Hadd’ lássam mikor is volt utoljára post… hogyaszongya július végén? Na jó, de melyik év? 2015? Na látod, egész sűrűn írok a blogra! Azért persze a régi szép idők napi 2-3 postja már soha nem lesz újra megírva ide (és ennek már most elég sok oka van, és ez csak több lesz ahogy az idő telik), de az évi 3-4 postos átlagot talán fogom tudni teljesíteni.

Gyors helyzetjelentés: túl vagyok egy különleges nyáron. Azért volt különleges, mert összeszámolva szerintem ezres nagyságrendű kilométert nyomtam le egy újonnan vásárolt használt biciklivel, amely emigyen fest:

Semmi extra, csak egy snassz monti, de remek élményekben volt részem vele. Talán a korona ez a kis nyolcvan kilométeres túrám volt:

Itt találkoztam életemben először azzal a ténnyel hogy ki lehet úgy meríteni a tested készleteit, hogy leesik a vércukrod és nekiállsz durván szédülni. Egészen konkrétan Ajkáról visszafele jövet úgy a 60. kilométer környékén éreztem először hogy bitangmód szédülök, de – mivel nem tudtam a pontos okát, éhséget nem éreztem – arra gyanakodtam hogy teljesen kimerültem, elfogytam, túlvállaltam magam. Hívtam is egy kimentést (jóanyámékat megkértem hogy jöjjenek értem), de mire elindultak volna bekaptam egy pizzát Bakonypölöskén a kocsmában (ami amúgy tök finom volt, pedig inkább csehó a hely mint pizzéria – konkrétan a csapos bácsi azt válaszolta a kérdésemre hogy van-e valami kajájuk is vagy ide mindenki csak fröccsözni jár, hogy „hát, van melegszendvics, meg pizza” – az hogy milyen feltéttel adják nem hangzott el). Ez annyira helyretett hogy egyből ment az újabb telefon, hogy nem kell értem jönni, simán haza fogok tudni tekerni. Így is lett, a maradék húszast úgy lenyomtam mintha az előző hatvan meg se történt volna. Amúgy a Döbrönte – Ajka szakaszon való tekergésem volt az egyik legszebb emlékem ebből a nyárból: Csurgó kút felett a fennsíkon elterülő mező mellett még defektet javítani is egy csodálatos esemény az ember életében – és ebben most semmiféle irónia nem volt. Gyönyörű helyeken jártam nna, és gyakran tényleg megvolt az „egyedül a büdös nagy pusztában” feeling ami eleinte ijesztő, de utána (ahogy újabb és újabb túrákat teszel) egyre jobban megszereted. Sokat tudnék még mesélni erről, de már csak egy gondolatot tennék hozzá: biciklizni jó, és kb. bármilyen géppel elkezdhető. Nem kell hozzá többszázezres alu- meg nemtom milyen vázas csoda sem méregdrága biciklis felszerelés (apropó felszerelés: azért defektjavító készlet, kézipumpa, egy-két szerszám, ivóvíz meg ilyen „hülyeségek” nem árt ha akadnak a hátizsákban). Csak egy kis elhatározás, meg egy térkép amin kinézed hogy merre akarsz menni.

Azért nem mindenhova mentem biciklivel, voltam túrázni is néha. Például jártam Szentkirályszabadja mellett a ruszkik által már bő húsz éve nem lakott szellemvárosban, ami egy hátborzongató hely még úgy is hogy tudod hogy nem járult hozzá semmiféle ipari katasztrófa  ahhoz hogy kiürült. Viszont lehet ilyen vicces képeket lőni mint ez:

Egész nap ezzel a hülye csavarral a zsebemben, meg a kezemen a biciklis kesztyűmmel rohangásztam csak hogy tudjak csinálni egy videojátékokra referáló képet

Egyszer érdemes ellátogatni ide, nem semmi hangulata van a helynek. Ahogy a képen is látszik a természet eléggé átvette az uralmat az évtizedek alatt, és az épületek belülről is elég nyomasztóak. A hideg kiráz még a gondolatától is hogy itt töltsek el egy éjszakát egyedül. Mondjuk a melléképületekben szemmel láthatóan sokan szoktak paintballozni, azt kipróbálnám egyszer akár sötétedés után is.

