A magyar blogger szcéna éllovasával, a netes körök bálványával, az információk szellemes tálalásának alfájával és omegájával, JonC-val egy meghitt belvárosi kávézó teraszán beszéltem meg találkozót. Kevergettem a kávémat, és közben azon gondolkoztam, hogy mivel is kezdjem a Mester faggatását. Bevallom őszintén, kicsit aggódtam, elvégre tudvalevő, hogy nem szívesen ad interjút – mint mondta, nem akar lesüllyedni a celebek színvonalára azzal, hogy nyakra-főre nyilatkozik, és folyamatosan a magazinok címlapján tanyázik.

Ebben a pillanatban lépett be ő – hirtelen mintha megállt volna az idő. Minden szem rá szegeződött, ámde ő erről látszólag nem vett tudomást – hanyag eleganciával a fogasra akasztotta kabátját, majd végigkémlelte a helyiséget. Amikor észrevett, szemei felvillantak, halványan elmosolyodott, majd ruganyos léptekkel elindult felém. Ekkor felvillant egy emlékkép: valahogy így éreztem magam annak idején az egyetemen vizsga előtt. A szívem egyre hevesebben dobogott. Leült velem szemben, mély dallamos hangon köszöntött, ujjait összekulcsolta, és felöltött egy olyan arckifejezést, amely egy szempillantás alatt lehűtött – a túláradó nyugalom, és pozitív életszemlélet áradt egész lényéből.

Riporter: – Jól nézel ki? Tegezhetlek?

JonC: – Csak nyugodtan. Alapvetően nem szeretem ha egyből ezzel kezdi valaki, de veled kapcsolatban még ezt is meg tudom bocsátani <mosolyog>.

Riporter: – Mi van veled mostanában? Kicsit mintha leült volna a pörgés körülötted.

JonC: – No igen, mostanában sajnos nem tudom minden energiámat a nép művelésére fordítani, bármennyire is szeretném. Tudom, hogy követők tíz- és százezrei várnak minden megnyilatkozásomra, de nagyon leköt a munka, a család, és a különféle egyéb tevékenységek, amelyeket nem szeretnék megnevezni. Megnyugtatok mindenkit: a raktalicska.hu élt, él és élni fog! Nem kell sokat várnotok, és újra nekidurálom magam valami világmegváltó gondolat megfogalmazásának, ahogy az már megtörtént számtalanszor az utóbbi években.

Riporter: – Apropó évek! Hogyan tudod ilyen régóta hozni ezt a konstans magas színvonalat a blogon?

JonC: – Igazából erre születni kell azt gondolom. Egy halandó, mint mondjuk te – és most nem szándékozlak megsérteni – szinte egészen biztosan nem tudna ilyen 7-8, esetenként még több sorból álló körmondatokat fogalmazni, amelyekben hemzsegnek az egymásba ágyazott záró- és gondolatjelek, metaforák, színesztéziák, és egyéb irodalmi struktúrák. Talán nem véletlen, hogy ennyi olvasó kíváncsi nap mint nap a gondolataimra.

Riporter: – Valóban népszerű vagy országszerte. Nem gondoltál még arra, hogy esetleg politikai pályára lépj?

JonC: <elkomorul> – Én úgy gondolom, hogy nem kéne a lényemet efféle alantas feladatra pazarolni. Vagy szerinted igen?

Riporter: – Jaj, dehogy! Inkább beszéljünk másról: mi a véleményed hazánk jelenlegi helyzetéről?

JonC: – Véleményem szerint a kormány agilitása megkérdőjelezhetetlen, csak az a kérdéses, hogy az irány jó-e amerre nagy erőkkel nyomulnak. Egyelőre megfigyelő álláspontra helyezkedtem, ezt az olvasóim is észrevehették: manapság viszonylag kevés belpolitikai jellegű post született a blogon, éppen emiatt. Van még egy másik oka is az efféle kinyilatkoztatások megritkulásának: kezdek megcsömörleni a jelenlegi kormánytól, a nap mint nap születő néha egészen abszurd hírektől (elég, ha csak a vármegyékre, ispánságokra, és hasonlókra utalok <mosolyog>), így – bár véleményem mindenről van, nekem ne lenne? – nem szándékozok írni ezekről a fejleményekről az oldalam hasábjain. Mihelyst látok valami olyat, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy be kell avatkoznom, helyes útra kell térítenem a honatyákat, akkor azt észre fogja venni mindenki. Ugyanis ütni fog, mint a buszkerék <megint mosolyog>.

Riporter – Ez azért megnyugtató. Jó tudni, hogy van még kontroll, van még aki megálljt parancsolhat, ha nagyon elvadulna a helyzet. Igaz, hogy a te postodnak köszönhetően mondott le Mubarak, az Egyiptomot évtizedekig sanyargató diktátor?

JonC – Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy igen! Semmiség az egész. Örülök, hogy segíthettem. Szerintem fordított esetben valamelyik egyiptomi sztárblogger is megtette volna Magyarországért. A következő megváltandó ország, amit kiszemeltem az Líbia, ahol még bőven akad tennivaló. Legrosszabb esetben el vagyok szánva arra is, hogy személyesen utazzak le ebbe a csodálatos országba, hogy kiosszak néhány csicskalángost a kormánypárti katonáknak, és persze Kadhafinak, aki valami sajnálatos tévedésnek köszönhetően elfelejthette, hogy kivel áll szemben. Mélységesen megvetem az erőszakot, de ha ez az ára egy ország szabadságának, akkor sajnos kénytelen leszek alkalmazni az elnyomókkal szemben.

Riporter: – Bámulatra méltó, hogy mennyire szíveden viseled a világ sorsát! Japánnal kapcsolatban mik a terveid?

JonC: – Már folyamatban van egy post, amelyben felszólítom a tektonikus lemezeket, hogy azonnali hatállyal hagyják abba a mozgolódást, továbbá szintén szervezés alatt van a Japán-tenger megkorbácsoltatása. Remélem tanulni fog a dologból.

Riporter: – Elképesztő! Úgy gondolom, hogy az egész világ nevében mondhatom: köszönjük, amit értünk teszel!

JonC: <megint mosolyog, ellenállhatatlanul> ugyan. Bárki ugyanezt tenné a helyemben. Feltéve persze, ha ilyen képességek birtokában lenne, mint én.

Ez jó, megosztom!

•