Erre az örökérvényű igazságra most döbbentem rá: már 5 perce bámulom a kurzort, kapkodok az ihletforrásként szolgálni hivatott Google Reader után, mindezt csak azért, mert nem jut eszembe cím az ilyen központi téma nélküli postokhoz, mint amilyen ez is lesz. Be fogom vezetni, hogy sorszámozom az ilyeneket, aztán le van tudva a probléma. Azért is bosszantó a jelenség, mert mire kitalálok egy jó(nak tűnő) címet gyakorta eltűnik az ihlet.
Most is. Ez van, majd januárban írok 🙂
Na jó, azért annyit idevakarok, hogy jelentem élek, beigli-túladagolás csak lightosan jelentkezett, alkohol még annyira se (sajna), de szilveszterkor majd természetesen csatakra iszom magam, mert azt úgy illik. Már jó ideje érzem én is erőltetettnek ezt az egész „igyunkmertmuszáj” dolgot, de higgyétek el: 2-3 deci rövid után már teljes beleéléssel tud az ember megünnepelni akármit, legyen az az új esztendő, vagy Sebeők János születésnapja. Minden évben úgy indulok neki az egésznek, hogy otthon elpezsgőzgetek, nézem a csodálatos TV- műsorokat (amelyek szintén hatalmas minőségzuhanást szenvedtek el az utóbbi 10-12 év alatt, nem is értem), éjfélkor koccintok asszonnyal, oszt lefekszünk aludni. Ez persze rendre kudarcba fullad: tavaly pl. valami szlovák arcokkal vedeltük egy győri lakásban egymás rövidjeit éjfélig (de nagyon durván), külső szemlélők beszámolói alapján én megihattam vagy fél-háromnegyed liter Jager-t, meg pálinkát. Ezek után nem volt meglepő, hogy az éjféli koccintás már anblokk kimaradt az életemből, sőt le is kellett fektetni tentézni a kisszobában, pedig az eredeti terv az volt, hogy éjfél után nekivágunk a városnak.
2-3 deci rövid után már teljes beleéléssel tud az ember megünnepelni akármit, legyen az az új esztendő, vagy Sebeők János születésnapja
Jó, van amikor így sül el, de ennél sokkal mókásabbak azok a szilveszterek, amikor végig emlékszel mindenre. Soha nem fogom elfelejteni például 1999 (2000? fene se emlékszik már rá) ünnepét, amely azért is volt rendkívüli, mert Tamás barátommal ezt tölthettük életünkben először tökéletesen szülői kontroll nélkül. Meg is lett az eredménye: ha jól számolom három helyről dobtak ki minket 🙂 Az első az egy parti volt a ruszki laktanyában egy raktárépületben, amire meg se voltunk hívva. Nagy nehezen bejutottunk azért („a xy hívott meg minket, persze, tud róla”), és nekiálltunk megdézsmálni a bent felhalmozott ingyenszesz-készletet. Innen tulajdonképpen miattam dobhattak ki: állítólag összetörtem valami lámpabúrát. Fene se tudja, de utólag visszagondolva két megállapítást tennék: 1. előfordulhat, hogy valóban így történt (sőt, tuti) 2. akkor is megérte bejutni, mert egy fillért nem költöttünk, és mégis csatakra vágtuk magunkat, bár tény, hogy a távozást nem így terveztük. Sebaj, elindultunk a város felé (érdekes, hogy ezek a rohadt laktanyák mindig a belvárostól a lehető legmesszebb vannak). Megint egy házibuliban találtuk magunkat, bár ez kezdett már nagyon afterparty-s jelleget ölteni: néhány ember bámulta a hajnali klipeket a TV-ben a dohányzóasztalkán tornyosuló üveghegyen keresztül. Fél óra után valamiért itt is közölték velünk, hogy nem kívánatos a jelenlétünk (lehet, hogy túl aktívak voltunk hozzájuk képest, fene tudja). Innen is távoztunk, és kedvenc kocsmánk a Royakkers felé vettük az irányt. Ekkor már rendesen hajnalodott, de még kiszolgáltak minket. Beültünk az egyik box-ba, és nekiálltunk italozgatni (imádom ezt a szót :D). Néhány perc elteltével a zenegép egy Guns N’ Roses számot kezdett el nyomni (Paradise City? talán), amit a felénél lekapcsolt a személyzet, merthogy zárni szerettek volna. Tamás erre – a lelkében dúló vihar levezetéseképpen – egy méltatlankodó megjegyzés kíséretében földhöz vágta a felespoharát, ami a beálló csendben egész hangosnak tűnt. Olyannyira, hogy a bejáratnál tartózkódó kidobóbácsik is meghallották. Ezek után felgyorsultak az események: Tamás egyszercsak fejjel előre eltűnt a boxból, és feldúlt arcú legények gyűrűjében találta magát, akik persze mind elégtételt akartak venni rajta az 50 forintos pohár eltörése miatt. Nagy nehezen kimenekített közülük minket egy még józanabb formát mutató fazon (gondolom ő lehetett a tulaj), kivezetett minket az utcára, és közölte, hogy ha legközelebb itt lát minket, akkor erőszakos halált fogunk halni.
