– Én mondom biztos úr, ez volt a legdurvább közlekedési baleset, amit életemben láttam! 😀

Persze nem csak ilyen idióta képek összehozására jó az a weboldal, amelyre ma bukkantam. A neve accidentsketch, és – ahogy a neve is sugallja – baleseti képek skiccelésére használható. Adja az ég, hogy ne kelljen másra használni, csak ilyen fárasztó képek összedobására, de ha úgy adódik segítségével szebb, és áttekinthetőbb képet adhatunk a baleset pontos lefolyásáról. Nem mondom, hogy használjátok egészséggel, de érdekességnek nem utolsó!

A fenti szó magyarul talán úgy hangozhatna, hogy visszafordíthatatlanság, megváltoztathatatlanság. Lenyűgöző, és félelmetes jelenség, és már mindenki találkozhatott vele élete folyamán, akár így akár úgy. Irreverzibilis például az is, ha kiraksz egy pohár vizet a napra: elpárolog, és nem marad a pohárban, de visszafele ez nem működik: soha nem fog pára lecsapódni több decinyi mértékben hasonló körülmények között. Vegyünk egy sokkal szomorúbb példát: aki átélt már rokon/barát/szeretett kedvenc elvesztését, az is tudja, hogy miről beszélek. Sokkoló érzés tudni, hogy soha többet nem fogsz beszélgetni az elhunytakkal, mert egész egyszerűen megszűntek létezni, nem?
Nos, ez a vidám téma azért jutott ma eszembe, mivel összefutottam a neten egy érdekes videóval, amelyben valaki egy kis űrhajóval lövöldözi a fentről támadó ellenségeket. Íme:

Mi ebben a pláne? Elsőre nem lehet nyilvánvaló (hacsak nem tűnik fel az indítása után megjelenő figyelmeztető üzenet), pedig őkelmét a Symantec mint vírust azonosította (a rendkívül szép OSX.Loosemaque nevet kapta), és rendkívül vicces dolgokra képes. Például vegyük ama tulajdonságát, hogy amikor lelősz egy ellenséges téglalapot, akkor töröl egy file-t a vinyódról, vagy a hangulatától függően éppen egy mappát. Véletlenszerűen szemezget az adataid között, és soha nem tudhatod, hogy éppen egy már rég megunt filmet „lősz le” a háttértáradról, vagy éppen a több hete nyúzott kedvenc játékod mentését, esetleg a blogod backupjait törlöd végleg (a lista folytatható: régi telefonról lementett számokat, céges dokumentumokat, családi fotókat, stb. stb…).

Most komolyan: nem zseniális? Érzek ebben az elképzelésben némi beteges bájt: milyen furcsa érzés lehet egy játék segítségével megölni a gépedet? Végre egy olyan program, amiben nincs quicksave, meg checkpoint-visszatöltés, nincs második esély: ez bizony élesben megy. Hihetetlen. Nem meglepő módon a programot egy japán arc fejlesztette (ők mintha más bolygóról származnának), és mint művészeti projectet definiálja. „Sajnos” – ha jól tudom – csak Mac-re létezik, pedig jó lenne belőle egy jó kis Windowsos verzió is, tutira kipróbálnám, márcsak az élmény kedvéért is ahogy felvillannak az épp törölt file-ok nevei, amikor lelövöd őket 🙂

A Machinarium-ot az IGN nevű weboldal lenyűgözőnek vélte a játékot, s 8.1 pontot kapott a 10-ből, a GameRankings pedig 85.44%-ot adott a 100-ból. A Metacritic 85%-ot adott, az Edge Online és az Eurogamer pedig 10-ből 8 pontot. Az Adventure Gamers 4.5 pontra értékelte a játékot.

