. Bizony, a pixel art erről szól: fogod a rajzprogramodat, leveszed az ecsetméretet 1 pixelre, és elkezdesz pontonként színezni…
El tudjátok képzelni, hogy milyen megdöbbentő volt látni egy tutorialban, hogy mégis hogyan kell nekiállni mondjuk egy fatönknek? Ez volt az az oldal, amit a post elején említettem, és bizony ilyen magyarázó ábrák szerepelnek rajta, mint ez:
A Photoshop segítségével akár 15-20 perc alatt is összedobhatunk egy egész pofás nagyméretű képet, amelyen színek tízezrei szerepelnek, ehhez képest a pixel art más filozófiát vall: sok részlet, élénk színek, éles kontúrok, és mindenekelőtt rengeteg beléjük ölt munkaóra. Ezeknek a művészeknek a kitartása mindenképpen tiszteletreméltó, és hihetetlen (legalábbis számomra). Emlékszem, annak idején – amikor a már említett céghez felvételiztem – ki kellett töltenem egy monotonitástűrési tesztet, amely tanúsága szerint igencsak bírom az unalmat, de mondjuk ha valaki arra kényszerítene, hogy összehozzak mondjuk egy ilyen képet:
Tutira muszájdzseki lenne az akció vége 🙂
További pixelartos képek pl. itt, vagy itt is elérhetőek, ha pedig esetleg kedvet kaptál hozzá, akkor innen letölthető egy ingyenes direkt erre tervezett rajzprogram!
