Gondoltam írok mán egy kis übergeek postot is végre (hogy ne csak a betegeskedésemről rinyáljak, amúgy jelentem jobban vagyok) annak kapcsán, hogy most már két napja szórakoztatom magam egy olyan játék multiplayerével, amelyet – amikor megemlítettem Péter barátomnak – csak annyit mondott, hogy „te beteg vagy” 🙂 Világéletemben szerettem a hálózati játékot, bár manapság a gépem már sajnos bőven nem bír annyi kis háromszöget lekezelni, amennyire szükség volna (mert bizony a kép amit látsz, az az említett geometriai formákból van összerakva, persze agyoneffektezve, hogy ez ne tűnjön fel), így az utóbbi 6-7 év számomra egész egyszerűen kimaradt játékügyileg, és persze ez igaz a netes játékokra vonatkozó tapasztalataimra is. Azért a régebbi multis progikkal a mai napig szívesen játszok, bár általában sajna minél oldschoolabb egy game, annál kevesebben tolják hálóban, bár erre a lista első szereplője az ellenpélda. Következzen tehát egy felsorolás azokról a multis játékokról, amelyek a legnagyobb hatást tették rám (a sorrendnek ne tessék jelentőséget tulajdonítani):

1. ZDaemon (avagy Doom1-2): ezért kaptam meg a beteg jelzőt, pedig hatalmas feeling hálóban! Röpke 15 éve jelent meg az első Doom, amelynek XP-n futó, és korszerű netes klienst tartalmazó verzióját a mai napig is elég sokan tolják az arcunkba mászó pixelhalmok, és korszerűtlen pályák ellenére (ugyebár nem nagyon lehet – max trükközéssel – függőlegesen több síkban a pálya, szóval nem lehet pl. egy normális hidat tervezni a pályára a motor hiányosságai miatt). Konkrétan tegnap este 10-15 szerveren találtam játékosokat, ami szerintem bőven elég, pláne ha amúgy is lecövekelünk az egyiken, mert jó sokan vannak rajta. Amúgy a grafikán csiszoltak valamennyit (megmaradnak a golyónyomok, látványosabb rakéták, stb.), sőt végre lehet ugrani, úszni (bár én állandóan megfulladtam, fene tudja miért) és egérrel nézelődni, úgyhogy végre tolható ez a klasszikus is a WASD + rágcsáló kombinációval. Létezik több játékmód is (nekem a cooperative, azaz egymással a szörnyek ellen a kedvencem), sőt készült hozzá rengeteg spéci mappack, amelyeket – ha nincsenek meg a gépünkön – a beépített WAD-file kereső pillanatok alatt lehúz a netről, ha szükséges. Ha valaki kedvet kapott hozzá, az próbálja ki, engem JonC néven lehet megtalálni este 10-11 fele majdnem minden nap (amíg meg nem unom persze :)). WAD-okat, letöltőlinket itt találhattok hozzá. Ízelítő a hangulatából:

2. GTA 1: ez, és a következő néhányat mind a középiskolai számtechóráknak köszönhetően próbálhattam ki. Alapból a szívem csücske ez a játék, anno több évig(!) nem untam meg (most a Vice City-vel vagyok így, bár múlt héten felraktam, és csalódottan konstatáltam, hogy nem nagyon köt le), sőt még magyarítást is csináltam hozzá, amely több ezer sor lefordítását jelentette. Miután elkészültem vele persze nem publikáltam sehol, úgyhogy effektíve magamnak írtam, de sebaj, jó volt nyelvgyakorlásnak 🙂 Visszatérve a multijára: hatalmas móka volt egymást gázolgatni tűzoltóautóval, meg hasonlók, ráadásul ez a játék is rendelkezett több móddal, így lehetőségünk volt részt venni egy flúgos futamban is, ami rendszeresen torkollott vérfürdőbe 🙂 Videót sajnos nem találtam róla (legalábbis a multijáról), de innen letölthető az XP-kompatibilis verziója (meg a GTA2-é is), ha nosztalgiázni támad kedvetek.

