Váncsa írása korunk pestiséről | Ráktalicska
dec 08

Kicsit  rákattantam erre az influenza-témára, tudom, de mentségemre legyen szólva, hogy az alábbi esszé csak úgy „szembejött”, nem vadásztam rá külön, de annyira frappáns és szellemes, hogy muszáj elkövetnem vele a kopipészt bűnét:

Egy deci vodka

Németországban a tél végéig harmincötezer polgárt visz el az influenza, írja a Bild című napilap egy dr. Adolf Windorfer nevű epide­mio­ló­gusra hivatkozva. Ott van az orvos fotója is, olyan, mintha valami katasztrófafilmből lépett volna elő, ránéz az olva­só, és a hideg kileli.

Egy évtizeden belül harmadjára hisszük el, hogy a világvége a küszöbön áll, s ez azért elgondolkodtató. Mindössze hét esztendeje, hogy kitört az első abszolút gyilkos és végzetes világjárvány, ez volt a SARS, más néven atípusos tüdőgyulladás. Ma már a kutya se emlékszik rá, pedig akkoriban a tudósok megmondták, hogy ez nem vicc, hónapok kérdése, minden századik ember meghal.

Lehet, hogy minden huszadik.

A szigorúbbak szerint minden ötödik, bizonyos jámbor igehirdetők egyéb­ként őket szerették leginkább. Jöttek is elég gyakran, mármint az igehirdetők, csengettek, nyitom az ajtót, ott áll két helyettes államtitkár külsejű, jól öltözött ifjú ember. Nem gondolom-e, hogy ideje volna megtérni? Mi a fenének már az én koromban, kérdeztem vissza, mondták, hogy a SARS képében jött el a végítélet, benne van a Bibliában, Lukács 21:11, ha tehát rögtön meg nem térek, akkor énnékem annyi.

Ebben maradtunk.

Igazság szerint hét évvel ezelőtt is voltak, akik már az elején megmondták, hogy baromság az egész. Ilyen volt például Anatolij Vorobjov, a moszk­vai orvosi akadémia mikrobiológiai és immunológiai osztályának munkatársa, ő mondta, hogy nem pánikolni kell, hanem naponta meginni egy deci vodkát. Egy deci vodka min­den vírust megöl. Azt is mondta, hogy ez a vodkamennyiség mellesleg az infarktust és az agyvérzést is megelőzi.

Végül is a SARS-járvány, lefolyásának nyolc hónapja alatt, mindent egy­bevé­ve hétszázhetvennégy áldozatot szedett. Mármost a világon nyolc hónap alatt átla­go­san úgy harminchat és fél millió ember szokott meghalni, értsd alapeset­ben, ha nincs világjárvány. Ha világjárvány van, akkor, mint látjuk, ugyanennyi, bár ilyenkor köztük van az a hétszázhetvennégy is, akik a SARS-vírust elkapták. Ők se élhetnek örökké.

A SARS-járványt tehát észre se vettük volna, ha nincs olyan sajtója, amilyen volt. Egy szokványos influenzajárvány viszont nemcsak attól van, hogy bemondták a tévében, hanem attól, hogy az emberek bele szoktak betegedni. A világjárványt inkább csak bemondják.

Oroszországban a SARS-járványnak egyetlen betege volt. Nyilván kevesebb vodkát ivott a kelleténél, de ő is túlélte. Mit tanít erről Anatolij Vorobjov, kérdezte enmagától, több vodkát kell inni.

Ivott, meggyógyult.

Ne csodáljuk, hogy Oroszországban a mikrobiológiának és az immunológi­ának komoly tekintélye van. A vak is látja, hogy ezeket a tudományokat nagyon okos emberek művelik, hiszen csupa olyasmit mondanak, ami a nép ősi bölcsessé­gé­vel összhangban áll. Igyunk vodkát. Nem zagyválnak össze mindenféle hülyesé­get, mint a többi doktor.

