Egy feltételezett házaspár, Ludmilla és Nyikolaj (vagy Anatolij) Tokov is eltűntek. Létezésük bizonyítékául egy, az eget rádióantennákkal kémlelő olasz testvérpár Torre Bertben rögzített felvételét szokták példaként felhozni. Az antennákkal befogták egy, a Föld körül keringő jármű adását, melyben egy kétségbeesett és összezavarodott női hangot lehet hallani orosz nyelven beszélve, aki képtelen volt visszatérni a Föld légkörébe. A hangot tulajdonítják Ludmillának, noha a neve sehol sincs megemlítve.
/A Wikipédia Elveszett kozmonauták című cikkéből/
A Képzelt Város nevű, szívem csücskét régóta bitorló zenekar soron következő, harmadik nagylemeze a fenti történet szereplőire emlékezve kapta az Anatolij címet. A történet van elég misztikus, és hátborzongató ahhoz, hogy meglóduljon az ember fantáziája ha belegondol milyen is lehet kint sodródni remény nélkül egyre fogyó oxigénnel (apropó, Gravitációt látta valaki? Jó az?). Ugyan a kiindulási alap, miszerint a lemez hangulatát egy halálraítélt, ki tudja azóta hol, melyik csillagködben úszó asztronautapár adja meglehetősen torokszorító, klausztrofób benyomást sejtet, de ez szerencsére nem igaz: némelyik szám igazán lélekemelő, és grandiózus – olyan, amilyennek egy filmzenének kellene lennie a jelenetben, amikor az idegen bolygó mögött felkel egy számunkra ismeretlen Nap, és szórni kezdi a fényét a sötétbe.
Ami miatt még érdekes a lemez, hogy ezen debütál az Oláh Gergőt váltó Kovács Ákos, akinek énekesi karrierjében az előző állomás a – bevallom számomra ismeretlen – marionett ID nevű zenekar volt. Mivel az első két lemez számomra szövegileg volt inkább meghatározó („pilóta lettem, a gépem felhők fölé száll, ha jól dobom” és társai), ezért kíváncsian vártam milyen irányba viszi el az összképet az új énekes személye. Ugyan még csak kétszer hallgattam végig (abban viszont biztos vagyok, hogy hetekig állandó résztvevője lesz a mindennapjaimnak, ahogy az előző albumok is), de az első benyomásaim alapján szerintem énekhangot, tudást tekintve teljesen rendben van a srác, viszont – egyelőre még – nem hallottam olyan emblematikus, akár tetoválásért/Coelho-s stílusú napnyugtás-idézetes képekért kiáltó versszakokat, amelyek Gergőnél jelen voltak. Ennek ellenére (vagy talán épp’ ezért, ha a vérfrissítéssel járó újszerű hangulatot nézzük) a lemez kiváló, tele katartikus, filmzenei hangulatú betétekkel. Talán a vonósok háttérbe szorulása az, amiért még kicsit fáj a szívem, cserébe viszont jóval könnyebben emészthető zenét kapunk jóval kevésbé bonyolult ritmusképletekkel.
A lemez ingyen tölthető innen – vigyázat, csak október 30.-ig!
UPDATE: majd elfelejtettem: aki van olyan szerencsés, és a naffaluban lakik, az jövő héten szerdán (tehát 30.-án, nahát!) az A38-on élőben is meghallgathatja az albumot, akkor és ott fogják ugyanis bemutatni! Facebook event link.
Nem szeretném elrontani a játékot, de az a bizonyos hangfelvétel nagy valószínűséggel nem valódi. Azzal együtt én egy zuhanás közben egyre forrósodó és fogyó levegőjű kabinnál sokkal komfortosabb helyeken is éreztem már magam nagyon vacakul.
A zenekart amúgy neked köszönhetően ismertem meg, a Végtelen féltért még egyszer sem volt szívem átléptetni.
Nekem is nagy kedvencem a Képzelt Város (bár, kövezz meg, de a Héliummal nem tudtam mit kezdeni – egyszer-kétszer meghallgattam, és úgy találtam, hogy a „Mit nekem”-mel túlságosan magasra tették a mércét.)
Na de az Anatolij szinte más dimenzió az előzőekhez képest. Valóban a cselló kicsit háttérbe lett szorítva, a szövegek is másfajták (de koncept-albumhoz híven teljesen alátámasztják a háttértörténetet:
„Haladunk, de éppen megáll a táj.
Szemedbe kiáltom, hogy már nincsen láthatár.”
Hát ez például egészen hátborzongató…)
Kovács Ákos hatása pedig teljesen egyértelműen hallatszik a lemezen, hallgasd meg a Marionette ID utolsó lemezét (Alluvion), finom darab 🙂
Nekem tetszik ez az analóg kütyüs dolog is, meg főleg a vastagabb gitárhang 🙂
Ja, és persze kész a videoklip az Ég veled, Anatolij!-hoz: