Vannak helyzetek, amikor az ember legszívesebben ordítana, miközben rendkívül választékosan szidná az Eget, a Jóistent, annak fiát, és persze a kiváltó okkal kapcsolatba hozható szervezetek, emberek, és vállalatok vezetőinek felmenőit, rokonait, szomszédait, háziállatait, és általában mindenkit, aki szóba jöhet.
Tipikusan ilyen helyzet volt az is, ami ma reggel történt meg velem, legszívesebben írtam volna egy választékosan megfogalmazott „na elmentek ám ti a picsába” üzenettel bíró levelet a Steam-et üzemeltető Valve-nek, már ha nem lettem volna tökéletesen tisztában azzal, hogy semmi értelme azon kívül, hogy – stílszerűen – levezetem a gőzt.
A sztori még hétfőn kezdődött: egy Amerikában élő virtuális barátom írta Steam chat-en, hogy a Left for Dead nevű multis zombimészárolda két része elképesztő mértékben le van árazva a webshopban, és hogy ha gondolom akkor vegyem meg, mert most érdemes. Konkrétan ennyibe került, ez átszámítva most kb. 1800 HUF:
Ezen felbuzdulva egyből utaltam is kemény kétezer forintot a PayPal-emre, mivel nálam nincs összedrótozva a számlámmal, azaz nem tud lecsípni belőle, ha fizetni akarok rajta keresztül (tudom, hülye vagyok).
Természetesen eltelt azóta két-három nap, ma éjjel jött valamikor a mail a PayPal-től, hogy jóváíródott a befizetés. Reggel az első dolgom az volt, hogy gép bekapcs, felmegy Steam vonatkozó weboldalára, ahol a következő látvány fogadott:
Tipikus IJB: két nap alatt visszaárazták az eredeti értékére…
Azért az vicces, hogy a Google szerint még mindig óccsó:
Azon filózok mit kezdjek ezzel a 2000 forinttal most a PayPal accomon. Maximum megveszem a Minecraft-ot még egyszer, az kijön ennyi pénzből 🙂