Említettem a poszt elején hogy ez a nyár különleges volt, és most jövök rá hogy ez milyen sok szempontból igaz: például életemben először mentem saját erőmből a szüleim nélkül nyaralni. Ennek is itt volt már az ideje így harminc felett nna. Na nem mintha mi azok a „már unjuk a görögben nyaralgatást, idén spanyolba megyünk” típusú család lettünk volna: egy esetben töltöttünk el Szántódon egy hetet (ott olvastam ki a 22-es csapdáját), és ezzel ki is merítettem a listát. Na de ez a múlt, idén viszont a barátnőmmel és egy gyerekkori cimborámmal lenéztünk pár napra Balatonakaliba, azon belül is a kempingbe. Én eddig életemben talán még csak kívülről láttam kempinget úgyhogy hatalmas élmény volt (na jó, az első nap után már nem annyira). Alapvetően fasza volt ez a pár nap: a kemping saját strandján minden délután csobbantunk egyet félrészegen, aztán vagy elmentünk egyet tekerni hogy megnézzük Tihanyt vagy Zánkát (ja mert hát bicikli nélkül le sem mentem volna), vagy csak visszamentünk a lakókocsinkhoz meginni még vagy nyóc sört fejenként. Soknak tűnik ez a szeszadag, de én kb. egyszer sem voltam komolyabban részeg, ugyanis a negyven fokban egyből ki is izzadtam mindent amit megittam. Leszámítva a tőlünk pár parcellával magát nagyon jól érző társaságot (akiknek a legkomolyabb érve a következő volt, amikor odamentem éjjel fél kettő fele hogy csendesítsenek már kissé magukon, hogy „hát de mi idejárunk már tíz éve”. Erre nem is tudtam mit reagálni csak néztem rájuk értetlenül egy darabig) nagyon jó volt az egész. A következtetést mindenképpen levontam belőle: ha csak pár nap, ha csak itt belföldön valahol, de nyaralni iszonyat hasznos dolog. Itt van november, ülök a gép előtt nyakig a melóban és néha mégis eszembe jut hogy milyen eszményi volt ülni a sátorlap alatt kezemben a hideg sörrel és hallgatni a Picsát a telefonról miközben a Balaton kb. ilyen messze volt tőlem:

Na ennyit a lángsugarú nyárról, nézzük mi van mostanában: az előbb említett kurva sok munka (mintha minden ügyfelem december 31-ig akarná megváltani a világot) mellett hódolok egy újabb hobbimnak: streamelgetek ezerrel. Gyorsan ide is szúrom a linket, gyertek, nézzetek, hallgassátok a komoly eszmefuttatásaimat, nekem az nagyon jól esne ha sok embert szórakoztatna ahogy dörmögve előadom a világbölcsességeimet egy kis Far Cry 4-ezés vagy Cities: Skyline-ozás közben (a lista persze ennél nagyobb, múlt héten pl. GTA 5 volt terítéken).  Amúgy annyira komolyan vettem a dolgot, hogy vettem egy egész jó minőségű mikrofont is a feladathoz, amely az Audio-Technica ATR2100 névre hallgat (link) és nagyon meg vagyok vele elégedve. Ha belenéztek a streamjeibe meglátjátok (pontosabban meghalljátok) hogy miért mondom ezt. Beszereztem hozzá pár ezerért egy állítgatható mikrofonállványt is, úgyhogy az asztalom most tényleg jobban hasonlít egy stúdióhoz mint bármikor. Még szivacsot is rendeltem rá Kínából (fél euró, free shipping – és ez nekik megéri?!), úgyhogy van ami beigya a nyálam ha nagyon fröcsögne. Egyelőre ez az ami leköt, bár ha nagyon ki vagyok merülve egy szétpörgött nap után akkor nem szoktam erőltetni a dolgot – már csak azért sem, mert maga a kommentálás újabb energiákat vesz ki az emberből, ráadásul nem is kicsiket. Higgyétek el, ha három órán át folyamatosan próbáltok vicceseket mondani miközben próbáljátok nem önmagatokat ismételgetni az mocskosul fárasztó tud lenni. Én azért élvezem, és remélem hogy ez még jó darabig így is marad. Gyertek, nézzetek bele! Én meg majd írok ide is néha – mondjuk jövő júliusban 🙂

Ez jó, megosztom!

•