Néha egy milliméteren is nagyon sok minden múlhat. Vegyük példának az agyműtéteket: nagyon nem mindegy, hogy hol, és mekkora metszést ejt a doktorbácsi, és ha esetleg megremeg a keze, akkor előfordulhat, hogy mondjuk életed hátralevő részében elveszted az uralmat a záróizmaid felett, csak rákjárásban leszel képes menni, és visszafelé fogsz tudni folyékonyan beszélni.
Erre én is rádöbbentem néhány hete, amikor egy néhány milliméteres tévedésemből kifolyólag sikeresen vágtam tönkre egy rendkívül precíz, okos techinkai eszközt, ráadásul olyan döntést kellett meghoznom miatta, ami a khm… „morálisan ingoványos” kategóriába esik. Ez így még elég rébuszosan hangozhat, de alant rögtön ki fogom fejteni a történetet. Előrebocsátom, hogy erős lelkiismeret-furdalást éreztem, amikor effektíve kihasználtam a velem korrektül viselkedő kereskedőt, és erre esetleg annyi mentségem van, hogy nem lett volna pénzem máshogy intézni a dolgot.
A történet azon a csodálatos tavaszi napon kezdődött, amikor – némileg megalkuvó módon – elfogadtam a tényt, hogy nem az általam rendelt típusú memóriát fogom az új gépembe tuszkolni. Ez egy telefonbeszélgetés alkalmával dőlt el (amit a téves memóriát leszállító számtech-bolt vezetőjével folytattam, teljes sztori itt), amely során nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy ha most még tovább reckírozom a dolgot, akkor még hosszas heteknek kell majd eltelnie, hogy végre beüzemelhessem a régóta polcon porosodó zsír új alaplapomat, és processzoromat (mondjuk az a vicces, hogy így is ez történt, csak más okból).
Délután hazaértem az albérletbe, ledobtam a hátamról a táskát, feltűrtem a nem létező ingujjam, és nekiálltam a gépet összeszerelni. Először a régi alaplapot kellett kibányásznom a házból, ez zökkenőmentesen sikerült is (azt leszámítva, hogy majdnem asztmás rohamot kaptam a rengeteg portól, ami csomókba gyűlve hempergett a ház aljában, és ez csak súlyosbodott, amikor a hűtőbordákból is megpróbáltam kifújni az évek során felgyülemlett mocskot). Ott feküdt előttem az üres gépház, mint valami szerveitől megfosztott test, amelyben az éktelenkedő üreg csak arra vár, hogy jól működő szív, tüdő, és máj kerüljön bele. Óvatosan beleraktam az új alaplapot, procit (ami egész egyszerűen szép, főleg a tűkkel teli fele), memóriát, rádugtam az összes tápot, beletűztem a régi videokártyámat (mivel újra még nem volt pénzem, így maradt a 8600GTS), gép indít, monitor jelet kap, és… ez fogadott:

USB Device over current status? WTF??!

Vázolom a szitut: ezzel a hibaüzenettel nem ment tovább a masina BIOS-ból, sőt 15 másodperc elteltével ki is kapcsolt, ráadásul senki nem volt épp’ az albérletben, akinek a gépén megnézhettem volna a neten, hogy mit jelent ez a szöveg! Némi töprengés után előkaptam a telefonomat, felhívtam Dezsőt (aki még most se Dezső igazából), és némi egyeztetés után átsprinteltem hozzájuk netezni (tisztára, mint a régi szép időkben, amikor még nem volt otthon bekötve). Néhány fórumot átnyálazván arra a megállapításra jutottam, hogy BIOS-t kéne frissítenem. Szedtem is le a pendrive-omra, hazafutottam, és – mivel ez már egy modern lap – a gép indítása után egyből elérhető frissítőmenüből meg is ejtettem az upgrade-t.
Ami persze semmit sem használt… itt kezdett elfogyni a türelmem.

