Az Apple fiaskója az iPad-dal | Ráktalicska
jan 29

Steve Jobs se tévedhetetlen, pedig sokáig úgy tűnt. Az iPod, az iPhone, az iMac, és a többi kis i-vel kezdődő innovatív, ötletes (és valljuk be, hogy gyakran agyonsztárolt, és sznob) termékük is akkora siker volt az utóbbi években, hogy joggal gondolhattuk azt, hogy amihez ez a faszi – és persze hatalmas cége, amely a legjobb formatervezőkkel, és designerekkel büszkélkedhet a szférában – nyúl abból rohamos sebességgel arany, és persze extraprofit válik (elég, ha csak a 2009-ben elért 37millió dolláros bevételt említem). Amíg a Google elég csúnyán befürdött a Wave-vel (amit a legjobban az a hasonlat jellemez, hogy azért találták ki, hogy a fiatalok is átérezhessék, hogy milyen érzés a nagyszüleiknek az internettel ismerkedni), addig az almás cég nem követett el hibákat. Egészen eddig… 2010 elején ugyanis piacra dobták az iPad-ot, ami sok tekintetben durva visszafejlődés nem csak a cég egyéb termékeihez, de egyes gyártók hat-hét éves kütyüihez képest is.

Persze egy ilyen szinten elcseszett termék egyből megmozgatta a netes társadalom humorosabb rétegeit is, az ő munkáiból láthattok alant egy szellemes, és tanulságos válogatást, ami azt a címet is kaphatná, hogy „ezért ne vegyél iPad-ot, hacsak nem vagy egy Apple-sznob”:

Kezdjük a sort egy olyan kis összehasonlítással, ami alapján rá kell döbbennünk arra, hogy bizony egy hét évvel ezelőtt kiadott masina is sokkal okosabb, mint ez a túlméretezett iPhone:

Ezen a képen Steve Jobs éppen azt mutatja be, hogy a gép milyen módon képes multitask-ra (azaz több feladat egyidejű futtatására):

A függőleges tengely a hordozhatóság, a vízszintes a használhatóság, középen a szaggatott vonal pedig az a határ ami felett még praktikus az adott cucc:

Az alábbi két kép azt figurázza ki, hogy Steve szerint a kütyük evolúcója abba az irányba halad, hogy minden egyre nagyobb méretű lesz:

Íme a ‘mit szerettünk volna’ (iMac-et billentyűzet nélkül), és ‘helyette mit kaptunk’ (egy drága, böhömnagy iPhone-t) esete:

A jó öreg funkció összehasonlító táblázatok, amik annak idején az iPhone megjelenésekor is bejárták a netet:

Persze egyből megtalálták a hasonló hangzású nevek előnyét is ezek a vicces fiúk (ugyanis maxipad angolul a betét):

Persze a legmegátalkodottabb Apple-buzikat ezek a riasztó tények se fogják elriasztani, sőt: valahogy úgy fog történni az egész, mint anno az ájfónnál: mindenki szidta, aztán mégis egyre több ember vette meg. Mindenesetre én nyugodt szívvel fogok nem kiadni ezért 5-600$-nyi forintot 🙂

Ez jó, megosztom!
    

    3 hozzászólás to “Az Apple fiaskója az iPad-dal”

    1. Sipi szerint:

      ezzz.. ez nem kütyü, lassan már egy sörnyitó is okosabb lesz. van egy jó hírem is: nem $500-$600 lesz itthon – az eddigi almás árképzés alapján: 500-600 euró, plusz a kereskedők 10%-a (~200-220e forint).. azért ezzel is meg fogják próbálni ugyanazt eljátszani, mint a zájfónnál: évente új generáció egy-két plusz funkcióval. igaz, van mit hozzátenni a jelenlegi darabokhoz.

    2. bachterman szerint:

      bennem van egy bit, ami érzékeli a bullshit-et. amikor meghallottam steve jobs nevét, 1-et jelzett.

    3. Bobo szerint:

      Egy újabb divat szemét…
      Mint a blackberry amit gyártunk 😀 Az sem ér kalap sz@rt sem mégis méregdrága és viszik 😀

    Kommentáld ezt: Sipi

    
    preload preload preload