Az egyiptomi tüntetésekről olvastam ma valamelyik hírportálon, és megdöbbentő volt a számomra, hogy az egy hónapja kezdődött megmozdulások változatlan erővel zajlanak. Alapvetően az ember – legyen az egyénről, vagy egy tömegről szó – törekszik a harmóniára, a nyugalomra (ezt az Inception-ből loptam :)), éppen ezért is furcsa, hogy azok után, hogy az évtizedes elnyomás (no meg persze a szomszéd országban történtek) az utcára zavarták az embereket azok mégsem kezdenek lassan hazaszállingózni a kezdeti lelkesedés lanyhulása után sem. Nálunk amikor 2006 őszén a tüntetők egy – nem is annyira maroknyi – csoportja az utcára vonult, hogy kinyilvánítsa az azóta már megvalósult „Gyurcsány takarodj!” kívánságát, az is lecsengett pár nap alatt, csak a keménymag döntött úgy, hogy kicsit elidőzik a Kossuth-téren. Erről Egyiptomban szó sincs: több százezer ember döntött úgy, hogy addig egy tapodtat sem mozdul a Kairó utcáiról, amíg Mubarak elnök (akinek nevét most már egy életre megjegyezte a világ) le nem mond a kormányával együtt.
Kérdéses, hogy ez sikerülhet-e békés úton, avagy a népharag fogja elsodorni az urat a népet sanyargató rezsimjével együtt. Amennyiben a második eshetőség fog bekövetkezni: kell-e, helyes-e részvétet, empátiát érezni egy olyan emberrel szemben, mint ő, amikor majd esetleg fellógatják a Tahrír-tér egyik jól látható, központi helyen álló lámpavasára? Szabadott-e sajnálni Szaddám Husszein-t, amikor véget vetettek az életének úgy, ahogy ő tette ezrekével (köztük saját országának lakosaival is esetenként)? Nem szeretnék párhuzamot vonni, de szabadott-e sajnálni Berlusconi-t, amikor fejbedobták a milánói dómról készült fémszoborral, és ezek után ez a drága ember vértől csöpögő orral, arcán páni félelemmel bámult ki a luxusautója ablakán, ahova a testőrei tuszkolták? Nem követünk-e el éppen azzal bűnt, hogy empátiát érzünk az efféle népsanyargató, korrupt, emberek százezreinek, millióinak életét tönkretevő szemetek iránt?
Ahogy a legújabb hírek alapján nyilvánvaló, ma estére lehet, hogy új erőre kapnak majd a zavargások, miután a nagy tévébeszéd, melyet az elnök mondott nem arról szólt, hogy le fog mondani, pedig mindenki ezt várta. Ha netán elunja a várakozást a milliónyi ember, és erőszakkal veszik át a hatalmat, amely során az elnököt is bántani fogják… sajnálnunk kéne őt?
UPDATE: úgy látszik Mubarak is olvassa a blogot (fordíttatja valakivel magyarról), ugyanis megrettent az általam vázolt jövőképtől, és önként lemondott a hatalomról. Nagyon szívesen világ! 🙂
Amennyire tudom, több évtizedes munkája van Mubarak elnöknek abban, hogy őt most ennyien és ilyen kitartóan utálják. Mivel a saját cselekedetei miatt került ilyen helyzetbe, nem hiszem, hogy sajnálni kellene, ha elsöpri a népharag.
majd figyeldoda, mit mondott bakter bácsi az egyiptomi helyzetről 2011-ben. azt mondta, hogy ez valamelyik államnak az érdeke volt a közel-keleten.
hogy melyiknek? segítek: moszad által támogatott puccs volt ez.