El innen | Ráktalicska
jún 30

Már szinte teljesen biztos, hogy soha nem fogom magaménak tudni azt a képességet, amely segítségével megérthetném, hogy mi motivál egyes embereket olyan cselekedetekre, amelyek szöges ellentétben állnak az én értékrendemmel. A post apropójából, a lakótársaimból kiindulva: én fontosabbnak tartom az együttélés minél stresszmentesebbé tételét az egymás cseszegetésénél a szűk élettérből adódó esetlegesen előforduló zavaró történések okán. Én nem szólok I-nek, hogy reggelente ne fújja a taknyát a mosdóba, mert ha utána esetleg a fogkrémemet kell a kagylóból letakarítanom, akkor bele kell nyúlnom (hogy arról ne is beszéljünk ha esetleg a kontaktlencsém esik bele), nem szólok L-nek, hogy ugyanmár vakarja le a gáztűzhelyről a több hónapja odarohadt akármit… Elfogadtam ezeket, mint a 70 négyzetméter szűkösségéből adódó negatív tényezőket. Ráadásul barátok se vagyunk (abszolút), úgy élünk itt mint három idegen. Megkeseredett, frusztrált, koravén emberekkel lakok együtt (még zenét se hallgatnak!), akik nem látják, hogy annak kéne prioritást élveznie, hogy a körülményekhez képest megpróbáljuk egymást nem cseszegetni minden szaron (eddig a csúcs az volt, amikor I pár hónapja egy szép reggelen rám szólt, hogy készülődés közben ne folyassam annyira a csapot… erre visszakérdeztem, hogy az lesz-e a következő, hogy fürdés közben rám rúgja az ajtót, hogy már 10 perce bent vagyok, azonnal hagyjam abba?!).

Nem illek én ide. Érezzék jól egymást, de nekem nem hiányzik ez a negativitás, még a végén én is ilyenné fogok válni, mint ők, és azt semmi szín alatt nem szeretném. Le fogok lépni.

Ez jó, megosztom!
    

    6 hozzászólás to “El innen”

    1. Bob szerint:

      Keressél másik albit egy szimpatikus kolegával 🙂

    2. JonC szerint:

      az lesz…

    3. bachterman szerint:

      debrecenben tudok egy jó albit, ha esetleg ideköltöznél. egyébként posztcímből először azt hittem, hogy ilyen megyek-külföldre-élni-mert-itt-a-szarnál-is-szarabb poszt lesz. de nem. 🙂

    4. JonC szerint:

      voltam már úgy, hogy inkább kimentem volna hajóra szart lapátolni kábé semhogy itt maradjak, de egyelőre nem tervezem 🙂 amúgy az általad körbeírt téma igen elterjedt a bloggerek között, nem akarok beállni a sorba azzal, hogy én is írok egy ilyet 😀

    5. bachterman szerint:

      megnyugodtam, te kis corporate whore 😀

    6. JonC szerint:

      lehet, hogy az vagyok, de hinni akarom, hogy ennél a cégnél lehetek még valaki, sőt: esetleg előbb-utóbb keresni fogok akár annyit, hogy ne kelljen azon gondolkoznom, hogy miből fogok kaját venni 🙂

    Kommentáld!

    
    preload preload preload