(forrás)

Ennyi (sőt, több) pozitív kritika született jelen ajánlóm tárgyáról, amely a Machinarium névre hallgat. Hangulatos grafika, aranyos főhős, egyszerű, közérthető játékmenet, és brilliáns design – mi kellhet még? Nem nehéz beleesni a programból áradó hangulatba, amelyhez foghatót legutóbb a World of Goo, és a Trine tudott csak produkálni. A két dimenzió kicsit kevésnek tűnhet a mai felhozat mellett, de pont emiatt tudtak a grafikusok festményszerű háttereket, és aprólékosan kidolgozott részleteket belecsempészni a látványvilágba, amely engem valahogy a Abe játékokra emlékeztetett. Tessék ennek bizonyságául néhány screenshot:

A játék amúgy egy kis robot kalandjairól szól, akit kidobnak a város széli szeméttelepre, és vissza szeretne jutni a városba, hogy – szokás szerint – megmentse a világot, és a barátnőjét. Ehhez különféle képernyőkön kell átvergődni, amelyeken gondolkodtató feladványokat kell megoldani. Ennek prezentálására elérhető a játék oldalán egy kis demo is, amely asszem három képernyőnyi fejtörést kínál, a főképernyőn a Play Free Demo-ra kattintva lehet elindítani (én végigvittem már, kb. 20-30 percet vett igénybe).

Mindent összevetve a game megéri az árát, jópár órányi önfeledt (legalábbis javarészt, már amikor nem a hajunkat tépjük), és varázslatos kalandot kínál mindenkinek, aki szeret gondolkodni.

(Majd elfelejtettem:

100. POST!!! :D)

Na sikeresen megszivattam magam megint. Volt minden tünet, ami akkor jelentkezik, ha valaki nagyon megijed: pupillaszűkülés, lesápadás, lélegzet elakadása, és persze mindez társult riadt arckifejezéssel, majd – az első pánik után – az össze-vissza kapkodással. Még most is enyhén sokkos állapotban vagyok, mivel sikerült megint majdnem tönkrevágni a blogot a saját hülyeségemből.

Kitaláltam ugyanis, hogy milyen jó lenne néhány új funkció az oldalsávra (alapértelmezett témánál első körben), mondjuk csecse lenne, ha kiírná a legtöbbet kommentálók nevét. Ennek örömére leszedtem vmi ‘most commenters’ nevű plugin-t, amelyet szépen be is aktiváltam (már akkor dobott valami hibaüzit, de ráfrissítve aktív lett), majd – amikor 10-15 perc szenvedés után sem jelent meg – gondoltam törlöm a francba. Na, ekkor következett az, amin már egyszer átmentem, és nem akartam soha többet megtapasztalni: nekiállt minden pluginmódosításnál valamilyen „header already sent on…” kezdetű hibaüziket dobálni, amelyekben a plugable.php nyolcszázakárhányadik sorára hivatkozott. Megnéztem a kérdéses sort, persze semmit nem értettem belőle. Az igazi pánik akkor fogott el, amikor – kicsit felcserélve a dolgok sorrendjét, mivel azzal kellett volna kezdenem – megpróbáltam csinálni a WordPress beépített post-biztonsági mentőjével csinálni egy backup-file-t, amelyből bárhol bármikor visszaállítható a blog tartalma. Na, ezt sem sikerült, ugyanazzal a hibával megtagadta a rendszer… Lesápadtam. Összeszorult a gyomrom. Na nee… Ez az igazán nagy érvágás, mivel ha ez a funkció nem működik, akkor nagyon nagy kínok árán lehetne csak (ezalatt értsd: böngészőben kijelölni a szöveget, és beilleszteni, újraformázni, stb. stb.) visszaállítani a postokat egy komolyabb hiba után…

Jött a kapkodás a tárhelyszolgáltató cPanel nevű felületén, hátha csinálnak ők is naponta mentést. Utólag belegondolva még szerencse, hogy nem találtam meg, de néhány perce még ettől is rosszabbul voltam. Megnéztem a hibaüzit még egyszer, hátha látok valamit… hoppá, valamit ír a functions.php 8. soráról! Gyorsan megnéztem, és ezt láttam:

<?php
if (function_exists('register_sidebar') )
register_sidebars(2, array(
));
?>
?>

Hm… miért van ott két ?> ? Naneee… töröljük csak ki! Visszatöltöm FTP-n, ráfrissítek az adminfelületre… és működik! Gyorsanhamarjában backup mindenről! 😀 Visszaraktam a WP-Backup nevű plugin-t is, amit már hetek óta nem használtam, mondván minek az nekem, és beállítottam neki, hogy minden nap egyszer küldjön nekem mailben biztonsági mentést mindenről (plusz még kényelmességből beállítottam a GMail-t, hogy egyből címkézze meg ‘DB backup’-ként, jelölje olvasottá, és archíválja is le, ha már ráér).

