Egy történet bohó ifjúkoromból | Ráktalicska
jan 14

A régi weblapom logoja, amin az írást találtam (már meg nem mondom mivel csináltam, de tuti, hogy nem Photoshop-pal)

Előbányásztam az archívumomból ezt a sztorit, ami idestova 7 éve esett meg velem. Furcsa volt látni, hogy mennyit változtam (a felfogásom, és a stílusom is), kicsit kevésbé voltam hm… megfontolt annak idején talán. Tessék döbbenni szépen azon, hogy miket műveltünk, amikor fiatalok voltunk:

Egy enyhébbfajta nyárközépi pardey története

Nahát az úgy kezdődött, hogy előző nap jól bebasztam a barátaimmal (in medias res rulez!), aztán másnap az egyik haveromnál aludtam délig. Olllyan mosott szarul éreztem magam, hogy csak na, de azé’ sikeresen meggyőzettem magam, hogy lemenjek én is Sümegre, merhogy megrendezésre fog kerülni a már hagyománynak (sz)ámító nyári rockdurvulás. Najóoké, nagykínlódva, felülemelkedve pénzügyi csődömön (thanks to mutter), felkészültem a dologra. Ez úgy nézett ki, hogy felcihelődtünk, (én és a barátom… na nem úúúgy 🙂 ), és elindultunk a buszra. Én még persze elmentem boltba, aholis a következőket vételeztem: 1 üveg überimperialista kétkilós Cocakólát, 1 üveg „természetajándékaésmagyardemégfinomis” típusú Trajubiszódát, mást nem. Ja még két littyó koccintósbort :). Kezdtem megnyugodni, hogy ez már sikerült. Utána még a buszt is elértem, sőt még a Tomi is (a barátom) fent volt rajta! (Merhogy elváltunk egymástól, és úgy volt, hogy majd itt találkozunk.) Itt most csinálok egy ilyen karaktersorozatot, hogy : (…), aki tudja, hogy mi ez, annak jó, aki nem, annak üzenem, hogy ne keressen semmiféle „kínaiesernyővelakezébenfényképezkedikazeiffeltoronytövében” típusú smiley-t (ejdzsd: szmájlí) mert ez NEM az…
Szóval :

(…)

Leszálltunk a buszról, és tanakodni kezdtünk, hogy… A FASZBA, ez is tök uncsi… Vágás:

(…)

