Szokták mondani, hogy egy újszülöttnek minden vicc új (kivéve amiket esetleg hallott a hasfalon keresztül eheh), így nem meglepő, hogy én most, a kiadása után jópár évvel írok beszámolót a Counter Strike: Source (röviden szokták CS:S-nak is írni, ami szinte már olyan, mint valami programozási nyelv neve) nevű csodálatos online lövöldéről. Akik már ősidők óta olvasnak (és persze nagyon penge a memóriájuk) tudhatják, hogy a játék előző verziójával (a frappáns CS 1.6-ra keresztelttel) egész hosszú időre nyúlik vissza a kapcsolatom: konkrétan még középiskolás voltam (ezredforduló környéke), amikor társaimmal legalább hetente egyszer betévedtünk az ajkai netcaféba (tudtommal csak egy volt), és súlyos összegeket fizettünk csak azért, hogy egy, esetleg két órán át lőjük egymást LAN-ban. Akkorira tehető a szerelmem a cs_italy, a cs_militia, és a többi remek pálya iránt, na meg persze a játék közben tapasztalható élmények is örökre megmaradtak bennem.

Team! Elpihen!

Aztán persze pár évvel később felpakoltam a saját gépemre is ezt a remekművet, és sok-sok órát áldoztam az életemből arra, hogy csiszoljam a skilljeimet – mondanom sem kell, hogy eredménytelenül. Ráadásul most már valahogy más az egész: ismeretlen tizenévesek ellen, akik nem elég, hogy nagy pofájúak, még el is kenik az enyémet nem annyira szórakoztató az egész, ennek ellenére görcsösen kapaszkodtam minden apró sikerélménybe, mentegettem is le szépen a körök végi ranglistát, amennyiben véletlenül a csapatom élén zártam, ráadásul többet öltem, mint haltam (mondanom sem kell, hogy nem az ilyen képekkel van teli a vinyóm, hanem… de ezt most hagyjuk is).

Ez a dicső(?) múlt, nézzük a jelent: ahogy azt már megénekeltem, a Steam elképesztő leárazásokkal zárta a novembert, így a CS:Source is megvehető volt 24 órán keresztül körülbelül 1000 forintért. Ennyit már nekem is megért a dolog, így befektettem egy példányba, hogy pótoljam a több éves lemaradásomat. Most, hogy megint több órán keresztül szabályosan aláztak a new generation tagjai némileg ambivalens érzésekkel viseltetek a program iránt, amelyről persze a programozói, grafikusai, pályatervezői nem tehetnek. Ugyanis a játék jó, szép, hangulatos, és átgondolt. Persze sok mindent átgondolni nem kellett: az alappályák egy az egyben az 1.6-ból ismerős terepek, csak minden sokkal szebb lett. Ha vesszük a Half Life első, és második részét, akkor talán már elképzelhető a különbség (itt megcsodálható a fejlődés).

Azért mégiscsak jobb ilyen túszokat menteni az öreg Mekk Elekek helyett nem? 🙂

Minden másabb lett, de mégis ugyanaz: a pályákat gyakran csak drótkerítések határolják, amelyeken túl parkolók, tartályok, és egyéb tereptárgyak alkotják a környezetet, ráadásul persze a textúrák is élesebbek, mint az 1.6-ban, a HDR (High Dinamic Range) világításnak hála pedig egész élethűen változnak a fényviszonyok, amikor a felhők egy-egy pillanatra eltakarják a Napot. Persze a Bioshock2-höz, netán Batman Arkham Asylumhoz szokott szemnek már néhol kicsit kopottas lehet az összkép, de persze az előddel összevetve elképesztő a fejlődés. Ha hozzávesszük azt, hogy a Source motorral együtt debütált remek Havok fizikai engine is implementálva lett (amúgy ez a játék volt az első, ami ezt a motort használta, még 2004-ben), akkor nyugodtan számíthatunk pár poénos jelenetre: egy-egy gránátrobbanás után csak úgy röpködnek bátor terrorelhárítóink, a berendezési tárgyakkal egyetemben. Talán pont ennek az új fizikának köszönhetően a gránátdobálással nem vagyok kibékülve: sose azon a röppályán akar repülni, mint amit én szeretnék, de ez gondolom csak átszokás kérdése a régi, jóval primitívebb megoldásról.