Ennek jegyében kívánok Nektek Boldog Új Évet! 😀
ez tetszik 😀 bár én egészen máshogy definiálnám a tökéletes szilvesztert (2005), de azért ez sem rossz 😀
Mindig is szerettem a szilveszteri beszámolókat, mert ilyenkor érzem a legjobban, hogy egy falkához tartozik mindegyik ember 🙂
Számomra a legfelejthetetlenebb szilveszter éjjel akkor volt, amikor is a veszprémi nem annyira frekventált hotelben voltunk kollégisták. Kiszemeltük az én szobámat, mint lehetséges bulihelyet. Megtettünk minden előkészületet (feldíszítettük, zenéket szereztünk, vettünk szeszt stb stb.) Ha jól rémlik két üveg Tesco Pancsó (vagy micsoda) Tequila Goldot vettünk meg egy rekesz sört hármunkra. Ja ugyan is két hölgy ismerősöm társaságában terveztük elbúcsúztatni az óévet.
Noh a buliból magából csak halvány emlékeim vannak, mint például hogy habbal kenjük össze az ajtókat meg a falat, aztán hogy kiskosztümös nők lépdelnek át rajtam miközben a portás meg egyik haverom (aki félidőben érkezett) pakolnak vissza a szobába.
Noh nem részletezném, hogy miféle látvány fogadott, csupán annyit, hogy elfelejtkeztem arról a tényről, hogy két hölggyel mulatok egy apparmannban, és így hát a sloziról az összes papírt elfogyasztották. Noh, ezért ért engem meglepetés a kiadós reggeli kábelezés után 🙂
De a többit most nem ecsetelném. Maradjon csak az én titkom 🙂
címnek egyszavas címeket kell adni, a poszt megírta után. ennyi a titka.
a szilveszteri szittyó mókás lehet, pláne amikor a fiataloknak az ablakunk alatt jut eszükbe hajnal négykor közölni a világgal, hogy deszeretlekrozi, vagy dekurvárabebasztam, vagy márnamvagyokszűzmertmegbaszottazsolti, és ilyenek.
a laktanyák azért vannak messze a falutól, hogy ne legyen nagy a kísértés a bakáknak. meg ne zavarják a lövöldözéssel a népet.
jut eszembe, 25 körül vagy, nem? szülői kontroll? 😕
az ablak alatt ordibálásról az jutott eszembe, hogy rendes embert ez nem érdekelheti, mert olyankor még ő is züllik valahol 🙂
már 25 körül vagyok, de amikor ez történt, még csak 15-16 lehettem 😉
amúgy köszi a postcím-adási tippedet, kipróbálom mindenképpen!
na igen, ez az egyik legbosszantóbb dolog az életben, amivel a reggeled indult 😀
akkor én rendetlen vagyok 😀
egyszer énis földhö zvágtam egy hamutálat pontosan ugyanebből az okból reggel 6 tájt egy éjjel-nappali kocsmában. sajnos a velem tartózkodó fiúk ijedtükben kifizették, így nem vágtak ki minket, valahogy mégis reggel 8kor már rajzórán ültem (fogadásból persze), a régi szép idők…