Mi a bajom a fesztiválokkal? | Ráktalicska
júl 14

Hónapok, sőt évek óta stabilan figyel az iwiw-profilom ‘Magamról’ szekciójában egy mondat, miszerint egyre kevésbé szeretnék fesztiválokra eljutni, és lassan többre értékelek egy bögre habos kakaót, mint egy szép nagy üveg Becherovkát. Ez az érzés egyre erősebb bennem, ahogy az évek telnek, és épp itt az ideje, hogy valamelyest összegyűjtsem, hogy miért is van az, hogy amikor a haverjaim számolgatják a Voltig/EFOTT-ig/II. Mucsajröcsögei Rockzenei Tehetségkutatóig hátralevő napokat, akkor én nem jövök lázba, sőt: azon kapom magam, hogy kifogásokat keresek, hogy miért nem tudok elmenni velük. Ez azért is durva, mert alapvetően igyekszem úgy felfogni az életet, hogy ne azt kutassam miért nem lehet valamit véghezvinni, hanem pont fordítva, de a fesztiválokkal kapcsolatban valahogy mégis ide lyukadok ki minden esetben. Tárjuk fel a probléma gyökerét, aztán legközelebb már nyugodt szívvel hivatkozhatok erre a postra! Az alábbi sorszámok nem jeleznek semmiféle prioritást, csak épp ebben a sorrendben jutottak eszembe az okok (hm… lehet, hogy épp ezért mégiscsak van jelentőségük? :)).

1. Fogyasztónak érzem magam: nem szeretem azt a feelinget, ami főleg a nagyobb fesztekre jellemző: olyan az egész, mintha betereltek volna egy csomó állampolgárt egy nagy karámba, ahol nyomatják neki a zsuzsu-zenét, vehetnek maguknak kurva drága vizezett sört, fogyasztói jogokra úgyszólván tesz mindenki magasról (néha még az állampolgári jogokra is, lásd szekusok), és a látszólagos fenenagy szabadság mögött mindenhol korlátokba ütközik az ember. Hogyan tudnám magamat szabadnak érezni, ha nem mozoghatok kedvem szerint, nem hozhatok be amit akarok, és folyamatosan kényszerpályán kell mozognom azzal, hogy olyan összegekért kell vennem sört, ami a pofátlanság kategóriát bőven kimeríti? Visszakanyarodva a fogyasztói életformára: azzal, hogy a fesztiválokat multicégek szponzorálják, mindenhol a reklámjaik virítanak (a marketing célokkal rendezett tréfás vetélkedőkről ne is beszéljünk), és egy olyan életformát próbálnak rámerőltetni, amitől én kifejezetten viszolygok.

Meeeeee

2. Nincs rá pénzem: ez egy nem teljesen egyértelmű ok: sokszor megoldhatnám, hogy néhány ezer forintból lemegyek, veszek 10 üveg 300 forintos bort valamelyik környékbeli teszkóban, aztán valahogy becsempészem, hogy ne a standdal kivonult vállalkozók zsebeit tömjem (hanem egy külföldi multiét haha), de kinőttem már abból, hogy úgy is jól tudjam érezni magam, hogy csóróskodok napokig. Nem arra vágyok, hogy a fesztivál területén én legyek a Jani, és szórjam a pénzt két kézzel, hanem arra, hogy esetleg többet költhessek az ellátmányra előtte. Nem szeretnék 3-4-5 napig májkrémen élni, olcsó szar bort inni, ilyesmikre tessék gondolni, és ehhez bizony pénz kell. Persze ha több pénzem lenne költhetném arra is, hogy 3-400 forintért vegyem a csapolt sört két koncert között, és nem lennék rákényszerítve a becsempészésre, de – kiindulva az átlag fesztiválszervező/szekuritis értelmi színvonalából, és a fesztivállátogatókról alkotott véleményéről (gyk.: úgy néznek rád, mint a véres rongyra) – ezt már csak elvből se fogom abbahagyni. A belépők árai is megérnek egy misét: a Balaton Soundra a helyszínen 15000 forint volt egy napijegy, de a Volt se semmi a 9900 ft/napos árfekvésével. Néhány éve még megengedhettem magamnak, hogy egy napra elmenjek megnézni a Kispált, most már esélytelennek látom a dolgot.

3. Tömegnyomor: örök probléma, főleg a nagyobb fesztiválokon, hogy örül az ember, ha talál két szabad négyzetmétert, ahova felverheti a sátrát. Ez komoly, nem túlzok: az idei PAFE-n hosszas Tetrisezés árán sikerült a rengetegben felállítani a három sátrunkat, pedig az még nem is egy Sziget volumenű rendezvény (apropó PAFE, visszakanyarodva egy kicsit az első pontra: két éve még nem volt körbezárva az egész fémkerítéssel, most már igen. Tényleg olyan volt az egész, mint valami gettó). A főbb közlekedési útvonalakon embertömegben kommandózás, az autóval, robogóval közlekedő szervezők elől ugrálás se tartozik a kedvenc időtöltéseim közé, mint ahogy az se, hogy órákat várjak a zuhanyzónál, esetleg kilométereket menjek egy használható Toi-toi WC után.