A történet tanulsága: bizony, a kódok úgy működnek, hogy néha két karakter (sőt, még annyi se) is elég ahhoz, hogy tönkrevágjon egy szépen működő rendszert. Tessék jól átgondolni minden lépést, (először akarjatok biztonsági mentést csinálni, és csak utána szedjétek szét ízekre a kódot, mint Pistike a LEGO-ját), és ne essetek pánikba, ha minden veszni látszik! És használjátok (WordPress-nél persze) a fenti plugin-t, sok szívástól menekülhettek meg vele alkalomadtán! 🙂

Azért, hogy ne tűnjek totál hülyének (tudom, felesleges erőfeszítés, de hátha…) azért azt megjegyezném, hogy mostantól írja az alapértelmezett témánál a Rólam szövegben hogy hány post van a blogon épp. Ez a 97., szóval lassan jubilálunk! 🙂

… és file benne minden férfi és nő.

Ez egy újabb nagy igazság, amit a bőrkötéses „JonC összes bölcselete” kötetben fog majd kiadni a hálás utókor (persze előfordulhat, hogy még életemben megjelenik a Nagy Mű), és bizony mondom néktek, van is benne igazság, nem is kicsi. Az is előfordulhat mondjuk, hogy csak simán elgurult a gyógyszerem ma, de tényleg érzek valamiféle filerendszerekre jellemző hozzárendeltségi viszonyt az emberek között, sőt, ha kicsit kitágítjuk a hasonlatot, akkor érthető az egész világra is, nem csak a szociális hálóra.

Vegyünk egy egyszerű példát a Unix nevű operációs rendszer működéséből (amely hasonló Windows-on is):

-rw-r----- 1 picard STAFF 1397 May 28 12:50 mj.ultra <- ez a rész most nem érdekes nekünk

Mielőtt még felmerülne bennetek az (amúgy teljesen jogos) „miap*csamárez” gondolat, kifejtem a sor értelmét, amelyből főleg az elején található sok gondolatjel érdekel minket. A legelső (az r betű előtti) jelzi, hogy az adott file épp milyen típusba tartozik (mivel Unix-on minden dolog file, még a mappák is, csak ez a kis jelölés dönti el, hogy az adott egység minek minősül). Itt szerepelhet mondjuk egy kis d betű is, akkor az adott file éppenséggel egy mappa. Ha ennek az analógiájára megpróbáljuk osztályozni az embereket, akkor ez négy értéket vehet fel:

• m : man, azaz férfi
• f : female, azaz nő
• t: transzszexuális
• h: hermafrodita

Máris megvan az első lépés a társadalom filerendszer-attribútumos leképezése felé! Nézzük a többit:

rw-r-----


Ez  a rész az igazán érdekes a számunkra: itt láthatjuk, hogy az adott file (ebben az esetben: emberegyed) kinek milyen módosítást, manipulációt engedélyez. A Unixnál ez három elkülönülő részből áll:

Ezen az ábrán az látszik, hogy az első három (mármint a típusjelölés utáni három) karakter jelzi, hogy egy átlaguser mit tehet az adott file-lal, a következő három azt, hogy az előre beállított csoport tagjai mit tehetnek vele, míg az utolsó rész a „mindenki más”, azaz az előző két halmazba nem tartozók jogait írja le.

A betűk jelentése:
r: read, azaz csak olvasni tudja
w: write, írni is tudja
x: execute, végrehajtani is tudja.

Ezek alapján leírható egy sorban, hogy pl. egy átlagos lány kinek, és milyen hozzáféréseket biztosít:

f -------- c------- cpjn--- cpjnx-- cpj----f cpjnxelf ????????

Jelmagyarázat:

f: female, azaz nő.

