Gyerekkori emlék | Ráktalicska
jún 17

Emlékszem lehettem vagy 12 éves (most tessék elképzelni, ahogy kinyújtott karral lefele fordított tenyérrel kábé mellmagasságban mutatom, hogy milyen magas voltam), és éppen vándortáborban voltam valahol talán a Bükkben. Történt egy szép nyári délutánon, hogy vitába keveredtem az egyik velem egyívású sráccal, hogy mi van a teve púpjában: víz vagy zsír. Ő váltig állította, hogy víz, merthogy a hőségben azt issza valamilyen furmányos módon, de én – a ‘Minden napra egy kérdés’ című könyvön alapuló természettudományi ismereteimnek megingathatatlan tudatában – kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig az zsír ott neki. Addig cívódtunk mindenféle eredmény nélkül, hogy végül úgy határoztunk, hogy megkérjük az egyik nálunk jóval idősebb táborozót, hogy legyen a döntőbíró ebben a kényes kérdésben. Akkor még azt hittem, hogy a főiskolások (meg általában a felnőttek) marha okosak, és soha nem tévednek, így egész jó ötletnek tűnt a dolog.  Odamentünk a sráchoz, és előadtuk neki a kérdést, mire ő laza eleganciával közölte, hogy „há’ még jó hogy víz van benne, miért mit gondoltatok?”

Azóta utálom a tevéket.

Ez jó, megosztom!
    

    9 hozzászólás to “Gyerekkori emlék”

    1. bachterman szerint:

      nem a fősulisokat? 😀

    2. JonC szerint:

      azok jobban megérdemelnék mondjuk… 🙂

    3. Verus szerint:

      Akkor a teveclub nevű oldalt nem is merem ajánlani. 😀

    4. Jezy szerint:

      „Általános hiedelem, hogy a teve vizet tárol a púpjában.A púp elsősorban zsírszövetekből áll, amelyet bőség idején elraktároz, ínséges időben pedig lebontja. A zsírok biológiai lebontásakor nemcsak energia keletkezik, hanem melléktermékként víz is, s ebből az állat fedezni tudja vízszükségletét. Sokkal hatékonyabb a raktározás, mint folyékony víz formájában.”

      Végül is a zsírban is van víz.

      http://wwww.geographic.hu/index.php?act=napi&id=8980
      Ajánlom a 3. kérdést. Szerintem 3. válasz helyes.

    5. JonC szerint:

      volt ott tevém, direkt halálra éheztettem 😀

    6. Nfol szerint:

      Illetve a tevék vízkiválasztásának hatékonyságát jellemzi, hogy az ürülékük annyira száraz, hogy könnyen meggyullad. A sivatagi karavánoknál régen össze is gyűjtötték a tevék által dobott lootot és éjszaka azzal gyújtottak alá a tábortűznek, ha nem találtak mást.

    7. JonC szerint:

      akkor gondolom karcolhat durván kifele jövet 😆

    8. Nfol szerint:

      Kétségtelen, hogy van még perspektíva (höhö) a kozmetikai szereket gyártó cégek előtt. 🙂

    Kommentáld!

    
    preload preload preload