A Bünti blog tollaival ékeskedek, amikor ezt a címet adom ennek a postnak, de a kapcsolatom ezzel a bankkal most már tényleg kezd annyira dühítővé válni, mint azok a jelenségek amikről ők szoktak írni. Nem elég, hogy az utóbbi két évben voltak kifejezetten megalázó élményeim is némelyik bankfiókjukban (amelyekről persze nem a bank tehetett, hanem az előző munkahelyem, hogy röhejes összegekkel szúrták ki a szemem hónapról hónapra), ma kiderült, hogy ha minden így marad, akkor akár hosszú évekig is kénytelen leszek elviselni, hogy minden hónap legvégén addig hívogatnak, amíg fel nem veszem, hogy elmondjam újra és újra ugyanazt minden egyes alkalommal.

A történet 2008 augusztus 26.-án kezdődött. Ez volt az a nap, amikor jóanyámmal beballagtunk a pápai Raiffeisen fiókba, hogy kézjegyünkkel hitelesítsük a bankkal kötött egyezségünket, miszerint az elkövetkezendő röpke húsz évben odaadom a fizetésem java részét nekik, addig is lakhatok az ő pénzükön vett házban, mert jó fejek velem. Hagyjuk is a fenébe a dolog azon aspektusát, hogy a féléves kamatelbírálásom valahogy mindig arra a napra esik, amikor a svájci frank épp’ a legújabb történelmi csúcsot döntögeti (ezalatt értsd: most egy hónapja 220 felettivel számoltak), meg hogy kereshetek akármennyit, a törlesztésem így is, úgy is a fele, vagy még annál is több fog maradni (legalábbis jelenleg kurvára úgy fest), mert ma az a kedves szokásuk dühített fel, hogy ha már pár napja késel a befizetéssel, akkor elkezdenek hívogatni telefonon. Eleinte csak naponta egyszer, aztán – ha nem érnek el – akkor akár többször is, néha a leglehetetlenebb időpontokban. A csúcs eddig a péntek este fél nyolc volt, de már izgatottan várom, hogy mikor csörgetnek fel mondjuk hajnali fél négykor (már persze ha tudnának, de ez ellen már intézkedtem :)). Namármost: ha meg lehetne változtatni a törlesztés napját, akkor nem lenne semmi gond, átrakatnám mondjuk minden hónap 5.-ére, amikor már biztos van rajta pénz. De ezt nem lehet, mindenképpen 26.-án (azaz a szerződéskötés napján) akarnak emelni! Az emelés, és a fizetésnap közötti 7-8 napban viszont a világból is ki tudnak kergetni azzal, hogy hiába nem veszem fel akár 5-6 alkalommal sem (ez talán megérthető, nem mindig van az ember abban a hangulatban, hogy behajtási csoportos bankosokkal bájcsevegjen), akkor is újra és újra próbálkoznak.

Ezek a telefonbeszélgetések általában ugyanúgy zajlanak: megkérdezik az adataimat (mert azokkal aztán 1000%-osan be lehet azonosítani), aztán meg hogy mikor lesz pénz a számlámon. Ma kétszer próbáltak hívni, egyszer sem sikerült beszélnem velük (első alkalommal két percig zenéltek nekem, ezért letettem, másodszorra pedig megszakadt), így én hívtam fel őket, miután hazaértem a munkából. Megkértem a hölgyet, hogy ugyanmár vegye már ki azt a pipát a „hívandó” felirat mellől az adatbázis-kezelőben a nevemnél, vagy valami, mert már kezd rohadtul elegem lenni abból, hogy minden kibaszott hónapban le kell folytatnom egy meddő, értelmetlen, és csak a stressz-szintemet növelő beszélgetést, amelyben minden kurva alkalommal el kell mondanom, hogy bazmeg, ha körberohanom a belvárost egy döglött antiloppal a fejemen, és egy rózsaszín alapon piros szívecskés esernyővel a kezemben, mint valami elbaszott Mary Poppins akkor sem tudok nektek pénzt prezentálni a kérdéses időpontban a számlámon! Természetesen megértette a problémámat, biztosított arról, hogy nem azzal van a baj, hogy ő nem akarja, csak a rendszer nem engedi, hogy ezt a „basztassuk a JonC-t potyára hónap végén IGEN/NEM” beállítást megváltoztassa. Erre én közöltem vele, hogy érdekes, tavaly ezt még a kollégája meg tudta oldani, utána volt is egy gyönyörű, nyugalmas fél évem, amelyet mint életem legboldogabb szakaszát könyveltem el magamban. Válasza az volt, hogy az lehet hogy akkor meg lehetett változtatni, de most már nem lehet. Végül még húztuk egymás idegeit egy kicsit, megnyugtatott, hogy valószínűleg még a következő napokban fognak hívni a kollégái (itt azért majdnem kiszaladt a számon valami túlontúl vulgáris kifejezés egy nővel szemben), majd elbúcsúztunk egymástól, amelyet én meggondolatlanul egy viszhallal oldottam meg (na még csak az kéne).

Szóval jelenleg úgy áll a helyzet, hogy akár éveken át el kell viselnem, hogy minden hónap végén basztatnak ezek a drágák telefonon, és akár éveken át el kell nekik újra és újra és újra mondanom a fenti döglött antilopos hasonlatot, persze finomított formában. Aztán lehet hogy 2013 környékére elfogy a cérna, és konkrétan ki fogom majd fejteni az épp aktuális diszpécsernek ezt a gyönyörű költői képet a teljes valójában is:)

Végezetül a kérdésem: más bankok is így oldják meg, ha pár napja lógsz a „jogos” jussukkal, vagy csak a Raiffeisen-nek van ilyen ügyfélbarát módszere erre?

Ez jó, megosztom!

•