Kondenzátormustra | Ráktalicska
ápr 09

Végre elérkezett ez a pillanat is: ma életemben először úgy tartottam a kezemben egy zsír új processzor dobozát, hogy tudtam, hogy ez az én gépembe lesz, nem haveréba, esetleg az épp aktuális főnököm egyik ismerősének a gépébe (amelyet velem rakatnak össze, mert én értek hozzá). Nem, ma megtört a jég: a doboz az enyém volt, a tartalma meg pláne 🙂 Alaplapot is hozott a futár, bár ez már ismerős érzés volt, ugyanis a jelenlegimet is zsír újan vettem még 2-3 éve. Amúgy a céghez rendeltettem a cumót (így jár az, aki 8-tól 5-ig melózik: akkor szabadul a gályából, amikor már bezárt minden bolt, illetve a futárcégek is csak felárral hajlandóak szállítani), kifizettem a futárnak, és nagy boldogan loholtam befele a hatalmas dobozzal, hogy majd a helyemen jól szemügyre veszem a tartalmát, amikor egy dörgedelmes hang a következő szózatot intézte hozzám a portánál: „abban a dobozban mi van?”. Közöltem vele a tényállást, miszerint számítógép-alkatrészek, mire ő felhívta a figyelmemet az egyik kirakott figyelmeztető írásra, amelyen nagy piros betűkkel (úgy a negyedik sor környékén, a lőfegyver, és szúró-vágóeszköz alatt) ott figyelt az erre vonatkozó tiltás is. Kénytelen voltam riadóztatni Peti barátomat, hogy ugyanmár nyissa ki a kocsiját a parkolóban, had tegyem bele a cuccot, szóval sajnos csak most – hazaérvén az albérletbe – tudtam tüzetesebben szemügyre venni a szajrét. Az erről készült képeket alant találjátok:

Ez meg a  proci maga (még a dobozában):

Most őszintén: nem gyönyörűek? Na oké, a proci annyira nem, de az alaplap azé’ meg van dizájnolva rendesen 🙂 Még jó is, hogy ilyen esztétikus, különben megunnám a hátralevő másfél két hétben a látványát, tudniillik kábé ennyit kell még várnom, hogy a bolt kiszállíttassa nekem a memóriát is, amit rendeltem hozzá… addig nézegetem 🙂

Ez jó, megosztom!
    

    7 hozzászólás to “Kondenzátormustra”

    1. bachterman szerint:

      használd egészséggel! tényleg jól néz ki, bár szerintem a házon belül kurvára nem fogod nézegetni majd. 😉
      a passzív hűtés pozitívum, a teljes sebességű pciex2 szintén. a via vezérlést annyira nem szeretem. olyat hallottam, hogy az ati-amd fúzió után már atis vga-kkal és ati vezérléssel pakolják az amd-s alaplapokat. a régi nforce2-es alaplapokat szerettem. most inteles van, de az én burzsoá qrva nénikémet.
      a procislot melletti kondisor mögött vannak kis fekete kockák. stabkockák vajon?

      én még egy ilyennel kezdtem a pcs korszakomat (http://58.6.20.28/cpu/mb01.jpg) azért van némi változás. csicsásabb lett, az bizonyos.

    2. Tsyga szerint:

      2 hét?! Addigra már kifutó széria lesz ez, nem? 😛 🙂 Amúgy gratula!

    3. sztiv szerint:

      gratula hozzája! ha már így benne vagy, szerintem szerezz be egy plexifalu házat, meg pár aqua színű neont és akkor teljes lesz a vizuális élmény! 😀

    4. JonC szerint:

      szerintem félreértetek: nem azért vettem ezt, mert szépen meg vannak designolva a hűtőbordái, hanem mert óccsó volt, meg tud SATA3.0-t, meg USB3.0-t is (igaz csak bővítőkártya segítségével). Viszont nem is olyan rossz ötlet ez az optikai tunning, ha lesz cashem lehet hogy belevágok 🙂 egyelőre marad a régi házban a cucc, ami – ugyan ronda, ütött-kopott, meg hiányzik egy-két fedlapja, de – legalább rendelkezésemre áll 🙂

    5. JonC szerint:

      stabkocka? ezt a szót még nem is hallottam 🙂 ha van, az jó dolog?

    6. bachterman szerint:

      igen. feszültségstabilizátor áteresztő tranzisztor a stabkocka, csak így rövidebb.
      a sata3 meg usb3 támogatás jó dolog. én is örülök, hogy az alaplapom viszonylag modern, és nem kell ilyenekkel foglalkoznom.

    7. JonC szerint:

      na azért ennyire nem fejlődik gyors ütemben a technika 🙂

    Kommentáld!

    
    preload preload preload