Nulladik típusú találkozásaim a pesti fajjal | Ráktalicska
aug 24

A hosszú hétvégének a nagy részét gyönyörű fővárosunkban csatangolva töltöttem el, és egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a pesti, mint olyan egy külön állatfaj. Persze ezt csak szubjektív benyomásaim alapján tudom mondani, de ha megpróbálnám tudományosabb alapokra helyezni a kérdéskört, akkor is tudnék érveket felhozni. Kezdjük azzal, hogy összehasonlítjuk egy kisebb településsel, és ilyenkor érdemes jó nagy eltérésekben gondolkodni, mert szemléletesebben fog látszani a különbség (biztos van ennek a módszernek valami neve is, én gyakran „használom”), szóval vegyünk egy pár száz fős falut, és nézzük meg, hogy miben térnek el egymástól. Kapásból vehetjük az egyik legnagyobb differenciának a lélekszámot: Pesten körülbelül kétmillióan élnek (nem véletlenül született meg valamikor 8-10 évvel ezelőtt a Burzsoá Nyugdíjasok nevű khm… meglehetősen alternatív formáció előadásában a ‘Bunkó Pestiek‘ című szerzemény, amelyben hosszasan elemzik, hogy vízfejű az ország, meg hogy a pestiek mennyire kivételezett helyzetben vannak minden szempontból), míg a postban ellenpárként funkcionáló faluban – ahogy az előbb már említettem – mondjuk 500-an. Míg Pesten senki nem ismer senkit (túlzásnak tűnik, de mindjárt kifejtem, hogy ezt hogyan értem), addig falun elég ha az ember egyszer csinál valami hülyeséget részegen (végighányja mondjuk a helyi 2 sz. Szövetkezeti Italbolt pultosát) azt másnap már az összes vénasszony tudja a házak előtti padokon üldögélések során a fénynél gyorsabb információ-áramlásnak hála. A senki nem ismer senkit témára visszatérve: ezt arányaiban tessék érteni: szerintem ha egy átlag pesti emberke kapcsolati hálóját, ismerőseinek számát a kétmillió vele egy településen lakó emberre vetítjük, majd ugyanezt az arányt megnézzük mondjuk falun (de beszélhetünk egy Győr méretű városról is akár), akkor arra a következtetésre jutunk, hogy egy fővárosi teljesen más közegben, az idegenekkel más mélységű szociális kapcsolatok által érintkezve éli le a kis életét. Csak egy példa: a példámban szereplő faluban nem kell féltenie az embernek a pénztárcáját, nyugodtan tarthatja a farzsebében, míg ez egy zsúfolt Combino-n utazva azért nem mondható el.

Térjünk vissza egy kicsit az idősebb korosztályra! Mindamellett, hogy le a kalappal a néni előtt, azért a következő videómban látható viselkedés vidéken elég szürreális lett volna, míg a Deák Téren (asszem) vasárnap kora délután senki nem rökönyödött meg ezen:

Igen, akit a háttérben lehet hallani, hogy röhög az én vagyok (meg jóapám :))

Ezért mondom, hogy a pesti egy külön állatfaj! Teljesen más életstílust, felfogást, stressztűrő-képességet igényel az, hogy az ember huzamosabb időt eltöltsön ebben a büdös, zajos, zsúfolt, kicsit félelmetes, ámde mégis pörgős nagyvárosban. Nekem az a két nap amit lehúztam ott most jó néhány évre elég lesz megint: szabályosan sokkolt az, hogy mennyire rohadtul zsúfolt az egész (persze itt a Belvárost értem, de ha vesszük mondjuk Fehérvár központját akkor is nagyságrendekkel kevesebb az ember/négyzetméter érték, megyeszékhelység ide vagy oda).

Aztán volt még egy sztorim: vasárnap éjszaka épp’ a Deák Téren kóvályogtunk (amiről én szentül hittem, hogy az az Oktogon :)), és összefutottunk egy csapat helyi fiatallal. Kettőnek taraja volt, meg volt velük 3-4 elég kövér szakadt harisnyás igazi punkcsaj is, abból is a csúnyább, és butább fajta. Mivel én fiatalabb koromban sokat jártam ilyen arcok közé, ezért szóba is elegyedtünk velük (engem mondjuk főleg az érdekelt, hogy merre van a Nyugati, mert oda akartam rendelni a taxit, hogy végre hazamenjünk a szállásra), megpróbáltak letarhálni (kaptak 50 forintot :)), majd előtört belőlem a riporter, és megkérdeztem, hogy milyen Pesten fiatalnak lenni. Körülbelül 3 perc kellett ahhoz, hogy a csávó kifejtse nekem, hogy hernyózott (nem, nem kertész volt, meg fát nevelt, ez a szlengben a heroin neve), meg hogy már két éve leállt, mutogatta is nagy büszkén a könyökhajlatait, hogy nézzem, eltűntek a tűnyomok már róluk. Ugyanez a sztori falun elképzelhető lenne?! Ugye hogy nem 🙂

