Asszony édesanyjának kell egy hordozható zenelejátszó alkalmatosság. Persze napjaink modern fiatalja már nem használ külön eszközt a zenehallgatásra, helyette van egy nála sokkal okosabb telefonja, amely helyette fejben tart mindent, zenél, sípol, kattog, leviszi a szemetet, és persze megfőzi a vacsorát is. Neki nem kellett egy ilyen hightech ketyere, viszont a zsebben alig elférő CD-lejátszó meg nem túl praktikus (pláne az olyan, mint ami nekem volt: „kifelejtették” belőle a rázkódásvédelmet, ezért pont arra volt alkalmatlan amire kitalálták), így adta magát az ötlet, hogy egy mp3-lejátszót szerezzünk be neki, abból is valami óccsóbbat, egyrészt mert a funkcióját az is tökéletesen ellátja, másrészt pedig nem divatos kiegészítőnek szánjuk (mint sok fiatal trendibendi idióta az ájfónt, ami nagyjából ahhoz is bankszámla-elérést kér, hogy megnézhesd rajta az időt), hanem arra, ami: zenelejátszónak.
Okos nethuszárhoz méltóan fel is libbentem asszony linkjét követve a Vaterára, ahol már évek óta rendelkezek fiókkal (persze egy szem alaplap eladáson kívül csak veszek rajta), és szemrevételeztem a terméket. Ronda is volt, használt is volt, de a kecsegtető ezervalahányszáz forintos ára azért csábítóan hatott ránk, így megtettem rá az első licitemet tegnap. Ma délután kettő-fél három fele volt a licit vége, és már dörzsölgettem a markomat, hogy milyen jó vásárt csinálok, ha ennyiért el tudom vinni. Ámde körülbelül 15 perccel a vége előtt egyszer csak rám licitáltak…
Ezt még könnyedén lekezeltem, és nem is gyanítottam semmit, elvégre lehet véletlen is, hogy pont most jött rá valakire a licitálhatnék. Ámde amikor kerek 1 perccel(!) a vége előtt megint vesztésre álltam (és megint kénytelen voltam emelni az árat), akkor már kezdett kicsit gyanússá válni számomra az egész.
Tételezzük fel, hogy totál véletlen volt: pont abban a tíz percben akadt rá valaki más is a lejátszóra, és minden áron el akarta vinni. Persze lehet, hogy így történt, de én vagyok annyira paranoid (asszony is), hogy feltételezzem azt, hogy az eladó a másik fiókjából egy kamunéven tette a liciteket szép sorban, hogy több legyen a haszna a bizniszen! Most komolyan: milyen mechanizmus akadályozná meg őt ebben? Megteheti? Megteheti. Ami pedig nem tilos (vagy lehetetlen), az szabad! Ha esetleg úgy járt volna, hogy én feladom a licitpárbajt, akkor sincs gond: a rendszer kiküldte volna a saját adatait e-mailben, ő adott volna mindkét fiókjának egy-egy pozitív visszajelzést, aztán rakhatta volna fel újra a terméket! Egyedül az ügyleti díjat számolná fel a rendszer, de annak kifizetésével esetlegesen még így is jobban járna az ilyen szemét, mintha áron alul kéne eladnia a portékáját.
Most komolyan: nem lehet ezt valahogy kivédeni? Nem várom el persze, hogy Vaterás ügyletbiztosok felügyeljék, hogy a termékek valóban átadásra kerültek-e, vagy csak egy kamuüzlet jött létre (pedig mókás lenne „közjegyző jelenlétében” átadni a három évfolyamnyi Popó magazint egy sötét sikátorban :)), de ennek valamilyen módon gátat kéne szabni, mert a netcigánykodás egy egészen új formáját tapasztaltam meg ma általa.
Szia!
Nekem is ájfónom van de most kivételesen nem veszem személyes sértésnek a leírtakat 🙂
Nem lehet egyébként, hogy szimplán arról van szó, hogy valakinek szintén kellett az mp3 lejátszó és direkt fondorlatosan az utolsó pillanatokban licitált, hátha nem figyelsz és ő nyer?
Persze lehet, hogy magára licitált tényleg és úgy volt vele, hogy párszáz forintos ügyleti díj még rossz esetben is megér neki egy plusz pozitív értékelést.
Azt lenne érdemes megnézni, hogy eddig nem vásárolt e tőle feltünően gyakran az aki téged is felül licitált 🙂
ez nem cigánykodás, ez zsidóskodás. kell a körtemuzsikám az anyósnak? thomson lyra pdp 2556-os.
megmondom a tökéletes alternatívát a vaterára: ebay. a vatera egy vicc, soha nem vennék rajta semmit, mert magyar. a magyar pedig olyan, hogy a saját anyját is átbaszná. mint ahogy a legtöbben meg is teszik. (jó példa erre az, amikor suliba jártam és pár hónappal a tanévkezdés után általában jött vissza pár ezer forint a tankönyvek árából és ezek az ezresek általában nem kerültek vissza a házikasszába a tanulók nagy részénél.)
az ájfón felhasználóknak egy bizonyos rétegével van csak bajom, amúgy vedd ezt fordított trollkodásnak részemről 🙂
amúgy igen, lehet hogy csak egy másik vevő akarta megkaparintani, de sajnos vagyok már annyira üldözési mániás, hogy erre nem tennék fel egy nagyobb pénzösszeget 🙂
sajna már nem kell, ugyanis leütöttem az aukciót…
na jó, a tandíjjal „csak” a szüleidet húzod le, családban marad 🙂 az ebay-jel egyelőre még csak szemeztem, pedig van paypal-em is. legközelebb ha ilyen lesz ott fogok először körülnézni az tuti.
bakker. és milyen lesz a drága kütyü?
én rendszeresen ott vásárolok, eddig jó tapasztalatokkal.:D kisméretű elektronikai kütyüket, meg ezek kiegészítőit verhetetlen áron lehet rendelni és még a postaköltség is minimális. angliából egy hét, hongkongból kb. kettő. Én onnan most várok egy android mintás telefontokot, remélem holnap már itt lesz. 😛
2200HUF a postban leírt machinálás eredményeképpen.
Meg kell védjem a Vaterát, pontosabban az ott eladó/vásárló TISZTESSÉGES embereket (nagy részük persze ilyen). 50 fölött van már a visszajelzéseim száma, és ebből csak 1-2 volt problémás. Szóval nem kell ‘fázni’ az ottani aukcióktól, csak körültekintőnek kell lenni (visszajelzések ellenőrzése…). Ugyanez igaz az eBay -re is.
sztiv-hez hasonlóan én is sok apróságot rendeltem már a „TávolKelet”-ről, nem 1 esetben sokkal olcsóbb volt onnan, mintha itthonról küldték volna…:)
Pendrive-ot/MP3 lejátszót viszont már nem szívesen rendelek kintről, ugyebár az a bizonyos memóriaméret-megváltoztatás…egybe én is beleestem 🙁
Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, én is mindig az utolsó pillanatban licitálok a termékekre, mert úgy kisebb az esélye, hogy elviszik előlem. eBay-en is a nyertes licitet általában az utolsó 20 másodpercben teszik meg… 😉