A Spar és a kreatív magyarok esete | Ráktalicska
máj 26

A kis hazánkban immáron húsz éve tevékenykedő Spar üzlethálózat marketingesei nem tétlenkednek: egyrészt pár hete pörög a megboldogult (hüpp) általános iskolás korom Lutra-albumos őrületéhez hasonlító Dzsungelmániás promójuk (ami ugye arról szól, hogy kétezer forint feletti vásárlásnál kapunk egy csomag állatos matricát, amihez persze a gyűjtőfüzet egyrészt fizetős, másrészt meg jellemző módon hiánycikk), másrészt pedig a legújabb húzásuk az volt, hogy létrehoztak egy oldalt, ahol bárki megtervezheti a táskát, amelyet a bolt idővel be fog vezetni a mostani helyett.

Erre különféle gyümölcsök állnak a rendelkezésünkre, amelyeket egy alaposan lebutított Photoshop-hoz hasonló felületen rendezgethetünk a táskára ízlésünk szerint. Persze a fake adatok megadásával készült pályaművek most is sokkal szórakoztatóbbak, mint azok amiket vér komolyan gondoltak alkotóik, nézzünk is párat közülük – márcsak azért is, mert esélyes, hogy az enyészetéi lesznek idővel, ha észreveszik őket az adminok:

1. Csillámsparláma:

a Facebook talán legdinamikusabban fejlődő magyar csoportja (bevallom néha visítva röhögök azokon, amiket kipostolnak, biztos szar lehet a humorérzékem) itt is képviselteti magát, ráadásul jelenleg ez rendelkezik a legtöbb szavazattal. Hát ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy nyáhh:

2. Rárántotta:

nem hinném, hogy befutó lesz, művészi kivitelezés ide, frappáns jelmondat oda:

3. Ebben van a vitamin:

mint ahogy ez sem, pedig igazán kreatív zöldséghasználatnak lehetünk tanúi:

4. Faszt a szátokba:

az anarchista jelmondat, a művészi igényességgel felépített makk, és a tökéletes kompozíció alapján azt kell mondanom, hogy majdnem tuti, hogy a befutót tisztelhetjük benne. Kicsit mondjuk explicit, de maximum eltakarjuk a kisgyerekek szemét, Margit néni a harmadikról meg úgyis látott már ilyet még anno ’67-ben :

5. Izmos szúnyog fejjel lefele:

ha valaki látja a szúnyogot ebben a képben az szóljon. Nekem csak a három padlizsán, a két kókuszdió, meg a többi növény van meg:

6. Tártva nyitva (sic!):

a kidolgozás ugyan elnagyolt, ámde a mondanivaló mégis átütő erejű. Boldog volnék, ha ilyen táskával libeghetnék be legközelebb a forgóajtón túli mesevilágba:

7. Fetish Leszbikusok:

újabb mű, ami rendkívüli kreativitásról tesz tanúbizonyságot. Tessék megfigyelni a bal oldali alak testének kidolgozásánál a körte formájának szellemes felhasználását! A még soha nem hallott szlogen pedig csak hab a tortán:

 

Aztán persze voltak olyanok is, akik túlléptek a „mindenből csináljunk faszt meg pinát” vonalon, és világnézetüknek, elveiknek adtak hangot, amikor megragadták az egeret, és karfiolokba, banánokba oltva nekiálltak alkotni:

8. Tesco:

meg lennék lepve ha ez nyerne nna:

9. anti-marketing:

a szélsőbalos antiglobalista hippimozgalom egyik jeles tagja sem volt rest körtét, és cseresznyét ragadni, hogy felhívja a figyelmünket a ránk leselkedő veszélyekre. Ezentúl életem végéig fényen fogok élni, annak a pesti családnak is hogy bejött:

10. NE A MULTIT TÁMOGASD!:

nem is értem, hogyan merülhetett fel bárkiben is az a  bűnös gondolat, hogy a Spar nem áll ki mellszélességgel a magyar termelők mellett, pedig aztán de. Az is csak teljesen véletlen, hogy csak hosszas keresgéléssel lehet hazai hagymát találni a polcokon, illetve a többi cucc között is bőven van olyan, amin még a magyar feliratot is csak nagy erőfeszítések után lehet megtalálni. No mindegy, a cég minden igyekezete ellenére (állítólag most folynak a tárgyalások, hogy az idegenül csengő Spar nevet lecseréljék valami másra, ami közelebb áll hozzánk, mondjuk Balatongulyásalföldunicumszegedipaprikamagyarborcsikósostorospálinkaszéplányokgyönyörűtájak Kft-re) még mindig akadnak ilyen renitensek, elrettentő példaként álljon egy ilyen táska is:

 

11. Légy kreatív!:

nem értem a táska készítőjének a problémáját: mi lehetne kreatívabb annál, mint amikor egy banán és két kókuszdió segítségével rittyentesz egy nagy falloszt?:

Persze akadnak még ezeken kívül is gyöngyszemek dögivel, érdemes itt körülnézni. Ezek után kíváncsi leszek, hogy melyiket fogja majd a rendkívül szakmai zsűri a legjobbnak tartani, de erős a gyanúm, hogy valami olyat, amin nem szerepel egy pina vagy fasz sem. Úgy gondolom, hogy ez szomorú, de sajnos ilyen savanyú, sótlan világban élünk, nem hiába mi vagyunk a legdepisebbek széles e világon.

Ez jó, megosztom!
    

    3 hozzászólás to “A Spar és a kreatív magyarok esete”

    1. Bobo szerint:

      Szomorú lettem volna ha nem születnek ilyen pályaművek!

    2. bachterman szerint:

      a bioszexes odabaszós lett! kösz a válogatást, ha itt nem olvasom, teljesen kimaradt volna nekem ez a cég és ez a kampány. 🙂
      itt falun csak bót van, az is a kocsma mellett.

    3. Herby szerint:

      Az izmos szúnyog FEJJEL LEFELE képhez
      Ha megfordítjuk:
      A két kókusz a két szeme,az a hosszú izé a szívókája,a padlizsánok az izmai,az a fehér cucc meg tudja a nyavaja…!
      Bocsi a fura leírásért,de nincs jobb ötletem 🙂
      Reméle rájössz…

    Kommentáld ezt: Bobo

    
    preload preload preload