Hazafelé menet az történt, hogy… 🙂 De szar poén volt… Na de most komolyan:
odaértünk a partyplace-hoz, és kezdtünk örvendezni, hogy milyen sok khm… érdekes arcú, és ruházatú emberke gyűlt itt össze… Az első emberke, aki felkeltette a figyelmemet, az egy nagyon szakadt, nagyon vékony, nagyon bebaszott, és nagyon vidám tarajos punk volt, aki lázasan igyekezett megtalálni a biztos pontot, aminél fogva ki akarta billenteni a világot a sarkából. Vagy csak meg akart állni, nem tudom. De nem jött össze egyik se, úgyhogy vicces volt. Megyünk tovább, találkoztam néhány kedves, és kevésbé kedves ismerősömmel (pl. Mr. „Kuszma”, pl. az utóbbi csapatból, egy ismerősöm Ajkáról), meg ilyesmi, láttuk személyesen a ZAURORÁT, meg ilyenek. Bár nem tudom, hol találtak rá, nem süllyesztették azt el?! (Újabb szar poén by me.) Aztán úgy döntöttünk, hogy bemegyünk. -1500Ft, bye-bye, sebaj, úgyse tudtam volna hova szórni. Bent már nyomta a műsort egy nagyon szar death metal banda, ők hörögtek, én meg röhögtem. Ők nekem, én meg rajtuk… :). Nagy nehezen felülemelkedtem a rám törő sikoltozási kényszeren, és kimenekültem a helyiségből. Na kibe botlik az ember? Az unokahúgába! Elárulta, hogy ő is ezt a stílust szereti, és most ő tök örül, hogy itt lát, meg ilyesmi. Erről én is biztosítottam, és pont itt tartott az érdekfeszítő társalgás folyama, amikor feltűnt egy újabb csaj, ezúttal a kóteros szobatársam nője, és neki is örültem. Vagy őrültem, már nem emlékszem… Egy darabig beszélgettünk érdektelen témákról, közben szép lassan beesteledett (jó, itt még nyoma nem volt az esteledésnek, de kurvára nem emlékszem néhány apróbb részletre, úgyhogy most de), és még találkoztam még egy csajjal, akinek borzasztóan örültem, de az egyik haverom nője, úgyhogy sajnos csak a dumcsizásig jutottunk el (pedig ő is akarta :D, najó, csak vicceltem, csak én, de az már 50%, de ha figyelembe vesszük a fizikai adottságokat, akkor már 75%, de ajaj, levonandó a tökönrúgásból adódó üzemzavar, asszem kiegyezek az 50-ben). Közben meg elkeződött a Depresszijó koncert (hogy lehet ilyen néven zenekart alapítani??! És ha már ez a nevük, mért énekelne ilyeneket, hogy: „Minden szemét marad a régi / De pár szép percért érdemes élni”, mért nem azt, hogy „MEEEG AKAROOOK HALNIIII, GYEREEE HARAPD MEG A JOBBB BOKÁÁÁM, HAD FOLLLLYON A VÉÉÉREM!”, vagy valami hasonló? És különben is, milyen dolog az, hogy még egy Deftones, vagy Pink Floyd, vagy vmi hasonló számot se dolgoztak fel??!), ami tökre teccett. Én szeretem a depressziót, olyan kreatívvá tesz. Csak az a gond, hogy az első ilyenkor születő gondolatom valakinek elmondása után elterjedne rólam a városban, hogy skizofrén paranoid interplenáris (milyen szép szavak vannak ebben a szótárban!) sorozatgyilkos vagyok, és már egész kis kollekciónyi anyámat, és kiskutyámat ástam el az ország területén. Ja, izé, visszakanyarodok a témához: szóval ez nekem tetszett, még a „Sokkold a rendszert”, és a „Fuck the system” közti párhuzam ellenére is. Jó, oké, most helyes a tisztelt olvasó meglátása: valóban kötözködni méltózatok. Azé’ teccett! Vagy nem?!
Aztán, 10 perc szünet, ugye merthát a minőségi zenét be kell hangolni, meg miegymás, addig én is visszamentem a bokszunkhoz, ahol már csomóan véres szájjal feküdtek mindenfelé… (még egy szar poén!!!!). Szóval le akarok ülni, amikor közlik a zarcok, hogy hát talán nem kéne, mert a Norbi idetette a tacccskót. Vagy mit… (Átferdítve egy örökélményű filmélmény főmondata: „Ki a faszom az a Norbi??!”) Ezúton üzenem a Norbinak, hogy legközelebb egyen valami olyat, ami kevésbé gusztustalan, miután megjárta a gyomrát! Amúgymeg valaki leszínesásította a bőrkabimat is, amit az ülőkére tettem, úgyhogy TE VAGY AZ ELSŐSZÁMÚ GYANÚSÍTOTT, ROHADÉK! (Persze ha arról a srácról van szó, akit még én segítettem felállni a pogó szélénél a padlóról, és vittem oda a karját a nyakamba vetve a boxunkhoz, akkor minden meg van bocsátva, mert tök szimpatikus volt már akkor is, amikor ott feküdt, és mindenki elbotlott a fejében.) Szóval a buli jó hangulatban folyt tovább, a sarokban női iszapbirkózás folyt meztelen sportolók részvételével, de az első 5 perc után kiegyeztek döntetlenben, miután látták, hogy mindenki a színpadot figyeli átszellemülten. Merhogy