A régi és az új CS – a különbséget zongorázni lehetne 🙂

A pályákról néhány szó: bár még csak néhányat láttam, azt kell hogy mondjam, hogy némelyiken – bár jellegét megtartotta a terep – túl sok módosítást eszközöltek. Jó példa erre a de_inferno: jó párszor kaptam oldalról a fejest a CT-k felőli épületben, egész egyszerűen azért, mert nem szoktam meg, hogy onnan is lőhetnek! Az 1.6-os mapekhez képest ez a pálya esett át a legtöbb módosításon (azok közül amit láttam legalábbis), és némelyiknek most nem nagyon tudok örülni. Azért látszik az igyekezet, hogy a szemétparaszt campelőhelyek számát a minimálisra csökkentsék rajta, de nekem még sok időmbe fog telni, mire megszokok minden újítást. A cs_italy (a szívem csücske) szerencsére nem járt ilyen rosszul: alapvetően csak esztétikai tuningon esett át, mint ahogy a de_nuke is.

Ami még tetszett: végre ebben a játékban is van lehetőség gyűjteni az achievement-eket, úgyhogy az ember ösztönözve érzi magát, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson (persze ez a motiváció amúgy is adott, elvégre senki nem szeret agyaggalambot játszani). Nekem már van vagy nyolc(!), amelyeknek nagy része persze röhejesen könnyen elérhető, a többit meg úgy sem fogom az életben sem megszerezni, mert nagyon amatőr módon tolom. Amúgy eddig sikeresen vettem az akadályt, és nem kaptam dührohamot egyik meccs alatt sem: volt, hogy 20 halálomra kemény nulla killem esett, mégis csak rohangásztam tovább a pályán, mint a mérgezett egér, mivel kinőttem már abból a korból, hogy az alapján érezzem magam jól, vagy rosszul, hogy mennyire tudok egy játékban teljesíteni. Én az élet című eresztésben igyekszek remekelni, több-kevesebb sikerrel, és engem már az a tudat is sikerérzettel tölt el, hogy nagyjából rendezett körülményeket sikerült magamnak, és a családomnak teremteni, nincs szükségem arra, hogy egy idióta FPS-ben is én legyek a császár (azért nemtom figyelitek-e milyen korrekt kis ideológiát rittyentettem aköré, hogy miért nem érdekel, hogy szar vagyok :)). Nekem ez a játék ezer forintomba került, ehhez mérten is kezelem a benne való sikertelenségemet (ami akár még változhat is, csak a megfelelő ellenfelet kell megtalálni, nem ilyen profikat, mint ma is, hogy füstfelhőben, ugrás közben leszedett az arc WP-vel… mondjuk az se kizárt, hogy aimbot-ozott :)).

Na igen, a gyilkosodról itt is lehet képet lopni, mint a TF2-ben

Kapcsolódó téma a szervereken játszó arcok összetétele. Team Fortress 2-s, és eme röpke CS:S-os pályafutásom után a következő archetípusokat tudom megkülönböztetni:

• A vezér: senki nem kérte fel, senki nem hallgat rá, de mikrofonon folyamatosan utasítgatja a csapattársait. Ha esetleg nem azt csinálod, amit ő mond, akkor „hjaaaj, miért futsz be ember?”, továbbá „mondtam, hogy mindenki a B felé menjen most!” felkiáltásokban hajlamos kitörni. Ő az örök stratéga, aki teljesen biztos abban, hogy az általa kidolgozott taktika lett volna a tuti recept, és persze azért bukta a csapat a kört, mert nem hallgattak rá. Némításgyanús néhány perc után, amikor az embernek elfogy a türelme.

