Nem használati utasításnak szánta Orwell az 1984-et!
Nem lehet igazunk se a Tisza ciánmérgezésében, se a Duna elterelésében, se határunkra épített szemétégetőben, se a Rába szennyezésében, se a párját ritkító szlovák nyelvtörvényben. Nyelvemen van a kérdés, fel is teszem: Mi a francot keresünk mi az Európai Unióban?
/Tibor bá’/
A post címében vázolt kecsegtető jövőkép csapódott le bennem ma, miután eltöltöttem Antalffy Tibor bá’ blogján egy félórácskát. Elolvastam a legutóbbi látogatásom óta felhalmozódott hatalmas postmennyiség egy részét (Tibi bá’ is elég termékeny szerző, így elég pár napra szem elől téveszteni az oldalát, hogy az ember eltemetve érezze magát utána a rengeteg iromány között), és egyre jobban hatalmába kerített a félelem. Tényleg az a jövőnk, hogy kipusztuljunk, de előtte még el is adjuk az országunkat/lelkünket a pénzéhes kapitalista multiknak, és pénzintézeteknek? Tényleg vagyunk annyira birkák, hogy elhiszünk mindent, amit a média tálal elénk, és tényleg nem vesszük észre, hogy milyen célok által vezérelve manipulálnak bennünket? Tényleg minden párt, és minden politikus csak a saját érdekeivel törődik, és azzal van épp’ elfoglalva, hogy minél nagyobbat ígérve megnyerje a választásokat (ami már most lefutott verseny szerintem, esetleg a 2/3-os többség lehet még lehetséges cél a jobboldalnak) ezzel az orruknál fogva vezetve (többek között) a rengeteg nyugdíjast? És tényleg olyan szűk látókörűek az emberek, hogy csak a saját érdekeikre hallgatva döntik el, hogy melyik pártra adják a voksukat? Tényleg egy szép új világ előszele az, hogy meg akarják szabni nekünk, hogy mit, és hogyan mondhatunk, mit gondolhatunk, publikálhatunk? Tényleg kapzsi zsidók akarják felvásárolni az országot kilóra? Tényleg jobb ha vigyázunk, mert lassan olyan az ország, mint Weimar volt, ahol fel-alá meneteltek a nácik? Tényleg ennyire rosszindulatú erőktől függve kell vergődnünk az életben maradásért ahelyett, hogy láthatnánk egy kicsit a napfényt is végre?
Ennyire szar az egész?! Nincs senki, aki látná, hogy rossz az irány, és hatalmában állna megváltoztatni azt?
ignorance is bliss, ahogy az angol mondja.
a valóság néha fájdalmas. mintha egy tűszúrásra ébrednél, amit lassan betolnak tarkón keresztül az agyalapi mirigyedig.
az a rendszer, ami ellen harcolni kéne, pedig ezerarcú és fejnélküli, megfoghatatlan. része vagy te és én. te, aki dolgozol, és én, aki állampolgári kötelességemnek eleget teszek.
na jó, de valahogy mégis úgy érzem, mintha elmulasztanám a kötelességemet… mintha nem tennék meg mindent azért, hogy jobb legyen a világ, és a tehetetlenségtől néha ordítani tudnék! durva érzés, remélem előbb-utóbb kinövöm, és végre beállhatok a többi közé, akiket a pénz-pina-pia-meló-haverok kombó a végletekig kielégít.