jött a ZAURORA! Bebízonyították, hogy öreg rokkker, nem vén rockckcker! Tóták izomból, de olyannyira nem tetszett, hogy a pogóban nem is adtam meg senkinek azt az örömöt, hogy kiütöm a fél szemét, mert annyira el voltam kedvtelenedve. Pedig a végén már sokan zokogtak, hogy miért nem, de nem volt meg a hangulatom. Végül is egy nagy „faszom fog ám itt jót tenni veletek!” felkiáltással kivonultam a csőcselék kavalkádjából. Kb. Mózesnek lehetett ilyen fílingje, amikor kettéválszatotta a Fertő-tavat, mint nekem most, mert a nép csak úgy vetődött szétfelé, mert látták, hogy durcis a zisten. =D. Röviden: én nem szeretem a ZAURORA-t. Azt tisztelem bennük, hogy öregek. De ez elmondható a Koós Jánosról is, akit meg utálok. Még szerencse, hogy nem fogadta el a szervezők meghívását.
Aztán volt még egy Junkesi (ejtsd: Dzsánkézi) koncert, amin rájöttem, hogy az énekes és a dobos kivételével mindegyikük lánynak született… Igyekeztem csak az énekes szőke buksijára koncentrálni, ő még elviseletően nézett ki. Volt egy számuk, ami nagyon tetszett. Az volt a címe, hogy Szabad a pálya, vagy ilyesmi. Ha megvan valakinek, kérem küldje el nékem e-mailben, de lehetőleg olyan 1 megás darabokban, jó? Köszi. (Azóta már megszereztem, nem kell küldeni 🙂 -JonC) Szóval ez is jó volt.
Közben persze ki-kijárogattam hittelni a sztrítet (fordídzsd: az utcára), de nem csurrant semmi, kivéve egy csajt, akit a haverom társaságában találtam egy árnyas fa ölén, aki kifejtette nekünk, hogy asszem másfél-két évig nem ment sehova, mer akkora nagy depressziós volt, és hogy ő 27 éves, és a Gábor Dénes Pápára kihyelyezett tagozatának levelező hallgatója. Én persze nem hittem a Tominak (ezentúl mr. T-nek), amikor még a buszon azt mondta nekem, hogy mindenkinek hülyeséget fog beszélni, de most már elhittem. Ilyeneket mondott szegény szerencsétlen idegroncsnak, hogy: „Én szűz vagyok, és még soha nem drogoztam. Te se akarj, mert nagyon rossz.”, meg ilyesmi. Én már kezdtem harapdálni a füvet (tök hányásíze volt) kínomban, de végülis én is elbasz (hű hogy kell törölni ebben a kurva Wordben?), izé elbeszélgettem vele. Azt mondta, hogy már nem utálja az embereket, és tanúbizonyságul felrúgott egy arra kóricáló macskát, és elharapott egy cseresznyefát. Én meg azt mondtam, hogy nem látszik rajta, hogy 27, és ezt komolyan is gondoltam. Talán a hangján, meg azon a tompa dekadencián érződött csak, ami annyira szexissé teszi a nőket, hogy az ember elképzeli, hogy alatta vonaglik a csaj, és azt sikoltozza, hogy „vágd el a torkom, amíg boldog vagyok!” (Ezt amúgy Kurt Vonneguttól kölcsönöztem kissé átferdítve, ajánlom az öreg könyveit mindenkinek.) Vagy nem.
Közben lassan végetért a buli, mert volt még egy zenekar, aki az összes eddiginél szarabb volt. Valami Szisztemofadávn, vagy mi a szar… (ekszkuzálom magam, a System mindörökké!) Szóval egy Entalpina nevű helyi zenekar. Benéztem, hátha hűek lesznek a nevükhöz, és lesz lezbisó, meg digidugi feat. Közönség legjóképűbb fiújai, meg ilyesmi, de csalódottan kellett regisztrálnom, hogy nem erről van szó. Nagydarab hosszú hajú büdös fickók éneklik, hogy „pálmafák, fekete nők, óóóó Afrika”, meg minden szám után búgatják azt a baszott gitárt, sehol egy pornósztár, vagy min. egy móniküvé, mi ebben a jó??! Komolyan mondom, a végén már egy lerongyolódott Cicciolina is megtette volna, ha fellibben a színpadra egy ló hátán, de nem. Csalódva mindenben úgy döntöttem, hogy véget vetek… a bulinak. (Megilyedtetek, mi?) Szóval kimentem dumcsizni a kugerosokkal, és ilyen sztorikat oszottak nekem, hogy a tavalyi buliban, amit a sümegi strandon rendeztek, két részeg punk versenyt úszott a leeresztett medence alján található 20 centis porban, ami mellesleg teli is volt köpködve… Kb. ezután történtek a következők, amelyek gyökeresen megváltoztatták kicsinyes, és végtelenül unalmas életemet: két csaj feltámogatott a pincéből egy harmadik… izét. Nem tudom mi volt az, de volt vagy 140kg… és részeg. A lépcső tetején szabadon eresztették, és ő arra használta fel az ajándékba kapott szabadságot, hogy elterült a földön, kb. úgy 30-70%-ban a füvön, és az úttesten elhelyezkedve. Közben rájöttem, hogy ez itt egy bálna, és a Greenpeace-aktivisták most mentették ki a pincében uralkodó száraz klímából, és mindjárt bebugyolálják vizes törölközőkkel, meg ilyesmi. De nem bugyolálták be, úgyhogy szegény kénytelen volt felkelni úgy kb. 10 perc múlva. Addigra jól kiröhögtük rajta magunkat a kugerosokkal, akikkel annyira összehaverkodtunk, hogy az már hihetetlen. A végén addig mélyítettük a kapcsolatunkat, hogy nem akartak bicajt hajtogatni a szemüvegemből! Olyan hátuk volt, mint az IFA-plató. Nem olyan széles, olyan koszos… (Gondoltam elsütöm, hátha nem ismeri valaki.) Na, ennyit a kugerosokról, igazából nem is beszélgettem velük, csak ők egymással (megkönnyebült a lelkem, most már nem fogok pokolra jutni…)