Miután végleg feladtam a reményt (elvégre még BIOS-ba se tudtam belépni, a gép 15 másodperc után kikapcsolt, és az egyetlen ötletem, a frissítés se segített), kikaptam a lapot a gépből, és visszatuszkoltam a régit. Bebootoltam (közben eszembe jutott, hogy jobb is, hogy nem sikerült elindítani az új lappal a rendszert, mert gondolkodás nélkül legyalultam volna a Windows-os partíciómat, pedig azon még akad néhány lementendő adat), felmásztam netre, és újra nekiálltam túrni a netet a hibaüzenet megoldását keresve. Ekkor bukkantam rá egy olyan fórumbejegyzésre, ahol azt írta az illető, hogy ő úgy oldotta meg a problémát, hogy kivette a lapot a gépházból, és csak úgy „pőrén” elindította. Lesöpörtem mindent az asztalomról, fogtam a dobozát, ráterítettem az antisztatikus zacskót amiben küldték, ráraktam a lapot, rádugtam a tápokat, meg a monitorcsatlakozót (persze csak az alaplapira egyelőre), és… szembesültem azzal a ténnyel, hogy  – mivel nincs gépházban, ezért – nincs bekapcsológomb rákötve! Emlékeztem arra, hogy ezen a pinsoron kell rövidre zárni két tűt egy pillanatra az indításhoz. Ezen felbuzdulva kicsiny csavarhúzóm segítségével összeérintettem a két pint, ami rémlett, hogy ezért felel. Sikerült. Bekapcsolt. Nem volt hibaüzenet! Be tudtam lépni BIOS-ba! Örömömben még fényképet is lőttem a BIOS képernyőjéről (mellette az alaplap nem természetes közegében):

Miután kiörömködtem magam úgy döntöttem, hogy rádugom a többi hardvert is, mivel se vinyók, se dedikált videokártya, se semmi nem volt épp rátűzve a drágára. Most tessék figyelni, mert itt fog értelmet nyerni a post elején szereplő milliméterekről szóló fejtegetés: csavarhúzóm hegyével izgalomtól remegő kezekkel közelítettem a pinek felé, hogy újra rövidre zárjam a két tűt, amelyekkel kikapcsolhatom a masinát… és ekkor egy szikra kíséretében a gép kikapcsolt. Ez volt a célom, a gond csak az volt, hogy be már nem, csak a procihűtő ventillátor pörgött fel, jelet már nem adott a monitor felé.
Ami ezután történt azt a rendőrök mesélték el a fogdában. Na jó, vicceltem, de mindenesetre néhány percig meredten bámultam a lapra, és közben az pörgött a fejemben, hogy „ez nem lehet igaz. Ilyen hülye nem lehetek! Ez nem lehet igaz.”. Két teljes percig ment a gép, és elfüstöltem, mindezt jópár óra szívás után! Ami ezután történt az is érdekes így utólag: nem dühöngtem, nem csapkolódtam, nem ordítottam, csak egész egyszerűen elálmosodtam, de nagyon. Minden erőmet összeszedtem, és még összecsomagoltam a dobozába, beüzemeltem a régi masinámat, és felmentem a netre. Fogalmaztam egy szívhezszóló levelet a boltnak, ahonnan vettem, és megírtam benne a sztorit. Itt jön a képbe a morálisan megkérdőjelezhető rész, mivel „elfelejtettem” megemlíteni a csavarhúzós affért. Persze, tudom, ez patkányság volt tőlem, de miután konstatáltam, hogy 5000 forint/óra a szervizdíjuk, továbbá belegondoltam, hogy egy elrontott mozdulatom akár 35000 forintomba is kerülhetne… így kellett döntenem.
Miért is merem ezt megírni? A fő ok az, hogy ma hozta a futár a zsír új cserelapot, és ma délután végre újra megpróbálhatom összerakni a rendszert. Az ügy úgymond lefutott, a lelkiismeretem továbbra is piszkos, de legalább megúsztam az egészet. A másodlagos okom az volt, hogy talán okulására szolgálhat az esetem azoknak, akik nem bízzák az összeszerelést szakemberre: ne akarjatok semmit menet közben mókolni a gép alkatrészein, mert ti is járhattok így! Én már jópár masinát raktam össze atomjaiból, de még velem is megeshetett ez a szívás! Hiába, néha sok minden múlhat pár milliméteren…

Ez jó, megosztom!

•