undorító | Ráktalicska
júl 29

Tegnap úgy döntöttem hogy – mielőtt komoly egészségügyi kockázatoknak teszem ki a lakótársaimat – végre kitakarítom a hűtőből a régóta ott rohadó maradékokat. Az első célpontom a pár hete ott felejtett chilis bab volt (műanyag tárolóstól ment a kukába), majd jött a lábosban tárolt múlt heti spagetti. Nézegettem egy darabig hogy mi legyen vele, aztán úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb ha lehúzom a WC-n. Be is vittem szegényt a budira, majd egy lendületes mozdulattal beleborítottam az egészet a csészébe. Ekkor jött a felismerés, hogy ez így nem fog lemenni, ugyanis össze van állva mocskosmód, és ha netán megpróbálom letuszkolni a kefével abból tutira dugulás lesz. Ekkor cselekedtem meg azt, amit nem kellett volna: a kezem ügyében levő villára felszúrtam az egészet, és egy rántással visszaraktam a lábosba. Ekkor tudatosult bennem, hogy most ennek eredményeképpen az edénybe csöpög a foslé öblítővíz, aminek a legkevésbé se lenne szabad sose érintkeznie semmilyen étel készítéséhez használt eszközzel. Csak álltam ott szomorúan a pillanatok leforgása alatt kialakult újszerűen undorító helyzetben, és hosszas mérlegelés után beláttam, hogy sajnos nincs más megoldás, bármennyire nem fűlik hozzá a fogam.

Azért remélem a Jar eléggé fertőtlenít.

Tagek:
aug 18

(Figyelem: ez ritka gusztustalan lesz. Ne mondja senki, hogy nem szóltam előre!)

Ma történt velem valami nagyon durva, eleddig soha át nem élt trauma, amely bőven érdemes arra, hogy post szülessék belőle. Nagyon régen sokkolt már valami ennyire, úgy gondoltam, hogy már nem tud meglepni az Élet… nos tévednem kellett néhány perccel ezelőtt. Persze ilyen felvezetés után egy tömegkarambol végignézése, vagy egy vízihulla kiemelésében való segédkezés a  minimum, amire az ember gondol, de higgyétek el a maga módján elég undorító volt az is, ami velem esett meg:

Tovább »

Tagek:
nov 20

…generációnk egyik legfontosabb küldetése.

Eme bölcs gondolat jegyében fogadjátok szeretettel a most következő dalt, melynek versnek is beillő sorai joggal emelik alkotóját Ady, és Tóth Árpád szellemi magasságaiba.

Teljen hétvégétek ezen örök gondolatok jegyében:

kultúra péntekre nektek!

Tagek:

preload preload preload