Kivételesen nem három-négy éves játékkal tolom mostanában, hanem a Dead Island friss-ropogós (jó, áprilisban jelent meg, az nálam még simán primőrnek számít) új részével, amely a Riptide alcímet kapta (megtranslételtem, ez magyarul azt jelenti, hogy dagály). Persze a frissessége relatív, ugyanis inkább spinoff, mint teljes értékű új rész a szentem. Az első Dead Island motorjával, és hangulatával találkozhatunk újra, amit én nem bánok, ugyanis – minden hibájával együtt – szerettem azt is. A fő ok, amiért alapvetően pozitívan viszonyulok a brandhez az nem más, mint a környezet. A környezet, amelyhez foghatót játékban ritkán látni: a gyönyörű nyaralósziget mindkét részben olyan kulisszaként szolgál a zombimészárláshoz, hogy gyakran az járt a fejemben, hogy simán ideköltöznék, a zombikkal meg majd valahogy eléldegélünk egymás mellett. Nem lehetnek rosszabb szomszédok, mint a panelban a felső lakásban éjjel kettőkor bútorokat tologató alkesz, vagy a minden szarért feljelentgető megzizzent öregasszony a földszintről. A fejlesztők olyan látványt álmodtak a képernyőre, amit nem lehet egykönnyen elfelejteni, és nem a technikai megoldások miatt, hanem mert az embert szinte elfogja a szomorúság, hogy hasonló helyek léteznek a Földön (Bora Bora, Seychelle szigetek, Hawaii…), csak éppen a büdös életben nem fog eljutni ezekre. Na sebaj, a monitoron legalább valamelyest átélhetjük, milyen lehet sört kortyolgatni egy cölöpökre épült stégen, miközben a kristálytiszta víz a parti homokot mossa. Fent a kilencediken legalább izzadni is tudok hozzá, a hátamra forró levegőt fújó ventilátor a tengeri szellőt biztosítja, teljes az élmény.
Dat trailer
Ez az idill egészen addig tart, amíg egy óvatlan pillanatban pofán nem ver minket a játék egyik spéci ellenfele, a Thug (hogy visszakanyarodjak a post eredeti témájához), és nem repülünk hátra métereket. Az enyhén sablonos sztori szerint ugyanis a nyaralóparadicsomban egyik napról a másikra mindenki meghal, majd élőhalottként tér vissza a túlvilágról. Hőseink (akiket már az első részben megismerhettünk) nagy nehezen el tudják hagyni az eredeti játékban bejárt szigetet, ámde szerencsétlenségükre – egy hajótörést követően – egy ugyanolyan zombiktól hemzsegő szigetre vetődnek, mint amilyen az előző volt (én a nagydarab négert, Sam B-t választottam karakteremül, ő meg is jegyzi, hogy „nebassz, már megint?!”, amikor közli vele az őt megtaláló csaj, hogy bizony itt is hemzsegnek a nyáladzó agyhalottak – és most nem valamelyik pártunk nagygyűlésére gondoltam ez alatt). A négy választható karakter mindegyike immúnis a fertőzésre (nahát), sőt a gonosz csúnya amerikai hadsereg is tiszteletét teszi a történetben – ők természetesen biológiai fegyvert akarnak faragni a zombik hordáiból.
Mint látható a sztori csöppet klisés, de nem is vártam el Walking Dead-szintű történetvezetést a játéktól (eleve nehéz is sandbox FPS-be felépített cselekményt építeni, persze volt már hogy egész jól sikerült, lásd Skyrim), elvégre a lényeg egészen máson van: a fröcskölő véren, és a reccsenő koponyákon természetesen! A brutalitás elkerülhetetlen velejárója az efféle játékoknak, és itt is lehet trancsírozni rendesen. A motor mondjuk nem a legjobb erre a célra: valamiért nem nyerte el a tetszésemet a vér ábrázolása, és mintha a modellek is kicsit poligonhiányosak lennének. Az új Call of Juarez játékokat is mozgató Chrome Engine 5 még mindig kicsit amatőr megoldásokkal operál helyenként, és számomra ez főleg a harcokban tűnt fel (a vízesések látványa is kicsit tré elsőre, hogy a „kameráról” lecsorgó vízeffektet ne említsem), persze idővel megszokhatóak a hibái (a rongybabafizika például rendszeresen produkál clipping problémákat, a leölt zombik ennek hála gyakran végzik félig a talajba merülve). Az összkép ennek ellenére is pozitív, de erről leginkább a kiváló pályatervezés tehet (ahogy már fentebb is méltattam).
Szép környezet ide, repkedő fejek oda, ez így még elég vérszegény lenne. Tudták ezt a Techland-nál is (Isten áldja a lengyel játékfejlesztést!), és többféle fejlődési lehetőséget is beépítettek a játékba. Ezt a szekciót egy az egyben átvették az első részből, ugyanis ugyanúgy tudunk egyrészt az elején karaktert választani (a négy hős négy specializálódást is jelent, van amelyik nagyobbakat sebez az éles fegyverekkel, van amelyik a lőfegyverekkel bánik jobban, stb.) másrészt tapasztalati pontokkal új képességekre szert tenni (kevésbé fáradunk ki a harctól, ilyesmik), harmadrészt pedig a megszerzett fegyvereinket tovább tunningolni (például a bézbólütőt megtunningolhatjuk néhány ízléses százas szöggel). További pozitívum, hogy szerencsére nem herélték ki a cooperative játékmód lehetőségét sem – mondjuk ennek köszönhetően meglepődtem rendesen, hogy az én elvileg single player játékomba egyszer csak belépett valami vadidegen, és nekiállt kóricálni körülöttem – mint kiderült az Options-ben alapból be van kapcsolva, hogy bárki csatlakozhat a játékodhoz.
Bár az efféle játékokat én a nagy téli depressziók idejére szoktam félretenni (emlékszem milyen jó volt évekkel ezelőtt például végigtolni az első Far Cry-t valahol február környékén), de ezzel kivételt teszek: a földi Paradicsomot pokollá változtató zombik hentelése kombinálva a gyönyörű környezettel rabul ejtett rendesen. Jó hír a végére: a Humble Bundle-nek hála még öt napig 25$-ért megvehető az első résszel, és egyéb fasza játékokkal (Saints Row 2-3, stb.) egyetemben.