Namármost: egy emberegyed esetében a következő csoportok lehetnének a User/Group/Other kombó helyett (sorrendben ahogy a hét csoportnyi jog sorakozik):

1. Vadidegenek
2. Ismerősök
3. Barátok
4. Családtagok
5. Kefélőtársak
6. Szerelmi társ(ak)
7. Egyéb

Ezekre vonatkoztatva lehetnének a következő jogok kiosztva a Read/Write/Execute hármas meglehetősen szegényes kínálata helyett (ahol – jel van ott természetesen nincs jog az adott tevékenységhez) egy-egy nyolcas csoportban:

1. c (chat): beszélgethet vele
2. p (pay) : fizethet neki
3. j (joke) : viccet mesélhet neki, amin ő nem csak udvariasságból nevet
4. n (nostalgia) : van közös múltjuk, ezért nosztalgiázhat vele
5. x (xmas) : karácsonykor ajándékot vehet neki (a többi ünnepre is vonatkozik)
6. e (jealousy) : féltékennyé teheti
7. l (love) : szerelmes lehet belé (viszonzottan)
8. f (fuck) : szexelhet vele

stb stb., a lista természetesen folytatható, mivel az emberi kapcsolatok nagyon sokrétűek lehetnek (pl. bevezethető a s (shit), aminek használatát a fantáziátokra bízom 🙂 ).

Itt láthatjátok a fenti leírást ábrával:

Szóval vadidegeneknek semmit se szabad, míg egy szerelmes minden jogot megkapott, ellentétben egy szeretővel, aki „csak” kezelgeti, de nem tud vele beszélgetni a régi szép időkről, mivel nincs közös múltjuk! 🙂 Az utolsó (egyéb) kategóriánál azért van egy rakás kérdőjel, mert definiálni kellene, hogy mi az az egyéb (munkatársak, barátnők, stb.).

Sajnálom, ha esetleg érthetetlen volt, amit leírtam, de ahhoz hogy teljes képet tudjak nyújtani az elméletemről mindenképpen szükséges volt egy kis elméleti háttér hozzá. Úgy gondolom, hogy a világ felfogható úgy is, hogy jogosultságokat osztunk, és kapunk, azaz úgy mond CHMOD-ozások sorából áll az életünk. Megtehetjük egy baráttal azt, amit egy vadidegen visszautasítana (hátbavágod, és röhögve azt mondod neki: „hú, tegnap de rohadt részeg voltál öcsém!”), és ugyanígy te is rossznéven veszed, ha valaki megpróbál megba…rátkozni veled akaratod ellenére.

Ez a gondolatmenet kiterjeszhető a szociális kapcsolatokon túlra is: nincs jogosultságod belépni mondjuk az Amerikai Nagykövetség épületébe csak úgy, míg a nagykövet ezt bármikor megteheti 🙂 Innen már csak a fantázia szab határt annak, hogy mire vetítsük le ezt a logikát!

UPDATE:

még tovább fűzve a gondolatmenetet rájöttem, hogy a szigorú szisztéma mindenkinél manipulálható. Például 2 liter házipálinka hozzáadásával a fentebb említett átlagos lány hozzáférései a következőkre módosulnak:

f cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf cpjnxelf ???????? 😀

Ajánlott irodalom:

Unix fileattribútumok

Zseniális dologra akadtam ma a reggeli bámulok-ki-a-fejemből-fos-kómásan-reggel-a-cégnél periódusomban (amely persze néha egész naposra is elhúzódik, de ez más téma)! Előre is izé… köszönet a Turulmeme legnépszerűbb megosztások nevű feedjének (már ha nem hihetetlenül röhejes megköszönni akármit is egy RSS feednek), erre (is) ott bukkantam rá.

Miről is van szó? Vegyük például a következő oldalt:

http://icanhascheezburger.com/

Ezen vicces képek vannak mindenféle idióta macskákról (amelyeket még viccesebbekké tesznek az angol képaláírások), de elég bosszantó, hogy laponként csak 10 kép/videó jelenik meg, utána kattinthatunk a Next-re. A most bemutatott PageZipper ezen segít: használatával egy folyamatos weboldalt kapunk, amelyen ömlesztve szépen ott figyel az összes kép egymás alatt, szóval már nincs szükség az idegesítő nextelgetésre. Próbáltam DeviantArton is, ott valamiért csak 2-3 egymás után következő oldalt akart megnyitni, bár az is elég nagy segítség.

Használata két módon lehetséges:

• ha FireFox-ot használsz, akkor létezik plugin formájában
• ha bármi mást, akkor Bookmarkletként is elérhető.