És lassan, de biztosan elérkezünk azokhoz a dolgokhoz, amik miatt még ennél is emlékezetesebb volt számomra ez az este. Kéretik figyelni! Te ott! Ne buzeráld a többi böngésző-ablakot! Fontos dolgok ezek, kérem szépen!
Szal: kezdtek ránktörni a punnyadás métermagas hullámai, amikor is megérkezett a Joci. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy „ki a faszom az a Joci??!”, de ezt még én sem tudom, de amit hajnalban nyújtott, meggyőzött arról, hogy érdemes vele haverkodni. Amúgy pápai srác, és a mi bokszunkba járt cigit osztani a rászorulóknak. Eme nemes szokása egész éjjel nagyon szimpatikussá tette mindannyiunk szemében. Szóval: kint múlattuk az időt az utcán néhány kóbor Pápán tanuló hiperintellektüell kisleánnyal, amikor jött a Joci (vagy ott volt, asz tuggya), és bejelentette, hogy menjünk le a Westernbe, ami egy kocsma, vagy irodalmi kávézó, vagy mi. Kábé másfél óra tanakodás után, aminek az volt a lényege, hogy „hol van az a kurva vesztern?”, illetve „miért nem jöttök a veszternbe csocsózni?”, továbbá „kinek van cigije?”, meg hasonlók, el is indultunk. Már majdnem 32 másodperce úton vagyok, amikor odajön két arc, hogy van-e cigipapírom. Mondtam nekik, hogy volt, csak a belebugyolált dohányfű áttüzesítette, és nyílt lánggal eloxidált. Mondták, hogy kár, mert akkor most tekerhetnénk. Igen, igen bicajt… :). Szóval egy pillanat alatt olyan szintű kétségbe zuhantam bele, hogy nagyon, körberohangásztam mindenkit, de nem volt senkinek egy kurva szál cigije se. Pedig jól esett volna hajnali fél kettőkor… No 111 (értsd: mindegy). Megyünk tovább, közben a Joci azt fejtegette, hogy neki potyognak a fogai, de ezt kb. 3 percenként bejelentette. Közben leértünk a pályaudvarra, ahol nagyon nagy klubélet zajlott. Közben rájöttem, hogy éppen egy önképző- ill. irodalmi kör megalakulásának vagyunk szemlélői, és hogy ez milyen ünnepélyes pillanat. Minden fiatal azon munkálkodott, hogy minél maradandóbbat alkosson, csak arra is rájöttem, hogy nem találtak valami bérelhető egérlyukat, ahol berendezkedhetnek, és az utcán kénytelenek alkotni, mint csavargó-költők. Majdnem elöntött az irántuk érzett szeretet, de mégsem. Mentünk tovább, a sarkon néhány pank üldögélt, akik már be voltak idomítva, mert csak annyit kellett mondania a mr. T-nek, hogy „kommandante?”, mire kórusban „csegevára!!”. Közben arra gondoltam, hogy az öreg Guevara forog a sírjában…
Na, megérkezünk a csapszékhez. Kellemes hely, bár kicsit szűk, de azé jó. Erről eszembe jutott egy tök jó mondás, hogy „mit keres egy ilyen jó kis hely egy ilyen lányban?” :). Legurítottunk 2 nagyleót, aztán bambultunk ki a fejeinkből, amikor az az ötlete támadt valakinek, hogy csocsózzunk. Nagy kínlódva összeszedtünk 4 embert, mindenki alvó lányokat volt kénytelen lerugdosni magáról a szent cél érdekében és amikor ott álldigálunk az asztal mellett, és csavargatjuk a rudakat, derül ki, hogy nincs senkinek egy kanyi vasa se…
Nem sokkal ezután kedvesen kirúgtak minket, mert záróra volt, úgyhogy beirányoztuk magunkat a buszpályaudvarra, hogy csatlakozzunk a klubélethez. Mikor odaértünk, már sokan nagyon maradandót alkottak (legalábbis az első esőig…), sőt néhányan már sportkört is szerveztek egy üres féllittyós flakon és négy hátizsák segítségével. És én naív azt hittem, hogy mindenki a saját okádásában fog fetrengeni, meg ilyesmi, pedig erről szó sem volt. Mindenki kulturáltan állva hányt… :). Egy ideje már elvoltunk, amikor egy krómszürke Ford Mondeo-ra lettem figyelmes, amiből bömböl a Antik Rom (vagy mi), és ott áll a peronnál, és a bent ülők egy rokkerarcú fiatalemberrel beszélgetnek. Kb. 3.54534 perc múlva jön vissza a rokker, a kocsi meg el. Kérdezzük a srácot, hogy na mi van. Erre elsírja magát, és könnyeit nyelve elnyökögi, hogy őt most lecseszték, hogy miért szemeteljük teli a várost mi, igénytelen mocskos punkok. Hát, ez komoly dolog – gondoltam. És mennyivel komolyabbra fordult később! Douglas Adams ehhez képest kutya fasza, hogy ez milyen komoly lett… :). Közben a Mondeo újra feltűnt a láthatáron, és nekiállt körözni a pályaudvar körül! Kiszállni bezzeg nem mertek, mert voltunk ott kb. 60-an, míg ők ketten. Eleinte dühösek voltunk rájuk, meg minden, meg „kurvaanyádbazze!”