A vezér altípusa a

• Hisztigép: hasonlóan a vezérhez ő is szeret irányítani, de ő nagyobb hangsúlyt fektet a csapattársak hibáinak felhánytorgatására. A magyar Team Fortress 2 szervereken meg szokott fordulni egy – hangja alapján – harminc körüli faszi, aki tipikus példánya ennek az alfajnak. Kedvenc kifejezései rendre a következő szófordulattal kezdődnek: „Ugye nem…?” Például: „Ugye nem engedjük, hogy az alagúton keresztül bekerítsenek minket?” Ámbár általában igaza van, ellenszenvessége okán ritkán talál megértő fülekre a mondandója.
• A tesztoszteronhiányos: vékony hangú, eleinte lánynak tűnő emberke, akiről hamar kiderül, hogy hímnemű, csak gondok vannak a hormonjaival, aminek köszönhetően a hangszíne megállt a 10-12 évesek szintjén. Több szerveren is központi figura, eleinte még szórakoztató is, mivel nem agresszív. Fél óra után némítani szoktam, addig bírom a humorát, és a hangját.
• A lazaarc: ő az, akit mindenkit lealáz, vezeti a statisztikákat, csípőből tüzel, tényleg jól játszik. Cserébe viszont akkora egót fejlesztett ki, hogy csoda, hogy hajlandó az idejét rád pazarolni, amíg egy lövéssel a földre küld, ha viszont őt szedik le, akkor egyből megindítja a háborút az illető ellen chat-ben, mikrofonon át, minden elérhető eszközzel. Ha bekövetkezik a szomorú esemény, és elhalálozik, akkor 50-50% eséllyel lecsalózik (mármint hogy valamiféle célzásrásegítő programocskát használsz), vagy lemakkerozik, ami a szlengben annyit tesz, hogy csak rohadt nagy szerencséd volt, hogy lelőtted, különben is szar a játék, mert azt is találatnak érzékeli, ha a feje mellé lő másfél méterrel egy ilyen balfasz mint te. Az hogy esetleg jól céloztál, és így sikerült megölnöd az kizárt, megdicsérni másokat pedig sosem szokott. Kedvelt frázisa az „ASDAS:DADS”, az írott kommunkációja általában ennyire korlátozódik. Ha netán kétszer(!!) lelőtted zsinórban, akkor szavazást indít a szerverről kickelésed érdekében, mert biztos csalsz.
• A tényleg nő: ilyennel hitelt érdemlően egyetlen egyszer találkoztam, mégpedig tegnap. Rendszeresen használja a mikrofont, fiatal, és közepesen, vagy még úgy sem tud játszani. Kihasználja az adottságát (mármint hogy nőnek született) arra, hogy öt-hat, extrém esetben még több társat toborozzon maga köré testőrnek, mivel a többi játékos mind férfi fiú, így egyetlen benyögött „valaki jöjjön már segíteni”-jére ugrik az összes.

Ezekkel akadtam össze eddig, de gondolom vannak még alfajok 🙂 Mindenesetre a csések között sok a különösen tapasztalt, profi játékos, ergo nagyobb a koncentrációja a lazaarcoknak – sajnos. Persze aki igazán profi az már nem vág fel a tudásával, de ez egy másik történet…

Alapvetően nem bántam meg az érte kicsengetett hatalmas összeget, az 1.6-hoz képest valóban hatalmas előrelépés ezzel játszani, bár a fejlődéssel együtt eltűnt az a Half Life 1 hangulat a játékból, ami a textúráknak, és az esetlen karaktereknek volt köszönhető, viszont kaptunk helyette Half Life 2 feelinget. Szokni kell, de nekem tetszik. (Ezek után már csak azoknak a véleményére lennék kíváncsi, akik szerint az 1.6 az isten. Mire hivatkozva mondhatják vajon?)

Ez jó, megosztom!

•