Az első nem szorul magyarázatra talán (ha igen, akkor olvasd el mondjuk ezt a cikkemet a régiblogon), a második esetleg újdonság lehet: bookmarkletek azok a kis scriptek, amelyeket elkönyvjelzőzve új funkciókat adhatunk a böngészőnknek (kábé mint egy plugin esetében), viszont azzal a hatalmas előnnyel, hogy nem kell őket telepíteni, bármikor eltávolíthatóak, és bármelyik böngészővel tudnak működni. Egyszerű kipróbálni: az alábbi kis feliratot bal gombbal tessék megfogni, és felhúzni a böngésző könyvjelző eszköztárára:

PageZipper

Ha ez megvan, máris tesztelhető a tudása mondjuk a fentebb említett viccesmacskás oldal segítségével.

Vannak még persze kisebb hiányosságai, a két legfontosabb:

• főként angol nyelvű oldalakon működik jól (tapasztaltam, a blogot nem akarta egy lapra tenni)
• javascript-es Next gombokat nem kezel, csak sima linkeseket (meg gondolom ugyanez él a Flash-esekre is)

A cucc tehát egyszerű, és nagyszerű, sok időt spórolhatunk meg a használatával!

Hivatalos weboldala: itt.

(Off: csak nem álltam meg, mégis írok kicsit :))

Mai észosztó rovatunkban egy olyan weboldalra hívnám fel a figyelmeteket, ami sok időt spórolhat meg nektek, ha netán valami csoda folytán összeomlana a Windows-otok (nahát, ki hallott már ilyet), és újra kell telepítenetek őkelmét. Ezután jön ugye a kellemetlen program/driver/patch/kiskutyafüle-vadászat, ami gyakran (gyakran? inkább mindig, legalábbis nekem) több energiát, és időt vesz igénybe, mint maga az újratelepítés. Erre nyújt egészen jó megoldást a Ninite nevű weboldal, amely egész korrekt kis listában tálalja a legújabb freeware (azaz ingyenes) programokat letöltésre. Marha jó, de ilyen oldalból van annyi, hogy internet-sávszélt lehetne vele rekeszteni – gondolhatjátok, és igazatok is van, ámde itt jön a csavar: a szóban forgó oldal nem csak a letöltőlinkeket nyújtja, mint a lehetőségek csúcsát, mivel segítségével összepakolhatunk egy korrekt kis install-file-t, amelyben benne foglaltatnak az általunk kiválasztott programok! Magyarán nem kell nekünk végigkattintgatni az összes Next-et, hanem a letöltött exe elindításával a munka javát már a gép végzi! Mindezt az oldal ingyen (még regelni se kell), és oly módon prezentálja, hogy bizony még az esetlegesen települni akaró reklámprogramokat (toolbar-okat, satöbbit) is kiiktatja telepítés közben. A rendelkezésre álló programok listája egész korrekt már most, de folyamatosan bővül, sőt az oldal alján két perc időráfordítással mi is ajánlhatunk nekik újabbakat.

Láthatjátok, hogy ezzel drasztikusan csökkenthető a programvadászat időtartama, sőt még azt az eddig fennálló pozitívumát is sikeresen megtartja ez a megoldás, hogy mindenből a legfrissebb települhet általa a gépünkre! Amúgy kéne egy ilyen mondjuk fizetős programokból, nem tud valaki ilyenről? 🙂

Van ugye a levegő. Az jó dolog, és (még) nem kell érte fizetni. Aztán ott van a naplemente, az erdők, a nyári meleg, a szeretet, a barátok, meg még pár egyéb dolog (az egyik legfontosabbat direkt hagytam ki, mert már megint meg leszek szólva, hogy csak azon jár az eszem :)) ami ingyen van, mégis nagyon fontosak az ember életében.  Ne tessék megijedni, nem arról van szó, hogy megnéztem 15 Paula és Paulina részt és elborítottak az emóciók hullámai, csak ezzel a frappáns bevezetővel tereltem a szót megint a kockulás felé 🙂 Programajánló fog ugyanis következni, az utóbbi idők legkellemesebb meglepetése volt ugyanis a következő kis okosság, amely végre megoldást jelentett egy régóta fennálló problémámra.

Következő a szitu: szeretnék a blogra egy képet, amelyen egy weboldalnak csak egy részlete szerepel. Szeretnék ezen a képen néhány kényesebb részt ki is takarni (ismerős e-mail címe, japán tinilányos pornó a letöltések között, stb.), meg esetleg feliratozni rajta ezt-azt. Eddig – nekem – ez így nézett ki: PrintScreen billentyű, Paint indít, beillesztés, majd kívánt rész kijelölése, új kép, beillesztés, mentés, majd a takarások, feliratok, nyilak elhelyezése FastStone Image Viewerrel. Még leírva is hosszadalmas, és macerás ugye? Nna, erre találtam meg a tökéletes megoldást, ami ráadásul freeware, azaz ingyenes!