Viszont eközben már tombolt a madárinfluenza. Még vége se lett az előző világjárványnak, már itt volt a nyakunkon a következő. Negyvenmillió ember fog meghalni, mondta egy epidemológus, kétszer annyi fog, mondta a másik. Megint jöttek az igehirdetők, álltak az ajtó előtt, mert be azért nem engedtem őket, és tudatták velem, hogy ez is benne van a Bibliában, Pál apostolnak Ti­mó­the­us­hoz írott második levele, harmadik fejezet, ott áll fehéren-feketén, hogy nekem most már tényleg annyi.

Madárinfluenzában mindmostanáig, a WHO hivatalos kimutatása szerint, kétszázhatvanketten haltak meg világszerte, de főképp Délkelet-Ázsiában. Darab ideig nem is nagyon utazgattunk arrafelé, félve a H5N1-től, ahelyett, hogy a kókusz­diótól féltünk volna. Gyönyörűek a hajladozó kókuszpálmák, csakhogy amikor fú a szél, egy-két kilós kókuszdiók potyognak róluk, húsz-harminc méterről, akit egy ilyen kupán trafál, annak a visszaúti repülőjegye garantáltan kárba veszett. Évente átlagosan kilencszáz turistát ütnek agyon a kókuszdiók, mi mégse ezektől tartunk, hanem világjárványtól. Amiről a tévében szó esik.

Most épp sertésinfluenza van, rövid idő alatt a harmadik fékevesztetten gyilkos világjárvány. Ez már majdnem olyan, mint akármelyik normális influenza, csak enyhébb. Sajnos áldozatai is vannak, az Egyesült Államokban például körülbe­lül annyian, ahányan évente ugyanitt a saját úszómedencéjükbe belefulladnak, vagy ahányat a villám agyonüt. Kevesebb mint hatszáz személy. A létrára mászásba többen halnak bele. Szöget kell verni a falba, a ház ura hozza a létrát, felmászik, lezuhan, temetés. Persze ha előzőleg elkapta a vírust, akkor papíron ő is az influen­za áldozata lesz.

A létrának ugyanis nem jó a sajtója, míg ezzel szemben a vírusoké marketing szempontból tökéletesnek mondható, legalábbis mostanság. Idővel majd jön valami más, ahogy korábban is másfajta kataklizmák divatoztak. Például 1524-re özönvizet jósoltak az asztrológusok, természetesen szigorúan tudományos alapon, a Nap, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Ju­piter és a Szaturnusz együttállása miatt. Johannes Stöffler tübingeni professzor (asztrológus, pap, matematikus, csillagász, holdkráter is van róla elnevezve) már negyedszázaddal előbb megmondta, hogy 1524. február huszadikán jő el a vízözön. Európa-szerte pánik tört ki, tömegek menekültek el az otthonaikból, némelyek hatalmas bárkákat építettek, mások hegytetőn lévő erődö­ket. Özönvíz, persze, nem lett, sőt az 1524-es esztendő a rendkívüli szárazság miatt vált emlékezetessé. Stöffler maga 1531-ben halt meg, elvitte a pestisjárvány. Az egész asztrológus szakma nagyon csodálkozott.

(Forrás)

Ez jó, megosztom!
    

    2 hozzászólás to “Váncsa írása korunk pestiséről”

    1. sztiv szerint:

      Váncsa zseniális író! Kedvelem a stílusát. Olvastam egy olyan könyvet, hogy Magyar Sörlexikon. VÁncsa írta az előszavát és nagyon tetszett. Fel is használtam a sörröl tartott prezentációmban a technikumon.

    2. Tsyga szerint:

      Nekem volt atipusos tüdőgyulladásom, szóval emlékszek rá. 🙂 Nemolyan könnyen gyógyultam ki belőle, de látod, itt vagyok. (vagyis nem látod, de sejtheted. ) Hozzá kell tenni nekem régebben 2 évente volt tüdőgyulladásom… 🙂

    Kommentáld ezt: Tsyga

    
    preload preload preload