Királyok és alattvalók | Ráktalicska
febr 27

Ma fürdés közben eszembe jutott Csabi barátom sztorija, ami az egyik haverjával esett meg nemrég: az illető eltörte a lábát, ezért vérhigítót kapott elkerülendő a rögképződést (amihez aztán majd jól oda lehetne kötni, kell ez nekünk?!). Ő ezt nem sokkal később „hádejszen ez csak placebó, minek szedjem?” felkiáltással elhagyta, majd boldogan élt további két-három napig, amikor is eszméletlen módon elkezdett fájni az oldala. Erre persze elballagott a háziorvosához, aki némi vizsgálódás után falfehér arccal (gondolom én) közölte hősünkkel, hogy most azonnal mentőt kell hívni, ugyanis tüdőembóliát kapott, azaz vérrög került valamelyikbe azokból a kicsi hajszálerekből, amelyet a lakosság jelentős fele minél előbb szeretne eldugítani némi kátrány, és egyéb testbarát anyagok segítségével (de ez most nem ide tartozik ugye). Közölte ekkor – talán már szintén – ijedt barátunkkal, hogy lehetőség szerint ne nagyon ugráljon, ugyanis ezeknek a rögöknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy hirtelen mozdulat tétele esetén elindulhatnak a vérárammal oda, ahova a vér viszonylag sűrűn eljut – kiindulva a percenkénti 72 összehúzódásából ugye. Talán már kitaláltátok, hogy a szívről, mindannyiunk motorjáról beszélek, amivel általában nem jó, ha történik valami – teszem azt eltömíti a tüdőverőeret egy kósza alvadt vérdarabocska.

A sztori ezután happy enddel zárult: a srác kórházba került pár napra megfigyelésre, újra elkezdte szedni a vérhigítót, de most már fél évre írta elő neki a doki az először tervezett pár hét helyett. Tanulság? Akad az is: ha az emberi testet mint szervek és funkciók összességét szemléljük akkor feltűnhet, hogy a tudatos cselekvésre szolgáló darab téves működését egy olyannak kellett korrigálnia, ami nem elég hogy szemmel nem is láthatóan kicsi, de másra sem jó, mint elektromos impulzusok előállítására. A szervezet szerencséje az volt, hogy utóbbi meglehetősen kitartóan, fáradhatatlanul generálta az idióta debil módjára viselkedő – amúgy agyonistenített, érted, AGYON – előbbinek a jeleket, hogy „hé komám, oké, hogy hülyegyerek módjára úgy döntöttél hogy nem szeded azokat a pirulákat, de valami KURVÁRA nincs most rendben idebent!”. Csodálatos az emberi test.

Ez jó, megosztom!
    

    Kommentáld!

    
    preload preload preload