Béla halott | Ráktalicska
jan 20

Szomorú hírt kell megosztanom veletek. Két hét után hosszas szenvedést követően elhunyt Béla, a pendrive-ok gyöngye. Hozzátartozói (azaz én) megdöbbenve állnak az érthetetlen, és pótolhatatlan veszteség előtt.

Béla már egészen kicsi korában kitűnt a többi pendrive közül ritka gusztustalan kinézetével, és robosztus enyhén retrós kinézetével. Tehetsége már ekkor jelentkezett: viszonylag gyorsan jegyezte fel az adatokat hatalmas memóriájába, amelyeket – ahogy mondani szokás – még álmából felkelve is prezentálni tudott. Gyakran mondogatták az ismerősei, hogy ő is olyan, mint az elefánt: soha nem felejt. Huncutul csillogó LED-je nők tucatjait vette le a lábáról, világ életében nagy portcsábász hírében állt, aki nem volt rest minden útjába kerülő USB-aljzatba bedugni a csatlakozóját.

Az utóbbi időkben azonban megromlott az egészségi állapota: gyakorta felejtette el, amit meg kellett volna jegyeznie (ilyenkor gyakran sóhajtozott élelmedett korát, és késletetett írási hibákat emlegetve), sőt néha már nem is akart új dolgokat megtanulni, mondván látott ő már eleget életében (amikor megmakacsolta magát, akkor írásvédettnek nyilvánította az agyát, és fülére tapasztva kezét énekelt valami huszas évek-beli sanzont, csak hogy ne kelljen odafigyelnie senkire).

Végül aztán – a testi-lelki leépülés kínjait végleg feledve – ma este 19:20 tájékán átadta nyomtatott áramköreit a teremtőjének.

Utolsó emlékünk vele kapcsolatban ez volt:

Nyugodj békében Béla!

Ez jó, megosztom!
    

    12 hozzászólás to “Béla halott”

    1. zsolesz84 szerint:

      rest in piece 🙂

    2. JonC szerint:

      ejnye, ne használjunk szmájlikat, adjuk meg az elhunytnak járó tiszteletet!

    3. Sipi szerint:

      rest in pieces 😀

    4. sztiv szerint:

      garancia csak van rá még nem? de am R.I.P.†

    5. bachterman szerint:

      nekem ilyen kingston-féle van, a forgalmazó elég hosszú garanciát vállalt rá, hogy 2 év után is kicserélte. 😯

    6. jazzpop76 szerint:

      JonC,ez kurvára tetszett!!!Nagyon jó duma!

    7. sztiv szerint:

      A kingston élettartam garit ad rá, ha jól emlékszem. nekem is az van amúgy, nem is panaszkodom rá.

    8. raszta hugi:) szerint:

      Bélát csak futólag ismertem, de megdöbbentett korai halála. Nem volt szép, de legalább ronda volt. Részvétem.
      Ui.: Látom a többieket is megérintette.:)

    9. Tsyga szerint:

      Őszinte részvétem. Korán elhunyt. De vigyasztaljon, hogy csak a jók mennek el…

    10. JonC szerint:

      na ez most nem igaz, mert épp hogy rossz volt, azért ment el étted 😀

    11. Tsyga szerint:

      Csak vigasztalni próbáltalak… De látom csak eddig tartott a gyász, már nyomod a smileyt… 😛

    12. […] utóbbi hetekben Béla megrendítő halálának hatása alatt voltam. Gyakorta felsírtam álmomban, és a kollegáim, barátaim aggódni kezdtek […]

    Kommentáld ezt: sztiv

    
    preload preload preload