3. Carmageddon: gyerekkorom meghatározó játéka (meg is látszik rajtam :)) volt ez a kicsike, hasonlóan sokat toltuk vele, mint az előbb említett bűnözőszimulátorral. Ez talán még nagyobb botrányt kavart, több országban betiltották (a németeknél pl. csak zöld vérű zombikkal, és robotokkal engedték megjelenni), pedig csupa jóra nevelte az ifjúságot 🙂 Egy szétspécizett verdával kellett különböző pályákon versenyezni, checkpointokon áthaladni, és közben lezúzni a többieket. Amiért kivívta a fél világ haragját az az a hm… meglehetősen furcsa vonása volt, hogy közben halomra gázolhattuk a járókelőket, teheneket, nagymamákat, nőket – férfiakat vegyesen, mindezt azért, hogy a könyörtelenül ketyegő óra ne érje el a nullát, mert akkor vesztettünk. Mondanom se kell, hogy a verseny gyakorlatilag mindig úgy ért véget, hogy legyaktuk a többieket, soha nem úgy, hogy elsőként értünk be a célba (asszem én soha nem nyertem úgy). Ez volt talán az első olyan játék, ahol nem kötött pályán haladtunk, hanem mehettünk amerre a kedvünk tartotta, így már a pálya felfedezése is külön élmény volt. Multiban is hasonlóan beteg volt az egész: volt fogócska (amikor a kékes színekben játszó társunkat kellett megérinteni az autónkkal, és megtartani az üldözött szerepét x ideig), szumózás (ki kellett lökni a többieket egy körből) meg hasonló vidámságok, szóval jó időre lekötötte az embert a vele való ökörködés. Itt található egy elvileg XP-n is működő verziója, még nem volt lehetőségem kipróbálni. Hálózati játékos videót ehhez se találtam, de íme a single mód diszkrét bája:

4. Counter Strike 1.6: örök kedvenc, amit szerencsére még most is rengetegen tolnak a kicsit avítt grafika ellenére (12 éves a szentem). Különösebben nem akarok belemenni a játék elemzésébe (már csak azért sem, mert már írtam róla), elég annyit, hogy terrorelhárítók és terroristák küzdelméről szól, amelyben nagy szerepet kapnak a valósághű fegyverek, és a taktika. Mostanában kicsit hanyagolom (pláne, hogy akad a gépemen, ha sokan vagyunk egy pályán, kész röhej), de fél évente rámjön a csézhetnék, és olyankor pár hétig minden szabadidőmben tolom, mint süket a csengőt. Erről azért találtam videót, a srác nem kicsit nyomja durván (már ha nem csal persze):

5. Slicks: kicsit kilóg a sorból (hm… ha jobban belegondolok nagyon kilóg a sorból), mivel ez nem neten játszható, ráadásul alapból nem is PC-s játék, de mégis idekívánkozik, mivel megboldogult kollégista koromban sokat toltuk a szomszéd szoba egyik lakójával az én gépemen emulátor segítségével. Ez egy C64-es játék, amelyet ketten is lehetett nyüstölni (ezért sorolom a multis játékok közé), amelyben egy kis pár pixelből álló versenyautót kellett végignavigálni a pályákon. Ketten játszva – amolyan Micro Machines módon – az kapott egy pontot, aki a másikat annyira lehagyta, hogy az elhagyta a képernyőt, és aki begyűjtött x pontot az nyert. Nagy élmény volt egy billentyűzeten osztozva tolni közben folyamatosan oltani a másikat 🙂 Persze videó nincs róla, de ingyen letölthető az emulátorral működő verziója innen.

6. Half Life 1: ezt anno szintén sokat toltuk kollégiumban (az is megérne egy misét, hogy hogyan engedték meg nekünk, hogy két gép is legyen a szobánkban, amikor a házirend szerint max egy kismagnó lehetett volna :D), hatalmas feelingje volt neki. Volt olyan pálya, ami egy atombunkerből, és egy városszerűségből állt, és ha valaki a bunkerban megnyomta a Big Red Button-t, akkor megindult egy visszaszámlálás, az óvóhely ablakai/ajtajai szépen elkezdtek lecsukódni, és aki kint rekedt annak harangoztak amikor a nullát elérve kint szépen felrobbant minden 🙂 Aztán hatalmas feeling volt az irányítható rakéta, amivel be lehetett kanyarodni a sarkokon, meg a kis húsevő bogarak, akiket a létráról magad alá engedve okozhattál néhány kellemetlen percet az alattad tartózkodóknak 😀 Videó is van:

