Na akkor ömlesszünk #2 | Ráktalicska
aug 01

Ma reggel több érdekes dolog is történt velem. Az első talán az volt, amikor a telefonom – amit pár hónapja agyondicsértem, nos azóta kicsit árnyaltabb a kép – úgy döntött Veszprémnél, amikor épp’ átszálltam az egyik buszomról a másikra, hogy újraindul. Szokott ilyet csinálni, jó esetben észreveszem azt a pillanatnyi rezgést, amit a bootoláskor produkál, rosszabb esetben viszont csak várja a zsebemben, hogy beüssem neki a PIN-t. Nos, most észrevettem, meg is adtam neki a kódot, majd ügyesen elindítottam a rádió alkalmazást, hogy legalább szóljon valami, amíg be nem tölti a memóriájába azt a másfél tucat kurvára felesleges programot, amiket utána úgyis szórhatok majd ki kézzel. Ez néha amúgy úgy megfekteti csórikámat (mármint az indítás utáni programcunami), hogy egész egyszerűen újraindul, gondolom ilyenkor befigyelhet a kis lelkecskéjében egy lightos kis kernelpánik. No sebaj, most egész jól bírta, ámde valamiért úgy határozott, hogy annak örömére, hogy sikerült elindítania a Winamp-ot (mekkora képzavar: Winamp egy Linux-alapokon nyugvó oprendszeren) akkor már hadd szóljon is valami muzsika. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy – mivel a rádió meglehetősen halk – csutkára volt húzva a hangerő, és meglehetősen megijedtem, amikor bömbölni kezdett a fülembe a legutoljára játszott szám, ami történetesen a Replikától a Másik világ kapujában volt. Hirtelenjében majdnem kikapcsoltam (mert ugye a pause gombot hiába nyomogattam a lejátszó widget-jén, a proci éppen meglehetősen leszarta az ezirányú törekvéseimet), de – hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot – nagy nehezen rájöttem, hogy az egyik oldalsó gomb kitartó abúzálásával is le tudom tekerni a hangerőt.

Ennél már csak az volt meglepőbb, amikor nagy nehezen átvonszolván magamat Fehérvár belvárosán odaértem az albérlethez, és gondoltam hívok egy liftet, elvégre habtestemnek magas lenne a kilencedik emelet. Jól megfigyeltem, szabad volt a lift, nem égett a visszajelző, ami arra utalna, hogy valaki használja éppen, és csak akkor gyulladt ki, amikor megnyomtam a hívógombot. Ehhez képest majdnem dobtam egy hátast, amikor nagy lendülettel léptem volna be a fülkébe, amiben már tartózkodott egy öreg bácsi. Jó reggelt kívánt, és kibotorkált mellettem, én meg szinte köpni-nyelni sem tudtam. Ki tudja mióta volt már bent, gondolom én szabadítottam ki 🙂 Mondjuk a gombsor kezeléséhez, amivel kiválasztjuk a kívánt emeletet nem kell diploma, de gondolom neki már annyira el volt meszesedve az agyacskája (így cukkolta a Sutyi a Robi bácsit az előző cégemnél, az övé a copyright), hogy mégsem sikerült belátható időn belül kitalálni hogy melyiket kéne megnyomni 🙂

Aztán gondoltam néhány sor erejéig megemlítem a JÁTÉKOT, amivel mostanában szórakoztatom magam, és élelmedett kora ellenére is bőven megüti a szintet, ami felett már érdemesnek tartom a végigjátszásra. Egészen pontosan 1995-ben dobta piacra a Square (most már Square Enix néven lehet ismerni őket) Super Nintendo-ra, majd később Playstation-re, és egyéb gépekre is (Nintendo DS-re például). Stílusát tekintve ez egy körökre osztott harccal operáló RPG, és az a címe, hogy Chrono Trigger. Ahhoz képest, hogy olyan régi eresztés, hogy azóta már felnőtt egy új játékosgeneráció még mindig szórakoztató (ami nem mondható el a legtöbb C64-es stuffról például, sajnos nekem már túl primitívek), sőt még a grafikájával is ki vagyok békülve.

Egy jól sikerült kép a játékkal kapcsolatban (innen)

Egy rosszul sikerült kép a játékkal kapcsolatban (innen)

Adva vagyon főhősünk Crono, aki egészen addig éldegéli unalmas kis életét, amíg nem jön egy (majd később még egy) szédült liba, aki(k)nek hála minden a feje tetejére áll, és hamarosan egy kaland kellős közepén találjuk magunkat, melynek során ide-oda ingázunk a különböző idősíkok között, és próbáljuk helyrehozni az emberiség jövőjét, amely meglehetősen szomorúan alakul valami eleinte nem teljesen tiszta ok miatt. Mondhatnám, hogy enyhe Butterfly effect koppintás a sztori, csak ugye ez „néhány” évvel korábbi cucc (konkrétan kilenccel), úgyhogy nem lennék meglepve ha a film forgatókönyvírója is tolta volna annak idején – márcsak azért is, mert azóta több fórumon is beválasztották a világ legjobb játékai közé. Ezt én azért túlzásnak érzem, de tény, hogy ahhoz képest, hogy a grafika olyan amilyen (persze gondolom ’95-ben maga volt a csoda), illetve a mászkálást/harcot néha túl ritkán törik meg párbeszédek, továbbá néha elég frusztráló, hogy egy helyszínt elhagyva majd visszatérve az ellenfelek újratermelődnek mégis szórakoztató, és helyenként kifejezetten vicces anyaggal állunk szemben. Ki is lehet próbálni, ingyen van (most már), emulátort innen, magát a játékot pedig innen lehet letölteni.

