Igen, sajnos tényleg az vagyok, legalábbis ha az egészségemre fordított energiát vesszük alapul. Ma reggel épp’ beszélgettünk az egyik kollegámmal arról, hogy mennyire rossz dolog a cigi (amióta leszoktam joggal osztok mindenkit), meg hogy ki milyen rendszeresen és főleg mit szokott kajálni, amikor be kellett neki vallanom őszintén, hogy én sajnos tipikusan magyar-módra fogom fel az egészségmegőrzés mibenlétét. Ma reggel jöttem rá, hogy anno másfél éve is csak azért szoktam le a bagóról, mert rosszul voltam tőle, de ha nem lett volna semmilyen akut hatása (mint amilyen nálam a fulladás volt) akkor még most is vígan szívnám nem törődve azzal, hogy 30-40 év múlva esetleg eme szokásomnak köszönhetően fogom a lelkemet borzalmas kínok között kilehelni egy kórházi ágyon csövekre kötve. Persze ennek az esélye még most is fennáll, de tényleg az van, hogy nem azért hagytam abba a dohányzást, hogy ezt elkerüljem. Mondhatnánk azt is, hogy „kit érdekel, hogy miért tetted le, a lényeg az, hogy már nem szívod”, de valamelyest csalódtam magamban, mivel nem gondoltam volna, hogy ennyire nem vagyok előrelátó a saját egészségemmel kapcsolatban (sem, mert pénzügyileg ugyanez jellemez, de ez más lapra tartozik).
Aztán ott van a táplálkozás: amióta felköltöztem ide Fehérvárra (~9 hónap) ma fordult velem először elő az, hogy még az albérletben reggeliztem. Amúgy egy bivalyerős kávé (esetleg energiaital), jobb esetben egy tea szokott lenni a napjaim indítólökete, amit szintén nem neveznék túl egészségesnek. Utána rendszerint egész nap nem eszek semmit (max néhány sajtos stanglit a közeli teszkóból), majd hazaesve nekiállok zabálni. Talán nem kell csodálkozni azon, hogy hízok, mint a BKV-botrány… Persze volt olyan korszaka az életemnek, amikor még ennél is jobban kizsákmányoltam magam: amikor még Győrben tengettem napjaimat ifjú titán alkoholfüggőként (na jó, hetente max 3X rúgtunk be a lakótársaimmal :D), akkor még erősen dohányoztam is, ráadásul pénzem se nagyon volt. Amikor döntenem kellett, hogy a maradék 400 forintomból cigit, vagy kaját vegyek, akkor rendszerint az első nyert, amit utána éhgyomorra szívtam. A bulik után (amelyek alatt szintén eltolhattam kábé egy dobozzal egymagam) másnaposan szintén az volt az első, hogy a fájó tüdőmre rászívtam néhány szálat, és csak utána kezdtem el valami kaja után kutatni… Hálát adok az égnek, hogy nem kaptam gyomorfekélyt, és ezt komolyan mondom. A vége ennek a győri kalandnak (ami majdnem egy évig tartott) az lett, hogy vért köhögtem, és csontsoványan költöztem haza, mivel kirúgtak. Ha nem történt volna így, és ottmaradtam volna, akkor lehet, hogy már sokkal másabb ember lennék, és nem feltétlenül a pozitív értelemben véve.

Ha nem isztok csak esztek, kövérek lesztek 🙂

Akkoriban így mérgeztem magam, most meg a túlzásba vitt rendszertelen táplálkozással. Nem törődök a koleszterin-szintemmel, a vércukrommal, a vérnyomásommal, a kalóriákkal, és nem mozgok semmit… Ez mocskosul zavar. Tavasztól el fogok járni kocogni, rendbehozatom a biciklim (kicsit megviselte a tavalyi év :)), és a napi gép előtt töltött időmet 15 órámat leredukálom 10-11-re. Valamit csinálnom kell, mert különben elérem azt a a szintet, hogy már semmi külső jel nem fog megkülönböztetni a cégnél évek óta dolgozó elhízott, elcsökevényesedett végtagokkal billentyűket nyomkodó droidoktól, akik lehet, hogy hasonló gondokkal küzdöttek pár éve, mint most én. Még szerencsére nem tartok ott, de nem szeretném elérni azt a szintet, amibe ők már beletörődtek…

Ez jó, megosztom!

•