Ebben a postban olyan témát fogok körbejárni, ami valamiért a bloggerek egyik legféltettebb titkának tűnik, és – tapasztalataim szerint – nem szívesen osztják meg a nagyvilággal: az oldal motorjában dolgozó pluginekről lesz szó. Pluginekkel már találkozhattok más programoknál is (pl. Firefox, Winamp, Total Commander, stb.), ezek jellemzően arra szolgálnak, hogy – beépülve az adott alkalmazásba – kicsit kiterjesszék annak tudását. Jó példa erre mondjuk Firefoxnál a GMail-es emailfiók kezelő plugin, amelyet feltelepítve mindig jelez a böngésző új levél érkezésénél, de egy frissen – mondhatni szűzen – felrakott Firefox erre nem képes. Ilyesmikre tessék tehát gondolni, ha pluginekről beszélünk, ezek mindig új funkciókat adnak az adott programnak.
Blogom motorja, a WordPress is felvértezhető ilyen kis kiegészítésekkel, amik segítségével sokkal többet hozhatunk ki kedvenc oldalunkból. Adhattam volna a postnak azt a címet is, hogy “A 18 leghasznosabb WordPress plugin”, de ez nem lett volna így teljesen igaz, mivel nem biztos, hogy mindenki ezekre vágyik, amiket én használok, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy bevágom ide a listájukat, meg persze némi leírást rittyentek hozzájuk, aztán mindenki döntse el melyikre van szüksége:
Bővítmény | Leírás | |
---|---|---|
µAudio Player | ennek segítségével ha mp3-at linkelek az oldalon (amit jellemzően DropBox-ból szoktam, hogy ne az oldal tárhelyére kelljen feltölteni őket), akkor egy kattintás az adott linkre, és előbújik egy elegáns kis flashlejátszó, hangerőszabályzóval, start-pause gombbal. Praktikus módja a zenemegosztásnak! Működés közben itt látható. | |
Szerző: Christopher O’Connell | A bővítmény honlapja | ||
Advertising Manager | már volt róla szó, egyszerűsíti az AdSense (és egyéb) hirdetések kipakolását a blogra. | |
Szerző: Scott Switzer, Martin Fitzpatrick | A bővítmény honlapja | ||
Ajax Comments-Reply | ezzel oldottam meg, hogy a kommenteknél beágyazott választ lehessen küldeni egymásnak, amelyet igény szerint emaillel is tudtára ad a megválaszolt hozzászólás írójának a rendszer (még le kell magyarítanom a mail szövegét…). | |
Szerző: zhiqiang | A bővítmény honlapja | ||
All in One SEO Pack | pontosan nem tudom, hogy mit is csinál, de az tuti, hogy könnyíti az oldal megtalálását keresőoldalak segítségével. | |
Szerző: Michael Torbert | A bővítmény honlapja | ||
Contact Form 7 | az ‘Írj nekem’ menüpontra kattintva “ő” fogad, egyszerű módja, hogy a látogatók email-t írhassanak neked. Megadható több mailcím, captcha, stb stb. | |
Szerző: Takayuki Miyoshi | A bővítmény honlapja | ||
Google Analyticator | automatikusan az oldal kódjához adja azt a kis scriptet, ami segítségével a Google Analytics is monitorozni tudja az oldal látogatottságát, a forgalom forrásait (rákerestek-e Google-ben, vagy más oldalról jöttek, esetleg beírták kézzel, stb,), azt, hogy melyik országok melyik városaiból jöttek az olvasók stb. Kézzel is megoldható, amit ez csinál, de nem volt kedvem ezzel szenvedni. | |
|
Szerző: A bővítmény honlapja | |
Google XML Sitemaps | minden változáskor (új post, stb.) generál egy xml file-t (tk. egy oldaltérképet), amit aztán a Google, Bing, és társaik könnyebben tudnak emészteni, így növelve az esélyét annak, hogy keresőoldalakon megtalálják az oldalt a júzerek. | |
Szerző: Arne Brachhold | A bővítmény honlapja | ||
Lightbox 2 | azt a csilli-villi effektet szolgáltatja, amivel a blogon kirakott képek szépen megnőnek. Tudok amúgy a bugról, ami az alaptémánál (mintfresh) jelentkezik, hogy nem működik az EXIT gomb, de nem tudok vele egyelőre mit kezdeni, mindenesetre a kép mellé kattintva is bezárható a kinagyítás. | |
Szerző: Rupert Morris | A bővítmény honlapja | ||
MobilePress | ezzel oldottam meg, hogy az oldal mobileszközökön (PDA-k, ájfónok, stb.-k) is élvezhető sebességgel töltsön be, és olvasható legyen. | |
Szerző: TinyImpact | A bővítmény honlapja | ||
Really Simple CAPTCHA | a fentebb taglalt ContactForm-mal (is) használható valóban facsipesz-szerűen egyszerű kis spamrobot szűrési megoldás (a CAPTCHA az, amikor be kell írni egy karaktersorozatot, mielőtt mondjuk kommentelhettek). Kevés helyen használom egyelőre, de ha sok lesz a spam, akkor beizzítom mindenhol az oldalon. | |
Szerző: Takayuki Miyoshi | A bővítmény honlapja | ||
