A post címét még bővíteném annyival, hogy ” ha az ember egy albérletben kénytelen a jó kajákat főző édesanyjától 100 kilométerre enni az agglegények száraz kenyerét”, csak ez már nem fért volna ki. Azért jutott eszembe ez a kérdéskör, mivel ma jöttem rá mekkora isten is vagyok én tulajdonképpen, mivel – egy kósza, hétvégén kipattant ötlettől vezérelve – ma főztem magamnak egy NAGYON nagy lábos paprikáskrumplit, amely valahogy így sikeredett:
Nem szándékozok átmenni gasztro-blogba (és ezzel megkísérelni betörni a hölgyek által uralt rendkívül magas színvonalú mezőnybe), de akkor is érdemes ezt leblogolnom, mivel életem első paprikás krumplija „ő”. Gratulálni természetesen lehet, a virágokat pedig az öltözőbe kérném 🙂
Kicsit komolyabbra fordítva a szót: végeztem némi pénzügyi számítást arra vonatkozólag, hogy a fenti csodából egy jó nagy kondérral előállítani mennyi pénzembe is került voltaképpen:
- parasztkolbász 0,214 kg – 235 Ft
- fp burgonya 2 kg – 239 Ft
- fp. édesnemes fűszerpaprika – 160 Ft
- teszkós étolaj – 229 Ft
- teszkós vöröshangygyma – már nem emlékszem (mert ezt nem ma vettem), de legyen mondjuk 100 Ft
Összesen: 963 forint.
Namármost, ha figyelembe vesszük, hogy a fenti tételek közül természetesen nem használtam el az összes kolbászt, fűszerpaprikát, étolajat, és vöröshagymát a lábosnyi kaja összehozásához, akkor nagyjából 550 forintból összehoztam magamnak egy akkora adag kaját, hogy három napig ehetem. Ebből az 550 forintból a céges büfében kikerült volna másfél dupla-dupla hamburger, esetleg 3 és fél energiaital, vagy kb. két és fél melegszendvics.
Az a tény, hogy eme összefüggéssel (mármint hogy kurvára nem éri meg a büfében kaját venni, helyette inkább főznöm kéne) tökéletesen tisztában vagyok már jó ideje, és mégis szoktam bizony 400 forintért dupla-dupla hamburgeket vásárolni a fentebb említett – amúgy didibár néven futó – egységben valószínűleg annak tudható be, hogy hiába vagyok akármilyen szar anyagi helyzetben ésszerűen kezelni a pénzt akkor sem tudom. Legalább ma is rájöttem valamire.
didibár? lehet fotózni? 😉
persze, a lógómellű Vanda bárkinek megmutatja a bájait egy mosolyért cserébe 😀 (amúgy nem szidom, mert jó arc, csak már 40 fölött lehet egy paraszthajszálnyival :))
uhh, akk inkább nem kérek belőle. 😀
jól néz ki a cucc 😛 Én mindig szétfőzöm a krumplit a paprikáskrumpliban, ezért nem szeretek azt csinálni. de látom, a tiéd igen egyben van. 🙂 amúgy főzni jó dolog, én pl imádok, és van is amit kiválóan el tudok készíteni. például a blogomon megtalálható kínai citromos csirkét már tökélyre fejlesztettem 😀 annak viszont hátránya, hogy nem éppen olcsó kaja.
a munkahelyre kaját vivős dologról jut eszembe, hogy én nem vagyok híve az ételhordós kajahordásnak, mert egyszer megjártam vele. nyáron dolgoztam egy raktárban és az egyik nap gondoltam a csomagolt háziszendvics helyett vittem ételhordóban valami kaját (már nem is emlékszem mi volt az.) de a lényeg, hogy nem volt utána túl jó közérzetem és meggyőződésemmel ellentétben fel kellett keresnem a telep másik végében található nem túl bizalomgerjesztő állapotban lévő wc-t 😀 utána visszaálltam a szenyóra. 😀 lehet nem túl változatos, de nem kell szenvedni a mosatlannal és abszolút nem kerül többe 😀
Hm. Kemény leszek.
Ezeután, hogy kiderült, hogy pizzán és büfés koszton élsz, ne szidd többet a bankokat, mert legalább annyira szórod el a pénzed, mint amennyire ők. 😛 🙂
na igen, de kajára nem költök havi 55000-et… jah, meg az igazsághoz hozzátartozik, hogy szokott lenni 9000Ft melegétel-jegyem is 😛 (ami februártól már csak 7200 lesz, de ez megint más téma)
Anyukám üzeni hogy ügyes vagy 😉
[…] esemény történt megint: miután múltkor megfőztem életem első paprikás krumpliját (link) (majd annyira belejöttem, hogy meg is csömörlöttem tőle (link)), tegnap sikeresen […]