A program neve Greenshot, és egyaránt kínál megoldást mindennemű képlopási problémára. Nem kell telepíteni se, mivel nem akarja magát beírni a registry-be, ami nem is gond, ha az ember mondjuk a munkahelyén szeretné használni 🙂

Nézzük csak mire jó:

Print Screen billentyű: megnyomása után a bal egérgombot lenyomva kapunk egy négyzetet, amellyel kijelölhetjük, hogy a képernyő melyik részét szeretnénk file-ba menteni.

Alt + PrintScreen billentyűkombináció: lenyomásuk után arról az ablakról készül kép, amelyre kattintunk

Ctrl + PrintScreen billentyűkombináció: ezekkel lehet a teljes képernyőről képet lopni.

Azt, hogy mit akarunk csinálni az elkészült képekkel a Preferences (az valami előrend? a ‘pre’-ből kiindulva…:D) menüben állíthatjuk be, itt is van azért pár lehetőségünk:

Legfelül állítható be, hogy hova kerüljenek a kilopott képek. Megnyithatóak a beépített képszerkesztőben (ahol utána kényelmesen lehet feliratozni, nyilazni, stb. őket), mehetnek a vágólapra, nyomtatóra, vagy akár egyből file-ba is. Ezek közül többet is kijelölhetünk ha akarunk! Alatta a mentés helye adható meg, illetve az, hogy milyen formátumban, és minőségben szeretnénk az elkészült képet menteni. Legalul pedig a nyomtatási opciók látszanak, ahol szintén elég sok lehetőségünk van állítgatni a dolgokat.

A program tehát könnyen kezelhető, sokoldalú, ingyenes, és nem kell telepíteni! Ha neked is gyakran kell képeket lopnod a képernyődről, akkor ez a te választásod!

Sokak szerint lehetetlen. Sokak szerint csak élénk fantáziájú sci-fi írók, és idióta hollywoodi forgatókönyv-írók hagymázas képzelgéseiben lehetséges. Meg különben is: micsoda időanomáliákkal járna, ha lehetséges lenne? Találkoznál az ötéves önmagaddal, és megsimogatnád a saját fejed? Na ne. Ez ugye paradoxon, egész egyszerűen lehetetlen.

És mégis az! Ebben a postban megláthatjátok, hogy van rá mód, hogy röpke 25 évet ugorjunk vissza az időben egy szempillantás alatt! Megtapasztalhatjátok, hogy milyen is volt 1982-ben a számítástechnika, milyen volt akkoriban kockának lenni!

Tovább »

A plafonon lógó félig leszakadt lámpatestben villódzó neon fénye kísérteties árnyjátékot varázsol a csupasz falakra. A sötét sarok mögül vészjósló morgás hallatszik, és mintha valami árny villanna át a folyosó végén pislákoló vörös fényű kijelzők előtt. Idegesen markolászod az elemlámpádat, és a csóváját össze-vissza kapkodva próbálod azonosítani az ijesztő hangok forrását. Mindhiába, a hörgés valahonnan a sarok mögül hallatszik. Lassan megindulsz felé, bakancsod az egyik szerencsétlenül járt karbantartó vérében tapos. Óvatosan elteszed az elemlámpát, és célra tartva a shotgunt befordulsz a sarkon. A látvány ami eléd tárul letaglóz: sokk járja végig az agyad, és ez a pillanatnyi késlekedés pont elég ahhoz, hogy a plafonon prédára váró agyaras rém a nyakadba vesse magát. Még érzed, ahogy hatalmas szemfogai a nyakadba tépnek, majd elveszted az egyensúlyod. Sikolyod sokáig visszhangzik a fémfalakon pattogva, de már nincs senki, aki hallhatná…

Remélem, hogy ezzel a kis szösszenettel sikerült nagyjából vázolni a Doom3 nevű játék hangulatát (amúgy ha tetszett, ezen a linken még olvashattok tőlem két hosszabb hangvételű Doom által inspirált novellát). Ugyebár – ahogy már említettem – felraktam a gépemre néhány év után újra, mivel érdekelt a hozzá elkészült szinkron, melyben (legalább) két karakternek is én adtam a hangom. Már „találkoztam” mindkettővel ma, tehát a játéknak meglehetősen az elején ténykednek. Kapásból az űrhajóból kiszállás után a padon ücsörgő kopasz szemüveges fószer hangja is az enyém, meg a későbbiekben az egyik kezelőpanellal babráló tudós is én vagyok (a Service Bridge-s résznél, ha ez mond valakinek valamit).