Recommended Reading: Google Reader Shared | Google Reader Shared: az oldalsávon az ‘Érdekes linkjeim’ nevű menüpont mozgatórugója, ő szedi le a Google Reader-es megosztásomból az elkönyvjelzőzött oldalaimat, és rakja ki szépen listába. Agyon lehet konfigurálni. | |
A bővítmény honlapja | ||
Simple Pull Quote | elegáns kiemeléseket lehet vele csinálni, sokszöveges postoknál szoktam használni. Például itt látható működés közben. | |
Szerző: Toby Cryns | A bővítmény honlapja | ||
Sociable | a postok alján található kis ‘Oszd meg másokkal is’ sávot generálja. Cikk arról, hogy hogyan lehet rávarázsolni az iwiwet is itt. | |
Szerző: Blogplay | A bővítmény honlapja | ||
StatPressCN | sokrétű statisztikával szolgál a napi látogatómennyiségről, hogy milyen böngészővel honnan, milyen oldalról, stb. jöttek az olvasók. Hasonló funkcióval bír mint a Google Analytics, csak például nem kell várni éjfélig, hogy láthasd a napi statot, meg legalább mindig kéznél van. | |
Szerző: heart5 | A bővítmény honlapja | ||
Theme Switcher | ennek segítségével lehet váltogatni az oldal kinézeteit a jobb oldali sávban. | |
Szerző: Ryan Boren | A bővítmény honlapja | ||
WordPress Database Backup | teljeskörű adatbázis mentést lehet vele abszolválni akár csak némelyik táblát kiválasztva is. Előnye a tárhely adminfelületén végzett mentéshez képest, hogy ez schedule-olható (időzíthető) ahhoz képest (legalábbis nálam nem lehet a cPanelen ilyet beállítani), majd megadható neki pl. egy mailcím, ahova minden nap elküldi. Hasznos tud lenni. | |
Szerző: Austin Matzko | A bővítmény honlapja | ||
WP-Cumulus | az alaptémánál jobb oldalt felül a ‘Tagek’ fülre kattintva beinduló vizuális orgazmust hajtja, segítségével egy 3D-s gömbben pörögnek a postok címkéi, ráadásul a gyakran használtak nagyobb betűtípussal. | |
Szerző: Roy Tanck | A bővítmény honlapja | ||
Yet Another Related Posts Plugin | a postok alján található ‘Ezek is érdekelhetnek’ szekció felelőse, összeválogatja az adott íráshoz hasonlóakat, és kilistázza őket. Ezt is agyon lehet konfigurálni (mi szerint rendezzen, kelljen-e közös tag, kizárhatóak kategóriák/tag-ek a pakliból stb.) | |
Szerző: mitcho (Michael Yoshitaka Erlewine) | A bővítmény honlapja |
Persze ezeken kívül is van “némi” hack az oldalban (és itt főleg az alapértelmezett témára gondolok), mint pl. a post- és kommentszámláló. Feltételezem, hogy ezek nagy részét meg lehetett volna simán php-ban is írni, de alapvetően hülye vagyok hozzá, így maradt a pluginozgatás, cserébe az XHMTL csekkoló oldal jelen pillanatban 72 hibát dobott ki az oldalt leellenőrizve (magyarán össze van hányva a kód, de durván). Sebaj, mindenesetre használjátok egészséggel ezeket a kis okosságokat! 🙂
jaj de jó, megint sok okosság 🙂 egy részét én is használom, de találtam olyat is, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert már kerestem ilyet. a captcha-t én nem szeretem, helyette a milyen nap van ma plugint használom, ami hasonló, de nem annyira fárasztó a mindennapi júzernek, mint minden hozzászóláshoz kódot pötyögni. mondjuk nem annyira hatékony, de a robot spammereket kivéfi jó eséllyel. a teháton van beizzítva és azóta egy spam nem érkezett. 😀 egyébként köszönöm a listát, szerintem én is fogok egy ilyet közzétenni, lehet tanulni az ilyenekből.
[…] post: Az alkatrészek, amik az oldalt hajtják Related […]
rendben, szavadon foglak! (előjáróban: az egy évvel ezelőtti postos megoldásod ugye php-kód, nem plugin? mert megtaláltam abban a formában is pár napja…)
dede, az egy plugin, szerintem pont azt találtad meg. a php-hoz én sem értek, csak hack szinten. 😀
http://www.smashingmagazine.com/2009/06/10/10-useful-wordpress-loop-hacks/ 6. pont 😉
[…] alá (amely így már majdnem két tucat ilyen kis kiegészítést pörget non-stop, a többiekről itt olvashatsz), amely arra hivatott, hogy az RSS feed-emnek generáljon egy kis láblécet, sőt ha egy postot […]
Szia!
A Yet Another Related Posts Plugin on hol szerkezettél hogy ne írjon a linkek után ki számokat?
szia,
azok a számok a relevanciát jelzik, és csak akkor látszanak, ha adminként vagy bejelentkezve, tehát a látogatóidnak nem jelennek meg! próbáld ki, hogy kijelentkezel az admin felületről, ráfrissítesz az oldaladra, és te sem fogod látni őket! 🙂
Ja bocsi ezt nem tudtam, nagyon szépen köszönöm a segítségedet!
🙂
nekem a wp related posts van, és az mindig ír számot. viszont most már azt is tudom, hogy mit jelent az a szám. 🙂