Szóval érdekes tapasztalat volt ez a két nap a Nagy Faluban nna. Láthattam embereket a kapualjakba bekucorodva magzatpózban aludni, szemtanúja lehettem ahogy egy cigány nő ordít a palijával(?) a villamoson (legalább a kutyájuk aranyos volt), mellettem csattant egymásnak két autó az egyik hat-nyolc sávos belvárosi úton, és persze átélhetettem azt a feelinget, amit csak egy Budapest nagyságú város adhat: az utcán capoeirázó fiatalok, az egyik parkban szambázó párok(!), a város közepén a fűben monokiniző lányka (csak hogy lehűtsem a kedélyeket: hason feküdt), a Duna-parton koncertező alternatív zenekarok mind olyan benyomások voltak, amik máshol nem érhettek volna, csak egy ilyen nagyvárosban. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy két nap épp’ elég volt nekem ebből, és erről nem is a város zaja, bűze, zsúfoltsága tehet, hanem a benne lakó emberek az enyémtől totálisan eltérő stílusa, életszemlélete. Persze lehet, hogy elhamarkodottan ítélek, de ez már régóta fogalmazódik bennem, nem csak a hétvégi tapasztalataim mondatják velem: a pesti az egy másik állatfaj. Nem mondom, hogy jobb, vagy rosszabb, de mindenképpen más. Szoknom kéne őket, ha fel kéne valamilyen okból költöznöm közéjük.

Ez jó, megosztom!
    

    10 hozzászólás to “Nulladik típusú találkozásaim a pesti fajjal”

    1. Verus szerint:

      Én szerencsére mindig csak átutazóban járok pesten, viszont eddig mindig amikor egész nap ott tartózkodtam, rendszerint el akartak ütni. A zöld zebrán… amik mellesleg kb 3 mp után pirosra váltanak. :/

      Nekem nem a pesti emberekkel, hanem a mentalitással van gond, amit pumpálnak az emberekbe. Főleg a média, miszerint kicsiny országunk csak Pestből áll. Önző dögök…

    2. bachterman szerint:

      capoeira. 😉
      az szdsz és az lmp szavazóbázisát jellemzően a médiától agymosott hülyék alkotják, akik nem hiszik el, hogy vidéken egészen más az élet.

      • Hallari szerint:

        Ezt miből gondolod? Én többször szavaztam az SZDSZ-re (nem vagyok sem homokos/drogos stb. simán szabadelvű, bár mostanában már az sem annyira) de sem agymosott, sem hülye nem vagyok és vidéken is voltam már egypárszor, sőt, telkünk is volt ott, úgyhogy a mezőgazdálkodásba is belekóstolhattam. Gondold meg jól, mielőtt általánosítasz.

    3. JonC szerint:

      javítottam, köszi!

    4. JonC szerint:

      a jelzőlámpákkal kapcsolatban nekem is volt újdonság: Pesten a zebránál a piros az csak egy úgymond ajánlás, hogy most nem kéne átmenni az úttesten, ennek ellenére ha nem jött autó nyugodt szívvel ignorálta mindenki 😀 egész könnyű volt belejönni ebbe nekem is 🙂

    5. sztiv szerint:

      na ez ide tartozik: http://modoros.blog.hu/2010/08/26/a_sertodott_videki#more2244895 még az általad említett burzsoá nyugdíjas trekk is idézve van benne. esküszöm, annyira találó ez a kis írás, mintha pár helyi bloggerről írtak volna jellemzést (mondjuk szerintem nem csak itt vannak ilyenek) 😉 😀

    6. rennie szerint:

      Jó kis cikk, pestiként egyetértek vele. Viszont szűkíteném a kört, mert nagyon más a belváros („A” Belváros), és nagyon más a külváros. Én külvárosi vagyok már vagy huszonéve, és kimondottan utálok bemenni a belső kerületekbe. Mert rosszul esik látni, hogy mennyi kosz van, mennyi kéregető, átbaszós képeslapárus, százforintapaprika cigány, bűzös hajléktalan van. És emellett olyan nagy a zajterhelés, hogy ha vége hazaérek úgy érzem éveket öregedtem. Lehet, hogy vidékre kéne költöznöm? :))

    7. sztiv szerint:

      jogos, megvallom, a kommenteket már nem bogarásztam át egy ilyen hosszúságú bejegyzés után 😀

    Kommentáld ezt: bachterman

    
    preload preload preload