Na persze, hogy most, hogy végre letudtam a mostanában minden nap jelentkező több órás agyalást, és problémakeresést hajtépéssel kombinálva (elvileg ez a munkaköröm része, szóval nem fog egyhamar elmúlni) már nincs kedvem/erőm semmi értelmeset írni. Tényleg besűrűsödtek kissé a dolgok itt a cégnél: egész nap dánokkal tárgyalok Sametime-on (ami olyan, mint az MSN, csak van nekijje egy zseniális funkciója, mégpedig a beépített screenshot-lopó), hol a SAP Support Portal-t (rosszabb esetben a Google-t) túrom egy hiba megoldását keresve, hol pedig azon rágódok, hogy helyes-e a következtetés, amit szegényes ismereteim birtokában egy adott szituációban levontam. Van teendő elég, ráadásul olyan típusúak, amelyek elég komoly agymunkát igényelnek (néha még normálisan megfogalmazni angolul a mondanivalómat se egyszerű móka), így estére gyakran már semmi kedvem használni szegénykét. Ennek tudható be, hogy az utóbbi időkben elmaradtak a hosszabb lélegzetvételű írások, de ez nem is feltétlenül baj, úgyse olvasta szinte senki őket végig 🙂

Mindenesetre a berögzült napirend tökéletesen beválik most is: reggel kínkeserves ébredés, meló, majd kocsikázás haza, be a gép elé, msn, net, Urban Terror és Eufloria, mindezt egészen éjfélig, aztán hajcsi, majd másnap kezdődik előröl. Alapvetően nem tartom sivárnak az életem, bár ez a napirend akár azt is sugallhatná, bár had tegyem hozzá, hogy ilyen mínuszok mellett nem is nagyon van kedve az embernek kujtorogni (épp elég volt kedden elmenni a boltig, majd megfagytam). A nyár szokott kritikus lenni: vannak napok, amikor legszívesebben egész nap valami tóparton innám a sört ahelyett, hogy be kelljen jönnöm dolgozni, de van egy sanda gyanúm, hogy ezzel minden normális ember így van.

Tavasztól van új tervem, amely talán kicsit csökkenti a gép előtt töltött időt, és a testsúlyomat is: szentül elhatároztam, hogy el fogok járni kocogni és/vagy konditerembe. Nem vagyok másfél mázsa, de a kb. 80 kilómból igazán ledobhatnék mondjuk 5-8-at, mivel ez sajnos nem a vállamon, és a hátamon figyel izom formájában, hanem egy egyre zavaróbb sörhas formájában alakult ki. Persze, aki egész héten nem eszik mást, mint pizzát, hamburgert, meg fehér kenyeret mit várjon, de mostanra úgy érzem, hogy elegem van belőle. A biciklimet is rendbe kéne rakatni, hogy újra be tudjam járni a várost, mint rég, és fel tudjam fedezni minden kis utcáját (én ezt a „bele-a-nagyvilágba” bolyongást csak GTA-zásnak hívom). Sőt, még az is előfordulhat, hogy nekiállok a jogsinak, úgyhogy nem biztos, hogy unatkozni fogok (akkor viszont igen, ha egyik tervemet se valósítom meg).

Jöhetne már a jó idő, a hosszú nappalok, a meleg, a fesztiválok (amikre persze megint nem fogok eljutni, bár évről-évre kevésbé akarok), a strandolás, a biciklizés, a fény…  lehet, hogy hülyeség, de én már most a tavaszt várom. Tegye fel a kezét, aki szintén így érez!

Ez jó, megosztom!

•