Végezetül még egy játék, ami meglepett, mint faltörő kost a fotocellás ajtó: néhány éve került kiadásra a Hellgate London nevű MMORPG, amely 3D-s grafikával hozta a Diablo játékmenetét, ámde a különféle dándzsönök helyett a címben szereplő város utcáira helyezve a történéseket, melyek során ízléstől (és kaszttól) függően baszott nagy kardokkal, vagy gépfegyverekkel ölhettük halomra a dimenziókapukon át mindent ellepő szörnyeket. Állítólag rohadtul bugos volt (nekem kimaradt anno), és bukott is egy hatalmasat, a szervereit lekapcsolták, a helyüket bevetették sóval, és az üzemeltetők letetették a nagyesküt, hogy soha többet nem fognak még hasonlót se csinálni.

Pózolj Big Ben-nel

 Big tits at the city

Itt akár vége is lehetne a történetnek, ámde jöttek a kici koreai fejlesztőbácik, akik még láttak potenciált a cuccban, megvették a jogait, kikalapálták a bugokat belőle, újraindították a szervereket – az egyetlen szépséghibája a csodálatos reinkarnációnak az volt, hogy ezek a  szerverek eddig csak Ázsiából voltak elérhetőek (és most ne menjünk bele a különféle furmányos módszerekbe, amikkel ezt a korlátozást meg lehetett kerülni). Ez változott meg kereken egy hónapja: immáron működnek szerverek Európában, és Amerikában is, a játék tök ingyenes, és ugyan még bétateszt állapotban leledzik én nem találkoztam túl sok hibával (egyszer ledobott a szerver, más nem történt). Letölteni innen lehet (először rar-ban, aztán kitömöríti az installert, majd utána feltelepíthető maga a játék… brrr…), magyar nyelvű tudástárat pedig itt találhattok hozzá.

UPDATE: egy kis pontosítás az ingyenességgel kapcsolatban az előző mondatban linkelt oldalról:

A játék kipróbálható és ingyen játszható a 2. fejezet végéig Waterloo Bridgebe lépéshez már „Act3 ticket”-re van szükség. A játék mikro payment tranzakciós rendszerű vagyis nem minden ingyenes, vannak tárgyak amik megvehető valódi pénzért, előnyt biztosítanak, de játék egyensúlyt nem borítja fel. Legtöbb tárgy időleges bónuszt ad például gyorsítja a fejlődést vagyis több tapasztalati pontot (xp) kap a hatóidő alatt. Act3 ticket is fizetős tárgy 4000 Tcoinba kerül ami 4$-al egyenlő, viszont ezzel a tárggyal lehet kereskedni a játékban vagyis el lehet adni játékbeli pénzért, így aki nem akar fizetni a játékért valódi pénzt a játékon belül megvásárolhatja.

Ha jól értem nem muszáj kicsengetni érte a 4 dolcsit, viszont akkor jó sok mellékküldetést meg kell csinálni ahhoz, hogy összegyűljön a rávaló. Valamit valamiért ugye.

Ez jó, megosztom!
    

    3 hozzászólás to “Na akkor ömlesszünk #2”

    1. bachterman szerint:

      a trigger télleg jó játék, de a varázsát a konzol (vagy a handheld) adja. játszd ‘droidon.
      amúgy ha már emulálsz, akkor inkább a ds-est játszd, az némileg kibővített játék. van benne két(vagy talán három?) plusz befejezés, és a két képernyő miatt is előnyösebb a játék. neked sikerült már végigjátszani legalább 1×? beszélhetek a főgeciről?

      a hellgate tényleg fostos játék, viszont meglepő, hogy ingyenes lett. 😯
      a snes rom tudtommal nem ingyenes, félrevezető, amit írtál róla.

    2. JonC szerint:

      hm, végignéztem a ROM Nations-t, de sehol nem írják, hogy fizetősek lennének a programok, bár logikusan azoknak kéne lenniük. én amúgy arra értettem az ingyenességet, hogy két kattintással már szedhető is a játék, ez az oldal meg már évek óta létezik. fura.
      spoilert pedig nem szeretnék még, egyelőre az őskorban bandázok, miután megkaptam a háború Istenétől a tűz/villám/stb. varázslatokat 🙂

    3. bachterman szerint:

      ok, akkor nó szpoiler. ennek ellére átállhatnál a ds-esre. 😉

    Kommentáld ezt: bachterman

    
    preload preload preload