Sztoriját tekintve amúgy a játék elég egyszerű: adva vagyon egy multicég, amelynek a Marson létesített kolóniáján elszabadul a pokol egy dimenziókapu megnyílását követően. A pokol elszabadulását tessék szó szerint érteni: miután megtaláljuk a tudóst, akinek a megkeresésére minket, a kopaszt jelöltek ki egy elhagyatott bázisépületben egyből ijesztő jelenetnek leszünk szemtanúi: szerencsétlen barátunk hablatyolni kezd valami gonoszról, majd – némi hátborzongató effekt után – zombivá válva nekünk is esik. Ezután indul be a játék igazán: kétségbeesett bejelentkezéseket kapunk a többi katonától a rádiónkon, a vörös riadószirénák fénye össze-vissza festi a folyosókat, és hirtelen mindent elözönlenek a szörnyek…

A játék feelingje egész jól átjön ebből a videóból!

Ez a játék iszonyatosan félelmetes. A szűk folyosók (amelyek könnyen klausztrofóbiát okozhatnak még a monitor előtt ülve is), a folyamatosan villódzó fények (vagy éppen a vaksötétség, amelyben csak az elemlámpánkra számíthatunk), a váratlan, és nagyszerűen megkomponált fordulatok (tudod, hogy ki fog ugrani a lépcső alól, mert már játszottál a játékkal, mégis majdnem beszarsz, úgy megijedsz tőle), a magány érzése (néha találkozunk csak túlélőkkel, de ők is elég passzívak), és a néha (inkább gyakran) a hátunk mögül támadó lények megalapozzák a folyamatos rettegést.

Mindehhez hozzájárul persze, hogy ahogy haladsz a játékkal úgy lesz egyre elborultabb: a végén már a falakon belekhez hasonló csápok lüktetnek (szó szerint!), és ahogy közeledsz a főgonoszhoz úgy lesz egyre groteszkebb a környezet. A kezdeti snassz kis zombikat felváltják az ijesztőbb lények, mint például a személyes kedvenceim, a méteres pókok. Ezekhez kötődik életem legnagyobb megijedése számítógépes játéktól, amely következtében majdnem hanyatt estem a székkel anno 🙂 Az történt ugyanis, hogy épp egy nagy TFT-kijelzőt tanulmányoztam a játékban elmélyülten, amikor egyszer csak a képbe felülről belógtak egy ilyen kis aranyos lábai. Nos, ott közel voltam az infarktushoz 🙂 Ha még azt is megmutatom, hogy ezek így néznek ki, akkor érthető, hogy miért reagáltam így, amikor egy ilyen majdnem a nyakamba esett (persze-persze, ez csak egy játék, de ezt magyarázzátok meg az embernek, amikor már órák óta játszik, és totál beleélte magát):

Szóval megvannak a játék szépségei az tuti. Maga a grafika is nagyon ütős, sőt szerintem a mai napig se kell nagyon alábecsülni a motor képességeit, mivel fullra húzva igen szép látványt tud produkálni a monitorra. Az idSoftware amúgy is híres volt arról, hogy nagyon profi motorokat dob össze, és ezzel a játékkal újra bebizonyították, hogy ők az FPS-hegesztés mesterei. Amúgy kicsit off, de itt kell megjegyeznem, hogy legújabb eresztésük, a Rage is meglehetősen állejtősre sikeredett, elég ha megnézitek ezt a videót róla!

Szóval aki szeretne egy kicsit rettegni, annak szívből ajánlom hababa magyar szinkronjával megbolondítva ezt a régi klasszikust. Egyetlen hibája van csak: az, hogy monoton kicsit a játékmenete. Ez valóban így van, de engem valahogy le tudott kötni a folyamatos halálfélelem, így nem vettem észre ezt a problémát 🙂