-ztünk, meg ilyesmi, sőt, a Joci ki is állt az útra, hogy megállítsa őket (kiállt… inkább kiesett :)), de kikerülték. Később változott a helyzet: nagy pillanatnak tartottam, amikor az eleddig egymást szívböl gyűlölő két faj, a Rockerus Igénytelenusz, és a Membránusz Autousz Diszkopatkányusz tagjai felrúgva a több generációs ellentétet, mégis valahogy közeledni látszott egymáshoz. Hogy mire gondolok? Amikor a Postás (pápai arc, még szó lesz róla) odaüvöltött valamelyik körnél, hogy „Nyomjatok kézifékest, vazzeg!”, a következő körnél meg is csinálták nekünk! Nem fogták fel, hogy ez nekik nem menő, inkább csak minket szórakoztatnak… Közben szakadtunk a röhögéstől, amikor valamelyik hülye beüvöltötte, hogy „most szaltót csináljatok!”, meg hasonlók. És kb. a 13. körnél jöttem rá, hogy az anyósülésen ülő diszkós, aki megríkatta szegény srácot, az én egyik hőn szeretett volt osztálytársam, a Pethő. Odaüvöltök neki, hogy „-Szeva Pethő!”, mire valahogy megfagyott a levegő körülöttem… :). Pláne amikor a köv. körben megálltak, és én odamentem dumálni, sőt, volt pofám kezet fogni vele! Végülis annyit beszéltem vele, hogy nem-e visz le Pápára, mert ennyi benzinből már majdnem ott lennénk (nem akart), meg hogy további jó körözést. És köröztek szépen tovább… :). Nem volt egyszerű. Közben a fesztiválfeeling tombolt tovább, megpróbáltuk meggyújtani a Jocit némi letépett plakáttal, és egy öngyújtóval, de nem hagyta magát, összespanoskodtunk egy fasztudja hovavalósi arccal, aki úgy saccra már volt vagy 30 éves, és kifejtette, hogy szerinte gyúrnak a délutáni silverstone-i nagydíjra. Szerintem meg ők lesznek a Safety car pilótái, vagy valami… Szóval jól elvoltunk. Közben jött egy csomó busz, és mr. T. egyszer csak jön az egyik felől, hogy most beszélt néhány ismeretlen sráccal, akik el akarták téríteni a keszthelyit, mert nem arra laknak. Nézek arra, a sofőr éppen utasítja le őket a járműről… Erre mondják, hogy füstbe ment terv… Legalább egy papírvágó kés lett volna náluk, vagy valami, biztos összejött volna!
Aztán beállt a mi baszunk is, és nagyon ürültünk neki. Tájékoztattam a tisztelt utazóközönséget, hogy aki nyugodt útra, illetőleg arra vágyik, hogy el is jusson a célállomásáig, az helyezkedjen a busz eleje környékére, a többiek gyüjjenek hátra, aztán vidámkodunk. Így is lett, Postással szép kis dalokat énekelgettünk, megígértük egy előttünk ülő csajnak, aki Győrig ment, hogy Pápán felébresztjük, mert onnan már nem érdemes elaludni, nehogy fent maradjon a buszon. Néhány apró mellékkörülmény nem érdekelt minket:
1. A lányt nem kellett Pápán felébreszteni, mivel tőlünk úgysem tudott aludni
2. Pápa-Győr kb. 50km
3. Győr a végállomás, szóval nem tudott volna tovább utazni, ha elalszik se… 🙂
Nagy nehezen túléltük az utat, leszállunk Pápán, hót mocskosan, büdösen, röhögcsélve, meg ilyesmi, amikor is feltűnt a színen a Balázska. A Balázska kifejtette, hogy házibuli volt a Brigiéknél, és mekkora jó volt, csak őt megkérte a házigazda, hogy húzzon el, mert a. verzió: ősszehányta (ez az én véleményem) b. verzió: összetörte (ez a a Postásé) a bidét. Úgy döntöttünk, hogy ezt meg kell nézni, úgyhogy felkerekedtünk, és (bár Joci nélkül) elindultunk a házibuliba úgy reggel fél 7 felé…
Oda is értünk, becsöngetünk, és egy enyhén nyúzott, de nagyon kellemes lány nyitott ajtót. Megkérdeztük tőle, hogy van-e kaja, meg pija, merhogy mi azokat akarjuk most. Mondta, hogy nincs, de miután megtudtuk, hogy itt alszik nála (többek között) egy hülye gyökér „punkgyerek” is, úgy döntöttünk, hogy bemegyünk felébreszteni. Felosontunk az emeletre, benyitottunk az ajtón, és elkezdtük énekelelni, hogy:

„Hajnalodik, kiugrom az ágyból
A barátom már vár reám
Én kedvelem őt, nagyon kedvelem őt,
Hisz ő…”

,de ez a majom annyit reagált, hogy félig felült, levert egy piásüveget az éjjeliszekrényről, aztán aludt tovább. Najóvan, gondoltuk, és lementünk a nappaliba. Itt megkérdeztük a csajt, hogy mi van a bidével. Megkérdezte, hogy milyen bidéről beszélünk. Mondtuk, hogy arról a bidéről, aminél leállás-party esett meg (ez egy nagyon szakmai szakszó, mármár „terminus technikus”, és akinek van autója, az tudja, hogy van olyan, hogy leállásjelző-háromszög. Na itt, is a jelzés a lényeg, azaz ha valaki jelzi, hogy leállt, és összevukkozik mindent, az a leállásparty. De ez csak az én verzióm, lehet, hogy semmi köze a valósághoz.). Mondta, hogy nincs is bidéjük. Én elmentem megnézni, a bidét és tényleg nem volt! Na, és innen úgy kb. fél 10-ig az volt a téma, hogy hol a bidé, meg hogy ne tagadd le, hogy van bidétek, meg hogy mi az a bidé, meg ilyenek. A végén már az öklömet harapdáltam, de a Brigi már kezdett hisztérikus rohamot kapni, úgyhogy én még jól bírtam a dolgot. Már felajánlotta a Postásnak (ő volt a főkolompos), hogy esetleg kiugorhatna az erkélyről, de ő nem hajlott a jó szóra. Később kaptam enni (finom tojásrántottát), meg kávét (az is finom volt). Aztán ott akadtam ki végképp, amikor beraktunk egy CD-t (kicsit kezdett uncsi lenni úgy nyolcadszorra a Prosectura-tól a F.AS.Z.A.), és feltűnt, hogy ez a ZAURORA. Mr. T. megkérdezte a Postást, hogy ez melyik album, aki így válaszolt:

