Kipu: lightos tavaszrakendroll | Ráktalicska
dec 03

A Kipu zenekarÉszrevettétek, hogy kezd átmenni a blog alternatív underground zenekarok bemutatásainak színterévé? Ez persze nem baj, sőt örülök, hogy talán kicsit én is segíthetek a magam szerény módján ezeknek a tehetséges fiataloknak népszerűbbé válni. Mai kiszemeltem a velencei gyökerekkel rendelkező Kipu zenekar, akik saját bevallásuk szerint tingli-tangli minimálrockot, (hangzatosabban kifejezve underground funky-punk-popot) nyomnak immáron bő három éve. Ami fontos, és joggal büszkék rá a srácok, hogy 2008 nyarán megnyerték a Fishing on Orfű Feszt tehetségkutatóját, amelynek eredményeként Lovasi András (a Kispál és a Borz énekese) felkarolta őket egy demo rögzítésének erejéig, sőt 2009-ben a Le petit fes nevű gyöngyösi megmérettetésen is sikerrel orozták el az első helyet.

Zeneileg viszonylag könnyen behatárolhatóak: lightos alterrakendroll, amely engem leginkább a korai Kispál-lemezekre emlékeztetett, de természetesen sajátos hangulattal, és szövegvilággal egyedivé varázsolva. Konkrétan olyan az egész, mintha aláfestő zene lenne a jelenethez, amikor az első igazán tavaszi napon kilépsz az utcára, vakít a fény, és lágy langyos szellő kevereg körülötted. Megnyugtató igazi pengetős aligtorzított dallamcentrikus rockzene, abból is a lötyögősebb fajta, néha-néha jelentkező kicsit pattogósabb-zúzósabb betétekkel. Szövegileg hozza az „elvárt” standardot: elszállt, nem túl materiális, inkább a látomásos költészet kategóriába sorolható sorok követik egymást. Jó példa erre a ‘Háffárrúú’ című számuk első versszaka:

Apró férgek a szívben fényes égkövek gyanánt
Mással miért büszkélkedni erre mindenki felfigyel
Csinálj úgy, hogy nem tudsz róla, ezzel elmegy néhány óra
Így legalább boldog leszel
Aztán indulásra készen én most már csak arra kérem
Keressünk egy jó irányt, keressünk egy jobb irányt

Mindenképpen érdekes színfoltjai a rádióbarát underground (tudom, paradoxon) színtérnek, akikre érdemes odafigyelni, fogunk még hallani róluk!

Ízelítőnek íme három számuk, tessék kattintani:

Kipu – Háffárrúú

Kipu – Masztiff

Kipu – Részegen

(mindegyik  letöltése egyben)

Itt pedig megtekinthető egy koncertfelvétel a srácokról, ahogy a Részegen című számot csapatják:

A zenekar hivatalos oldala itt van, míg a myspace-est itt találjátok!

Ez jó, megosztom!
    

    5 hozzászólás to “Kipu: lightos tavaszrakendroll”

    1. sztiv szerint:

      ez tényleg jó! az elején nem tetszett, de aztán átéreztem a fílinget. 🙂 egyébként mostanában tényleg elég sok ilyet bemutatsz. ha van kedved, beszállhatnál a Tehátos szerzői csapatba, mostanában úgyis gyengélkedik a zenerovatunk 😀

    2. JonC szerint:

      rendben van, benne vagyok, de csak ha a postok mehetnek egyszerre mindkét helyre (tehát ne csak tehát-exkluzív legyen amit írok), és legyen megjelölve, hogy az adott írás a ráktalicskán is kint van (linkkel), és persze fordítva is! (tudom, megint pofátlan vagyok :D)

    3. sztiv szerint:

      dehogy vagy, néha én is szoktam meríteni régebbi sztives cikkekből. 😀 Sőt, még bannert is kaphatsz, ha kell. 😀 akkor regelj be az oldalon és felemelem a rangod szerkesztőre. onnan már az ismerős wp-admin felület lesz.

    4. Kipu szerint:

      Köszi a pár jó szót! Ki is tettük a linket a honlapra. Szép napot!

    5. JonC szerint:

      köszi srácok, és csak így tovább! 🙂 a Zét meg üdvözlöm 😉

    Kommentáld ezt: JonC

    
    preload preload preload