Az idő múlása is lehet vicces | Ráktalicska
dec 16

Amikor azt hallja az ember, hogy „hát bizony, az idő meg csak múlik”, meg „te sem leszel már fiatalabb” hajlamos valamilyen lemondóan szomorkás hangulatba ringatni magát. Ez persze hülyeség a javából, mivel minden kornak megvan a szépsége (én speciel alig várom, hogy amolyan Sean Connery-sen megfontolt, és bölcs 50-es lehessek… oké, ez vicc volt, azért a prosztatanagyobbodásból, meg a többi finomságból nem kérek), ennek jegyében próbálom én is több-kevesebb sikerrel lazán kezelni azt a tényt, hogy már közelebb vagyok a harminchoz (ugyan csak egy paraszthajszállal, de akkor is), mint a húszhoz.

Ennyi bevezető után nézzünk egy klasszikus példát arra, amikor az idő múlásán lehet nevetni, következzék néhány részlet egy játék leírásából az 1994/12-es 576KByte-omból (dőlt betűvel a megjegyzéseim):

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy megszületett at első, igazán Virtual Realitynek titulálható program PC-re. (…) Hogy mit is jelent ez pontosan? Képzeljetek el egy világot, melyben úgy mozoghatunk, akár a Doomban, vagy egyéb 3D-s játékban. Ezután cseréljétek le képzeletben a  320X200-as grafikát 640X480-ra (a 256 szín természetesen marad!), s vegyetek minezek mellé egy fotóminőségű ray-trace képet, amin a bélyeg recéitől a falrepedésekig minden látható. (…) Gondolom, mindenki sejti, hogy nem egy háromlemezes játékról van szó, sőt még csak nem is egy 30 megás „óriásról”, hanem CD-s programról. Bizony, bizony egy ilyen munka csak CD-re férhet fel… azaz nem is egyre, hanem négyre! Igen, ismét eljött as lemezcserélgetés ideje… a változás éppencsak annyi, hogy a régi 120Kbyte-os lemezek helyett 600 Megabyte-os CD-ket rakosgatunk ki-be. Csupán ötezerszeres a méretbeli különbség. (Ejtsünk néhány szót ennek a brutális méretű programnak a hardverigényéről is:)

CD: egy 486dx66-os mellett (tudják egyáltalán a mai tizenévesek, hogy mi ez?) elég egy szimpla sebességű a folyamatos mozirészekhez.

Processzor: már egy 386dx is elég hozzá, de ez esetben meg kell elégednünk a 320X200-as kisablakos grafikával, ha folyamatosan akarunk mozogni. Az akadás nélküli mozirészekhez ez esetben dupla CD szükséges. Megjegyzem, hogy ha teljes képernyős SVGA-s grafikában akarunk akadás nélkül mászkálni, egy DX4-re vagy Pentiumra van szükség.

Videokártya: sebessége lehetőleg haladja meg a 5000 Kbyte/sec-ot, s legyen benne 512 Kbyte (!!!) memória. Egy 486dx66 mellett is jó ha van egy Vesa Local Busos kártya, nem beszélve a 386-ról.

RAM: ez a legérzékenyebb kérdés! A minimum a 4MB, de ez esetben a játék grafikáját tekintve képtelen kihasználni az SVGA lehetőségeit, s a grafikát lebutítja a memóriával arányosan. Ez annyit tesz, hogy kb. 320X200-as grafikában bolyonghatunk (megnyugtatásul: a Doom szintjét még ez is meghaladja). Hogy mindig SVGA-ban mászkálhassunk, ahhoz 8-12 Mbyte szükséges.

Tizenöt év távlatából azért elég mókás ezeket a sorokat olvasni… Fél megás videokártya minimum? Basszus, már az egy giga RAM-mal szereltek se ritkák manapság (sőt egy gépben kettő-három se az) 🙂 Pentium proci – mint csúcsok csúcsa – a maga 60-100 MHz-ével? Manapság 4 magon pörgik a 3GHz-et ezek a kicsikék! Eszméletlen fejlődés zajlott le röpke 15 év alatt (azért röpke, mert ennyi idő alatt pl. a járműipar nem tudott ilyen technológiai ugrást produkálni).

