Komolyan mondom tökön szúrom magam mindjárt. Vettem egy szép új (na jó, használt) gépházat potom háromezer forintért, van rajta előlapi USB, hangkimenet, kártyaolvasó, meg hasonló okosságok (amelyekre már oly’ régóta áhítoztam reménytelenül), és gondoltam az estémet arra szánom, hogy az asztalomon immáron nyár óta perifériákra szétterített gépemet beleköltöztessem, hogy egyrészt az elalváshoz szolgáltatott muzsikámat ne ventilátorzaj kísérje (bár most mintha halkabbak lennének lévén kifújtam a port belőlük :)), másrészt pedig valamiféle rendezettség állapotába kerüljön ez a szerencsétlen asztal szotyihéjjal teli bögre ide, szanaszét heverő tölthető elemek oda. Nosza, neki is veselkedtem, nekiálltam szétszedni a masinát elemeire, pár perc múlva a vinyók már a széken, a táp az ágyon, a videokártya pedig a szekrényen figyelt – természetesen antisztatikus zacsira fektetve. A munka könnyebik része már megvolt. Ekkor megbontottam az újonnan vásárolt házat, és csalódottan tapasztaltam, hogy valami hiányzik belőle… mégpedig „egy haszontalan kis semmiség, ami nélkül élni nem lehet, nem lehet”, hogy egy Heaven Street Seven számot idézzek: egy darab kis alaplaptartó pöcök árválkodott benne, amiből kell legalább 5-6, hogy valamelyest megtartsa a lapot függőleges helyzetében. Aki még nem látott ilyet, annak megmutatom, így néz ki egy ilyen:

(Persze most lehet okoskodni, hogy „hülyegyerek, miért nem vettél csavarmentes  megoldást”, de erre csak annyit tudok mondani, hogy ha valaki tud 3000-ért olyat, akkor nyilvánosan megkövetem az illetőt, majd kivonulok a pusztába, és hamut szórok a fejemre.) Na mondom sebaj, még megvan a régi ház, kapjuk ki belőle ezeket a kicsikéket, aztán uccuneki! Persze az elmélet és a gyakorlat közötti rés néha akkora mint egy szakadék, mivel csak négyet sikerült kioperálnom a lemezből, a maradék kettő az Istennek sem akart kijönni, pedig még nyálaztam is a menetet (ami kikandikál a túloldalon), hátha segít, elvégre annak idején Arthur királynak is bevált az Excaliburral kapcsolatban valami hasonló módszer. Kellett is vagy tíz perc, mire beláttam, hogy fogó nélkül az életben nem fogom kiszedni őket, úgyhogy arra a döntésre kellett jutnom, hogy bizony most öt darab ilyen kis távtartóval leszek kénytelen abszolválni az alaplap rögzítését. Hangsúlyozom, hogy mire eddig eljutottam már atomjaira szedve figyelt a gépem, ezért is ért annyira kellemetlenül, amikor kiderült, hogy – most figyelj: más menetsűrűségű a régi, és az új lemezbe való csavarocska, ezért a régiből kibányászottak egész egyszerűen beleestek a furatba! Egy kósza pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy így is berakom az alaplapot (lesz ami lesz alapon), aztán rá kellett döbbennem, hogy ha így oldom meg, akkor csak addig marad a lap a helyén, amíg fektetve van a ház, mihelyst felállítom egész egyszerűen kidől belőle 😀

Ebből is látszik, hogy van valami a régi nagy igazságban: az ördög a részletekben rejlik. Most pedig megyek, és a bánatomat mézes müzlibe fogom fojtani, bár azért boldog vagyok, hogy a szokásos „megbuzeráltam a gép kábeleit, ezért fél órán keresztül nyomozom, hogy mi a picsáért nem akar elindulni” című műsorszám elmaradt. Ez is valami 🙂

Ez jó, megosztom!

•