Tudom, hogy ez a közvélekedés, de a  hétfővel kapcsolatban nem az a legszemetebb húzás a Sorstól, hogy azzal kezdődik a két napnyi pihi utáni újabb öt napnyi meló. Ez csak egy aprócska kellemetlenség ahhoz képest, amiért igazán gyűlöli mindenki. Az okot konkrétan persze nem mindenki tudja, így egyszerűbb ráfogni, hogy azért, mert vége a hétvégének, pedig a valóság sokkal drámaibb: a hétfő azért mocskos szemét rohadt napja az ember életének, mivel megvan az a képessége, hogy órák alatt újra elérje azt az állapotot, hogy az ember úgy érezze: csak tegnap hagyta abba a munkát. A szörnyű az, hogy ez a csapás hetente megismétlődik! Persze, nyaralás után néha több nap is kell ahhoz, hogy újra elfogja az embert a mókuskerék-feeling, de egy snassz kétnapos pihenő után a hétfőnek semmiség újra fáradttá, és csüggedtté tenni akárkit. Már aki hagyja persze, de nehéz nem hagyni: az ember észre se veszi, de máris csak a munka, a pénz, és az elfogyasztandó kaja kombója köti le minden figyelmét, eszébe se jut, hogy egy átlagos szerdán (sőt akár kedden!) valami olyasmit csináljon, amit máskor soha: lemenjen egy kocsmába délután sörözgetni a cimboráival, kiüljön egy parkba olvasni, vagy esetleg elmenjen futni az edzőterembe. Minél tovább csinálja az ember ugyanabban a ritmusban a napjait, annál előbb fog eljönni az FF (Fásult Felnőtt)-szindróma, amiből már szinte lehetetlen kikecmeregni. Mindez – ha az eddigiek még nem lettek volna borzasztóak – úgy következik be, hogy az ember észre sem veszi, és máris olyanná válik, mint Saint Exupéry Kis hercegjében azok a delikvensek, akik egy házat meglátva nem azt mondják, hogy „nahát, de szép!”, helyette azt kérdezik: „mennyibe kerülhetett?”.

Ez az, amit el akarok kerülni mindenáron. Jó volt ez a másfél nap belekóstolni az FF-be, de köszönöm, elég volt. Nem fogok beleszürkülni az életbe, de nem én!

Most pedig megyek, és beszélgetek az emberekkel az utcán.

Ez jó, megosztom!

•