Übermensch-szindróma | Ráktalicska
jún 24

Tegnap történt egy eset, amely rávilágított, hogy a német fajb népben még mindig benne él a felsőbbrendűség-tudat, amit felénk – akiket gondolom civilizálatlan tanulatlan balkáni söpredéknek tartanak – rendre ki is mutatnak. Tegnap például olyan reakciót kaptam egy német „kollegától” email-ben, amelyben nagyjából éreztette, hogy emberszámba is csak azért vesz, mert megtanultam angolul, de hogy velem kapcsolatban szaktudásról beszéljünk az számára nonszensz. Az volt a szitu, hogy egy probléma megoldására kértek fel minket, amely az egyik szerverüket érintette: abszolút megállt a nyomtatás. Tapasztalt kollegám, F. segítségével egyetlen parancs kiadásával megoldottuk a kérdést, majd – mivel ő el volt foglalva közben mással – engem kért meg, hogy írjak vissza a németeknek, hogy elhárítottuk a problémát. Erre kaptam – persze a fél fricc management berakva ‘másolatot kap’-ba – egy rendkívül kedves, abszolút nem arrogáns, és ráadásul persze teljesen jogos felvetéseket tartalmazó egysorost, amelyben az egyik hatttalmas nagy IT-expertjük közölte, hogy ez a parancs nem oldott meg semmit (pedig kurvára igen), és ki vagyok én, hogy azt hittem, hogy ez majd segíteni fog a gondon. Jelzem, a queue-ban álló több ezer nyomtatás azóta szépen fogyatkozik, alig van hiba, de persze neki van igaza – legalábbis rá kell hagyni, különben keresztbe tehet, akár ki is rúgathat.

Ennek a drága ötvenes übermensch-nek küldeném az alábbi jelenetet a Family Guy-ból, amely egész frappánsan összefoglalja a német társadalom lelkivilágát így, a hódításaik után röpke hatvan évvel:

Brian: Nem látok semmit a német történelemről 1939 és 1945 között. Itt egy kihagyás van.
Idegenvezető: Mindenki vakáción volt! A baljukon láthatják München első városházát, amit 15…
Brian: Miről beszél? Németország lerohanta Lengyelországot 1939-ben.
Idegenvezető: Meg voltunk hívva! Puncsot is kaptunk! Kérdezze csak meg a lengyelektől!
Brian: Nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az éveket! Thomas Mann Amerikába menekült a nácizmus németországi térnyerése elől.
Idegenvezető: Nem, azért ment el, hogy éttermet vezessen.
Brian: Ez nevetséges!
Idegenvezető: Nem hallgatom tovább a német nép sértegetését! Semmi rossz nem történt! SIE WERDED SICH HINSETZEN! [1]SIE WERDEN RUHIG SEIN! [2] SIE WERDEN NICHT BELEIDIGEN DEUTSCHLAND! [3]
Brian: Uh, az ott egy söröző?
Idegenvezető: Oh, igen. München híres a felújított sörözői miatt.

1 Leülsz!
2 Befogod a szád!
3 Nem sértegeted Németországot!

Ez jó, megosztom!
    

    5 hozzászólás to “Übermensch-szindróma”

    1. bachterman szerint:

      ajánlom figyelmedbe a gyűlölt ellenségeink blog idevonatkozó posztját: http://gyuloltellensegeink.blog.hu/2010/04/16/a_nemetek_1
      a family guy meg sztem imho egy foskazal. 🙂

    2. Nfol szerint:

      A szó, amit keresett: danke. Csak az a fránya korporét környezet…

    3. Bob szerint:

      Ne kívánd főnököd halálát!
      Érd el azt hogy saját maga kívánja azt! 😉

    4. Jezy szerint:

      Megtorlásként TeamFortress 2-ben majd megint elverheted őket.(előző post)

    5. sztiv szerint:

      egyes magyar emberek is ilyen fake ábrándokkal áltatják magukat. 😀

    Kommentáld!

    
    preload preload preload