Tegnap este kilehelte a lelkét a Kispál és a Borz nevű alternatív rock-ot játszó magyar zenekar. 23 éves korában, fájdalmasan fiatalon érte a halál, sok ezer kisírt szemű egyetemista lánykát hagyva maga után. Én nem voltam ott, így csak sejtéseim vannak arról, hogy milyen hangulata lehetett ennek a búcsúkoncertnek a Sziget Nagyszínpadán előadva, de ha a fantáziámra hagyatkozok el tudom képzelni azt ami azután uralkodhatott el a közönség soraiban, miután végleg kihunytak a fények: üresség, szomorúság, és gyász.

Persze, lehet jönni azzal, hogy az utóbbi 8-10 évben már valamiféle elitizmus lengte körül a zenekart, erőltetetten művészi dalszövegek, póz-szerű meg nem értettség, műspleen uralta az egészet, de ennek ellenére igenis hiányozni fognak a magyar zenei életből.

Miért gondolom így? Vegyük először az objektív részét: a kilencvenes években volt néhány annyira eltalált albumuk, amelyek hangulata meghatározta az évtized zenei irányvonalát, akárki akármit mond. Szubjektív szempontból pedig azt tudom felhozni mellettük, hogy a dalszövegek, a zene, az egész milliője meghatározó élményekkel gazdagított minket, Kispálosokat. Tizenéves korom hormonzivataros éveiben végigkísért a zenekar, meghatározták az életemet Lovasi egyesek szerint halandzsának tartott szövegei (ez nem vicc, most olvastam valahol kommentben, hogy van aki szerint azok). Akkor még nem volt ekkora hype a banda körül, nem kapott Lovasi Kossuth-díjat, nem mentek a klipjeik a Viván. Anno, amikor kijött a Bálnák ki a partra úgy 98 környékén Lovasi nyilatkozta is, hogy azt érezték az egyik legjobb albumuknak, ennek ellenére mindenki a Kicsit szomorkást ismerte meg tőlük, a sok remek szám (Zár az égbolt, A homlokom hozzád nyomom, stb stb.) elsikkadt a nagy Csinibaba őrület közepette. Aztán az ezredforduló után jöttek a „modern” Kispál nagylemezek, amelyeken a kezdeti báj valahogy eltűnt: átalakult a hangszerelés, erőteljesebb lett a gitár torzítása, előtérbe kerültek a dobok, és valahogy a dalszövegek nagy részéből is eltűnt a pozitív életszemlélet. Nekem valahol a Velőrózsák környékén kezdett meghalni a zenekar (amúgy Kispálnak az új zenekara ezen a néven fog futni), de kitartottam mellettük, jártam a koncertjeikre, ahogy a lehetőségeim engedték.

Ha ez a vég…

És most vége. Tudom, alkat kérdése, hogy valakinek bejön-e az efféle zene, vagy sem, de az ilyen postok írói tényként állítanak be abszolút szubjektív véleményt. A szövegezése olyan, mint valami tanulmányé, de zenei ízlésen, és hasonlókon alapuló benyomásokat állít be megingathatlan igazságként. Még szerencse, hogy a végén ott figyel a „nem tükrözi a blog szerkesztőségének a véleményét” duma, ez is valami. Persze, lehet rugdosni a zenekar hulláját, lehet utólag fikázó hangvételű kinyilatkoztatásokat írni, de szerintem ezen rugózni nem túl etikus, és még finoman fogalmaztam. A Tréfa című PUF-számot a Kispál negatív(?), uniformizáló hatásának betudni pedig szerintem egész egyszerűen blődség. Az album, amelyen megjelent („Ha jön az élet”) a kedvenc PUF albumom, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Nem gondolom úgy, hogy Lecsó, és zenekara rosszabbá, egyéniségét vesztetté vált volna azáltal, hogy Lovasiék hatottak rájuk.

Hullát gyalázni nem szép dolog. Persze tudom, hogy ezzel lehet indulatokat korbácsolni, ezzel lehet nagy komment- és látogatószámot elérni egy blog gazdáinak, de valahogy büdösnek tűnik ez a módszer. Nem lesz több Kispál album, nem fog Lovasi becsukott szemmel, felszegett állal ordítani a mikrofonba, miközben Kispi dülöngélve, szájában cigivel adagolja a riffeket a színpad szélén. Nem fog többé élőben elhangzani az Emese, a Hang és Fény, a Ha az életben, a Húsrágó Hídverő, A honi csillagászat fejlődése és a többi sláger. Vége van, a véglegesség érzése így is elég szar, hát még ha az ember a rosszindulatúság peremén egyensúlyozó kritikákat olvas velük kapcsolatban. Javaslatom a következő: azok, akiknek nem jelentett semmit a zenekar, nem bánják, hogy vége van alapítsanak egy Facebook-oldalt „De jó, hogy feloszlott a Kispál és a Borz” néven, tessék szépen csatlakozni, és a közös üzifalon megbeszélni, hogy milyenszarvoltdejóhogyvége.

Ma este pedig zuhanyozás közben csak Kispált fogok énekelni. Számomra ez lesz a búcsú tőlük.

Ez jó, megosztom!

•