Két sör ebben a kurva melegben… | Ráktalicska
júl 10

… és elkezdem ontani a kibaszott sorokat, mint valami kibaszott freestyle rapper. Négyszáz forintos befektetés, örök emlék, már ha azt nézzük, hogy a blog adatbázisát én az örökkévalóságnak tervezem átadni (komoly terveim vannak azzal, hogy ha valaha abba fogom hagyni, akkor kinyomtatom az egész kurva weboldalt, és bőrkötésben elteszem a polcra – mondjuk hogy a Youtube-videók, meg a külső hivatkozások hogyan lesznek megoldva az még további brénsztormingok tárgyát fogják képezni), és bizony ez az enyhe alkoholos befolyásoltság alatt íródott post jóval tartósabbnak bizonyul már most, mint a két Dreher, amelyeknek nagy részét hamarosan a WC-be fogom üríteni. Amúgy én idén jöttem rá, hogy sokkal jobban szeretem a nyarat mint a telet, leszarom az izzadást, a hőgutát, meg a napszúrást, meg a nagy népi bölcsességet, hogy „a hideg ellen fel tudsz öltözni, de mit csinálsz a meleg ellen?”. Leszarom. A mérleg két serpenyőjére fel kell pakolni szépen mindent: a negatív oldalon ott figyel a geci meleg, de a másikon meg az, hogy bazmeg akármit csinálsz boldog vagy, süt a Nap, jó a hangulatod, vigyorogsz, és valamiféle perverz módon még az izzadást is tudod élvezni. Hallod, ne tudd meg milyen lendülettel koppant nálam az alsó állásba a nyár serpenyője, látnod kellett volna. Különben is: mocskos meleg van, legitim módon öntheted magadba a sört meg a fröccsöt, senki nem néz rád csúnyán, ha beversz két sört otthon egyedül, elvégre kell a folyadékutánpótlás.

Na most akkor pisiszünet.

Sikerült is nagy erővel belerúgnom a fürdőszobaajtó élébe, gondolom Isten büntethetett meg azért, mert próbálom örömömet lelni az általa ránk szabadított negyven fokban is. Igazából az zavar az egészben a legjobban, hogy a fájdalom kicsit kijózanított. Sebaj, van még némi Bacardi-Cola a hűtőben, meg egy üveg vörösbor is, szóval nem aggódom az este további része miatt. A nyarat pedig igenis élvezni kell, nem nyavalyogni, hogy meleg van (hogy írjak valami geci okosat is ide a végére).

Ez jó, megosztom!
    

    4 hozzászólás to “Két sör ebben a kurva melegben…”

    1. Sztiv szerint:

      kiváló gondolatok! én is sörrel pótolok, az asszony éjszakás, ez van. de inkább én is izzadnék egész évben mintsem lépkednék a 40 centis szűzhóban a város közepén reggel hatkor. Isten áldja a káni kulát. 🙂

      • JonC szerint:

        nahát, régen látott ismerős, és még egyet is ért velem! 🙂 küldök alkalomadtán egy jó korsó hideg sört, max átpumpálom valahogy a wifi kábelen 🙂

        • Sztiv szerint:

          Wifi kábel. új találmány? 😀 hát figyelj, ebben a melegbenn me is lehet másképp kibírni. sörm film, vizipipa. bejött az élet. csak ne kéne holnap kelni. XD

    2. bachterman szerint:

      igyál többet, mert akkor lesz új poszt. 🙂

    Kommentáld ezt: Sztiv

    
    preload preload preload