4. Egyetemista partyarcok: az ilyen „be vagyok baszva, és én vagyok a jópofa csávó” stílusú alkalmi alkoholisták, a belőlük áradó gusztustalan, mesterkélt, és szánalmas jókedv, a „csakazértis jól fogom magam érezni magam, bebaszok, hajnalban ordibálok a sátortenger közepén, hogy mindenki felébredjen, és olyan poénokat puffogtatok, amiken már mindenki kinevette magát úgy óvoda középső csoport környékén” típusú emberkék mocskosul tudnak irritálni. A másik típusuk a csendes jógyerekek, akik délelőtt már ébren vannak (amikor minden rendes ember a sátorban józanodik), és hasonlóan józanéletű társaival halk zsolozsmázással ébresztik a környék lakóit. Nekik köszönhetően megtudhatunk sok fontos információt, például hogy a Zsolti hogy be volt rúúúgva, milyen gusztustalan volt, meg milyen jó volt a Depresszió-koncert előző este  (ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy aki Depressziót hallgat jó ember nem lehet), továbbá hogy kirabolták a Réka sátrát, de csak az egyik táskáját szedték ki belőle. Miután megébredtünk (hála nekik) a kis beszélgetőkörük minden tagjának minden szavát tökéletesen értjük, miközben a fejünket szétrobbantani akaró fejfájással izzadunk az időközben 50 fokosra melegedett sátrunkban fekve.

5. Mocsok: érintőlegesen már volt róla szó, de vegyük elő még egyszer. Az egy dolog, hogy egy forgalmas útvonal mentén sorakozó 30 Toi-toi egyikébe sem érdemes bemenni, mert olyat látsz, amit nem egykönnyen fogsz tudni kitörölni a memóriádból, de a fesztiválpor, a fürdési lehetőség korlátozottsága, a fogad alatt sercegő homok, és a többi hasonló körülmény is elég kellemetlenné tudja tenni a fesztiválozást. A WC-s problémára van egy jól bevált módszer: meg kell találni a legeldugottabb Toi-toi-t, és azt preferálni, esélyes, hogy legalább összehányva nem lesz, a többi meg le van sz…, ezúttal szó szerint 🙂 A fesztiválpor (esetenként sár) már más tészta: hiába fürdesz le, cserélsz ruhát, a takaród akkor is mocskos, és büdös lesz a néhány nap végére, ez egészen biztos. A többi fesztivállakóval együtt fürdőzés pedig már-már a megboldogult kollégista éveimet idézi általában, azzal a különbséggel, hogy ott legalább nem kellett másfél-két órát sorbanállni előtte.

6. Szekusok: nem fejtegetném különösebben, már értekeztem róluk régebben, mindenesetre legtöbbjük nyomós ellenérv ebben a kérdéskörben.

Persze hasonló mennyiségű érvet tudnék felhozni a fesztiválozás mellett is, csak az a gond az egésszel, hogy ahhoz, hogy ezeket a pozitívumokat végre ki tudjam élvezni rá kéne vennem magam arra, hogy összespóroljak egy – számomra – kisebb vagyont, és Jezy barátom öreg Citroenjébe vágódva elutazzak egy efféle tömegrendezvényre. Fesztiválozni pedig jó: a hangulat, a koncertek, a sátornál iszogatás, a délutáni lombok alatt chillezés, a kelő Nap fényében részegen kóválygás, a sok hülye ember, akik viccesek, ha te is részeg vagy, meg ők is, és még lehetne sorolni a pozitívumokat, de egyre inkább úgy érzem, hogy a mérleg két serpenyője közül a negatívumokkal megrakott van lejjebb. Inkább sütögetek a barátaimmal valami tó partján, inkább mászkálok egy erdőben, inkább strandolok a Teveli-tavon, de hogy napokig elviseljem a fenti hatásokat… no way, no chance, ahogy az angol mondaná.

Ez jó, megosztom!
    

    3 hozzászólás to “Mi a bajom a fesztiválokkal?”

    1. bachterman szerint:

      na akkor összefoglalom neked röviden: ami underground, az jóó. ami mainstream, az szar.
      megoldás: keress olyan fesztivált, ami kevésbé ismert, és menj olyanra.
      ez az út azonban egyértelműen a sznobizmus felé vezet, ami annyiban jó dolog, hogy egy bizonyos elevált szintről tudsz a többi birkára tekinteni. 😉 (lásd: modoros.blog.hu/2010/07/02/a_tarsadalomfeletti )

    2. sztiv szerint:

      van köztünk 4-5 év korkülönbség a te javadra, de én már most így látom a dolgokat.:D sőt… nem is láttam máshogy. fesztiválz sux! 😀

    3. mrc szerint:

      látogass munkáspárt gyűléseket, hátha bejön:)

    Kommentáld!

    
    preload preload preload