7. Starcraft: a játék, amiben egy kezemen meg tudom számolni hányszor nyertem hálóban, mégis mindig meggyőznek, hogy újrapróbáljam. Zseniális, ötletes, taktikára nevelő, hangulatos, vicces, és… idegesítő 🙂 Főleg akkor az, amikor a jól kiépített védelmed egyetlen gyenge pontját találja meg az ellenfeled, és végig kell nézned a bázisod pusztulását. Amúgy ez az egyetlen stratégia, amelyet szólóban is egész sokáig elvittem (sőt a Terranokkal, meg a Zergekkel talán ki is akasztottam, persze nem a kiegészítőben, hanem az alapjátékban), mert annyira jó volt a játékmenete, a hangulata, és a sztorija. Sajnos nem vagyok egy nagy stratéga (előbb osztok le egy halom fejest valami FPS-ben egy pillanat alatt, minthogy akár medium-on is megverjek egy ellenfelet egy stratégiában), és ez multiban is jelentkezett: például bosszantó volt látni, hogy az én technológiámmal támadnak a Protossok, mivel elrabolták, és saját oldalukra állították az egyik felügyelet nélkül hagyott építőmunkásomat. Ez persze csak egy a sok piszkos trükk közül, amelyekkel borsot törhetünk az ellenfeleink orra alá (aki már kereste a kis piros pöttyöt egy „Nuclear launch detected” elhangzása után, az tudja hogy miről beszélek), talán pont ezért is töretlen a játék sikere 98-as megjelenése óta. Egy rövid videó egy multipartyból:

8. Quake1-2-3: ezek közül mindegyik külön-külön mérföldkő volt a maga módján (a kettő talán csak mérföldkavics), mindegyik iszonyat jó többjátékos móddal volt megáldva. A közös hent örömét leginkább a harmadik résznek köszönhetően érezhettük, mivel ez a rész már durván multira volt tervezve (nem volt normális single módja se), és a pályái is kifejezetten arra készültek, hogy emberek öljék rajtuk egymást. Rengeteg pénzt otthagytunk anno az ajkai netcaféban csak azért, hogy ezzel (meg a csével) toljuk, és robbantgassuk egymást cafatokra BFG-vel, meg raksivetővel, ráadásul a hangulattal se volt probléma (a választható karaktereknek, és a művészien megalkotott alappályáknak köszönhetően). Az első rész multija főleg korszakalkotó mivolta miatt került ide: itt lőhettünk először valódi 3D-ben valóban 3D-s ellenfelekre. A kettőt azért csaptam ide, mert azzal is sokat toltuk kóterban, bár volt olyan (állítólag), hogy – miután tizedszerre kapott le Bobó a railgunnal – otthagytam csapot-papot, és kimentem cigizni… Amúgy ebben is volt egy vicces map: hasonló módon lehetett megszivatni a jónépet, mint a Half Life-ban: volt egy terem, amelybe egy ablakon keresztül beláttunk. Ebben a teremben volt a pálya legbikább fegyvere (talán egy rakétavető, erre már nem emlékszem), ámde ha az ablak túloldalán megnyomtad a gombot, akkor az egész helyiséget elárasztotta a forró láva 🙂 Mondanom se kell micsoda sikerélmény volt mindig így megölni valakit 🙂

Hirtelenjében ezek ugrottak be, mint örök emlékek. A maiak közül is van jópár, amik miatt fáj a szívem, hogy nem bírja a gépem futtatni őket, pedig kipróbálnám őket neten: GTA4, Half Life2 (pedig a single része megy, nem is értem), TeamFortress2, Call of Duty 4-5, stb… Ha majd egyszer végre megengedhetem magamnak, hogy vegyek egy normális gépet akkor természetesen pótolom ezeket is, de addig marad a retro, meg a Doomozás…

Ez jó, megosztom!

•