Az Úr 1893. évében egy Edvard Munch nevű norvég festő a következőket jegyezte fel a naplójába:

„Egy ösvényen sétáltam két barátommal – miközben a Nap éppen lenyugodni készült -, amikor hirtelen az ég vérvörösbe fordult. Megtorpantam, és hirtelen annyira fáradtnak éreztem magam, hogy neki kellett dőlnöm a kerítésnek. Vér, és lángnyelvek borították el a kék-fekete fjordok és a város felett az eget. A barátaim tovább mentek, én pedig csak álltam ott bénultan a szorongástól, amikor éreztem, hogy egy végtelen sikoly töri át a természetet.”

Eme meglehetősen nyomasztó történet (amely a naplóbejegyzés szerint egy előző év januári esetet mesél el) lehetett az ihletője az alábbi festménynek, amelyet mindenki csak mint „A sikoly”-t ismer (bár az eredeti címe „Der Schrei der Natur”, azaz „A természet sikolya” volt):

Bő száz évig aztán mindenki a csodájára járt, elvégre ez az expresszionizmus egyik legemblematikusabb alkotása. Aztán egyszer csak jött pár román arc, és úgy határozott, hogy kicsit modernizálni kéne rajta…

… és létrehozták az alábbi videót, amelynek megtekintése közben engem – bevallom – kicsit rázott a hideg:

Érdekes sztorit kerekítettek a háttérben álló (sétáló?) alakok köré (akiknek azért lehetett volna még mit csiszolni a szinkronjával…), és egész ügyesen ollózták össze a Pink Floyd „The Great Gig in the Sky” című számát az előtérben álló meglehetősen ijesztő figurával. Akinek tetszett, az bónuszként megnézheti mindezt téli kiadásban is ezen a linken 🙂

Ez jó, megosztom!

•