„Az a zöld!”

És onnantól kezdve ez volt a sláger.
-Ez melyik album? -Az a zöld. Ez kb. 150X…

Itt mondtam azt, hogy hiába van itt a Brigi, akit nagyon meg tudnék…szeretni, de én ezt nem bírom tovább! És leléptem. Még megkérdeztem a csajt, amikor lekísért az ajtóhoz, hogy nem akar-e velem jönni buszt várni, de azt mondta, hogy ö a házigazda, úgyhogy ja. De hát végülis úgyis csak „the question of time” a dolog… Vagy nem, de szerintem igen.
Innentől kezdve érdektelen dolgok történtek velem (6 km gyalogás egy működőképes telefonfülke után, meg hasonlók), aztán hazakeveredtem. Ettem, fürödtem, artam, aztán lefeküdtem aludni. Ez történt délelőtt 11 felé, és felkeltem másnap reggel fél hétkor a vekkerre, hogy menjek dolgozni… :). Szóval jó buli volt, csak az a bizonyos délelőtt úgy lefárasztott, hogy csak 19.5 óra alvás tudott úgy ahogy rendbetenni…

Tanulság:
Óvakodjatok a hányós Norbiktól, a diszkós safety carosoktól, meg a Postásoktól, és Jociktól!!

2003. július 21.
JonC

Ez jó, megosztom!
    

    4 hozzászólás to “Egy történet bohó ifjúkoromból”

    1. Tsyga szerint:

      Na jó…ezt nem tudtam végigolvasni… Nagyon rossz írás, erőltetett, vontatott… legalábbis a feléig… gondolom utána sem lett jobb… 🙂 Szerencsére sokat fejlődött az íráskészséged! 🙂

    2. JonC szerint:

      azért van benne pár gyöngyszem, de tény, hogy sok benne a szar poén…

    3. bachterman szerint:

      az egyik helyi büdös, dagadt „oóo afrika” én voltam 😀

    4. JonC szerint:

      tuti, hogy nem te voltál az, ő kifinomult cizellált stílusú úriembernek tűnt 😀

    Kommentáld ezt: JonC

    
    preload preload preload