Ja, és hogy mi a játék címe, és milyen grafikája van, amire Koronczai Gazsi (a fentebb idézett cikk szerzője) anno azt mondta, hogy ez az első virtuális valóságot nyújtó program? Rögtön kiderül 🙂

A játék az Under a killing Moon névre hallgat, és a maga idejében valóban csodaszámba ment azzal, hogy magas felbontásban tudta a játékos bejárni a játék világát, sőt fel-le nézelődhetett benne. Néhány screenshot belőle, tessék megnézni minek járt annak idején a csodájára a fél világ:

Ahogy az látszik is kombinálták az előre a digitalizált szereplőket a szabadon bejárható 3D-s világgal, amely – bár mai szemmel már elég mókás – hihetetlen technikai bravúr volt egy olyan időszakban, amikor a platformjátékok (Mario, meg hasonlók) élték virágkorukat.  Végül íme egy video is róla, amelyből megtudhatjuk, hogy a program nem csak technikailag volt a topon, de a humor se hiányzott belőle:

Ez jó, megosztom!
    

    11 hozzászólás to “Az idő múlása is lehet vicces”

    1. Tsyga szerint:

      Nem is hallottam erről a játékról… :O
      De ezmég mind semmi… eszembe sem jutott volna, hogy 486-osra (pláne 386-osra)készítettek 4 CD-s játékot.

      Én kicsit anakronisztikusan kezdtem anno, ’97 környékén egy vagány MMX-es Cyrix társaságában… Ami így utólag vicces volt, hisz volt benn 3,2 gigás vinyó (brutális tárhely! 😀 ), az említett Cyrixproci, 32 MB ram… Meg egy fél megás VGA kártya…

      De egyébként még pár évvel később is nagy szám volt, hogy az AOE 2 két CD-s volt. Szóval ’94-ben 4 CD elég vad!

      (ja és 97 környékén még 1 floppys játékokkal, sőt volt olyan ami felére is felfért játszottam… StreetRod pl. 🙂 a Lotus asszem 3 floppy volt… húúúú… A Doom 2 igazi gigasztár volt, a maga 15 megájával. És ekkoriban még nagy kedvenc a Panzer General 1 volt.

      Hogy is írtad a nosztalgiáról? 😉

    2. bachterman szerint:

      sztem máig ez a legjobb tex murphy-szimulátor. második a martian memorandum, a pandora directive, mean streets és z overseer. az tetszett a legkevésbé.
      @tysga: a lotus egy nagyfloppira éppen nem fért fel, mert 1,3 mega volt. 🙂
      én egy 386-ossal kezdtem 210 megás vinyóval, hangkártya nélkül, trident 9000-es fél megás, isa-s vga-val.

    3. Tsyga szerint:

      Én nagyon sokáig vágytam egy számítógépre, és akkor jött csak el az ideje, hogy kaphattam (használtan természetesen). Annak köszönhető, hogy ilyenek a mutatói. 🙂

      Nekem volt hangkártyám, de nemtudtam feltelepíteni évekig, szóval csak DOS alapú játékoknál volt hang. 🙂

    4. sztiv szerint:

      4 mb ram 😀 csak az utorrent 20-at használ 😀 na meg a 320*200-as felbontás. ma már ez szinte ciki a mobiloknál is 😀 jó mondjuk 15 év múlva meg a mostani konfigok lesznek nevetségesek. 🙂

    5. Tsyga szerint:

      Valaki tudna segíteni? Szükségem lenne a Commandos 1-re. Vagyis a „Commandos: Behind Enemy Lines” című játékra! Valakinek nincs meg, vagy honnan tudnám leszedni? (torrenthez nem értek… megaupload, rapidshare ilyesmik…)

      Kipróbálhatnánk az Unite lehetőségeit…:D

    6. Tsyga szerint:

      Köszönöm a segítségét Uram, ámbátor hajnalban már sikerült megoldanom a problémát!

    7. sztiv szerint:

      én már pár hete kipróbáltam a Unite lehetőségeit, nekem nem jött be 😀 itthoni hálózaton lévő gépek között kőkemény 29 kb/s volt a max 😀 inkább LAN. De még az msn is gyorsabb ennél. 🙂

    8. bachterman szerint:

      amúgy mi ez az unite?

    9. bachterman szerint:

      jahogy. aszittem valami online gamézó. 😀
      miqlas kódnevű ismerősöm ajánlgatta, gyors volt, meg minden, de annyira nem fogott meg a dolog.

    Kommentáld ezt: bachterman

    
    preload preload preload