Ez is elment | Ráktalicska
aug 30

Megkockáztatom, hogy talán élve temetem el, de jelenleg úgy fest, hogy a nyár kilehelte a lelkét. Itt az ideje, hogy szép szertartás keretében elbúcsúzzunk tőle, szép volt, jó volt, esett rengeteg eső, elmosta a víz először Miskolcot, majd a teljes északkeleti országrészt, csodálatos volt az egész.

Az egészben az a szomorú, hogy egy ilyen szar „nyár” után persze mi más következhetne, mint egy egy mocskos ősz. Ízelítőt kaphattam belőle a mai napon is, ha már egyszer hétfő van: a reggeli napsütést „természetesen” egy hatalmas nagy esőfelhő követte úgy délután 3-4 óra felé. Ez nagyon aljas húzás volt: naivan egy szál ingben indultam el dolgozni a biciklimmel, de meló után kénytelen voltam szakadó esőben hazagurulni úgy, hogy (újfent) „természetesen” nem volt hátsó sárvédőm, mivel néhány hónapja egy rosszul sikerült autóval hazafuvarozási kísérlet során eltört. Képzeljétek el a szitut: okos hősünk egy szál selyemingben gurul kábé gyök kettővel, hogy ne verje fel a kerék a vizet a hátára (ami még csak-csak oké lett volna, de ott volt rajta a laptop-táska is, amit nagyon nem akartam, hogy átázzon), miközben az autósok kigúvadt szemekkel nézik, hogy ki ez a hülye, aki ilyen időben biciklizik. Élveztem nagyon.

Persze tudom, hogy lesz még jó idő, meg vénasszonyok nyara, de a mai sérelmeimet nem fogja feledtetni az az egy-két hét jó idő. Végezetül hallgassatok egy kis skandináv metált, ami pont jó lesz postzenének (tisztára mint bachterman-nál :)):

Amorphis – Summer’s End

Ez jó, megosztom!
    

    6 hozzászólás to “Ez is elment”

    1. bachterman szerint:

      a különbség, hogy te dropbox-ból nyomod, míg én ligetcápával. 😉

      a tied rafináltabb, az enyém primitívebb. a zene azonban passzol a felcsapott őszi kocabiciklishez. 😀

    2. sztiv szerint:

      ne is mondd. az én bmx-emen alapból nincs sárvédő, hogy nézne az ki. nekünk itt csak este volt valamennyi eső, napközben igen jó idő volt, bár az egyenruhához tartozó pulóveremet azért nem vettem le. de a biztonság kedvéért fuvaroztattam magam munkába, mert azért egy 32 órás műszaknál kockázatos lenne így bevállalni, ki tudja milyen lesz az időjárás másnap, mikor egyik melóhelyről kell mennem a másikra. reggel viszont kurvára fáztam, mert még rajtam volt a biztonsági őr ruhám, de csak a mentős pulóverem volt nálam, abban meg mégsem vonultam volna végig a városon, úgyhogy maradt nekem is a rövid ujjú ing a 12 fokban:D

    3. JonC szerint:

      jézus, te biztonsági őr is vagy? ezt nem is tudtam, durván tolod 🙂
      a rövid ujjú ing 12 fokban meg elég veszélyes műfaj, az ember könnyen összeszedhet egy jó alapos megfázást…

    4. Hori szerint:

      Hmmm,

      Átázott selyemingben, gyökkettővel bicajozgatva a városban, laptoptáskával?? Mint egyJustin Bieber klip…..

      Bwaahhaahahaaa…

    5. JonC szerint:

      hja csak kevés volt a szőke kislány meg a különféle vendégelőadók az R&B érából 🙂

    6. sztiv szerint:

      csak beugrós szinten:) végülis szakmába vág, mert egészségügyi intézményben tolom. 😀

    Kommentáld!

    
    preload preload preload