1984 | Ráktalicska
júl 01

Shdy – Censorship

Emigyen fogalmazott a Velveten a talányos nevű mm abban a postban, amelyben bejelentették, hogy megszűnik a kommentelési lehetőség. Hasonló döntésre jutott a Délmagyar is, igaz hogy ott „csak” előzetes moderációt vezettek be, ami szerintem majdnem ugyanaz: ha valaki trollkodni akar, és beböfögi mondjuk a „Csongrád megyében 150 ingatlan áll árverezés alatt – 47 négyzetméteres panel akár 3 millióért” című cikk alá, hogy „erről is mocskos orkok tehetnek, hogy az anyjuk adná rájuk sírva az inget” akkor bizony elővehetné az NMHH a szerkesztőket emiatt, így nem is engedik majd megjelenni a kommentet az is biztos. (Ha valaki esetleg lemaradt volna: mától kezdve eljárást indíthat az NMHH a médiatörvényt megszegő médiaszolgáltatókkal szemben, amelyek – kötelező jelleggel – beregisztrálásra is kerültek a hatóságnál. Lista róluk itt, bővebben itt.) Persze egyből felmerülhet, hogy csak a pánikot akarom kelteni, de bizony máris van egy eset, amely alátámasztja, hogy a weboldalon megjelenő kommentekért a weboldal üzemeltetője a felelős: a Népszava lett megrángatva, mert állítólag valamelyik olvasó lepojácázta Shmitt Pál álamfő urat. Esetleg Orbán Viktor halálát kívánta. Netán azt írta, hogy dögöljön meg a Pintér Sándor sündisznója. Kicsit homályos a sztori, ennek ellenére beindult a gépezet: a kommunikációs államtitkár vizsgálatot kezdeményezett a webes újság ellen, ámbár a problémásnak ítélt cikk alatt (már?) senki nem kívánja senki halálát (amúgy kíváncsi lennék hány év kötelet kapna Frei Tamás, ha most tenné fel a kérdést a bérgyilkosnak, hogy mennyiért intézné el a magyar miniszterelnököt :)).

Kommentár nélkül – az a „Jó napom van” ott a jobb oldalon priceless 🙂

No persze biztos sokan úgy gondolják, hogy „na végre rendet rakott a kormány, nem lehet névtelenül bármit leírni”. Én viszont úgy gondolom, hogy ez egy olyan intézkedés, amely korlátozza az internet szabadságát, amelynek semmilyen formában nem lenne szabad sérülnie. Ebben az esetben a cél nem szentesíti az eszközt, ráadásul maga a cél sem olyan magasztos, mint amilyennek a kormány beállítani kívánja – mondjuk ki, a cenzúra, a média feletti kormányzati kontroll felé az első lépcsőfok az öncenzúra, amelyet a beregisztrált weboldalak kénytelenek alkalmazni. Most komolyan: mi lett volna, ha kiterjesztik a nyilvántartásbavételi kötelezettséget a blogokra is (ahogy azt én is vizionáltam még bő fél éve)?! Tényleg eljárás indulna minden egyes a kormánynak kicsit is nem tetsző komment után, amelyet az olyan eldugott, a nagyokhoz képest szinte senki által nem látogatott blogokon írnak a látogatók, mint amilyen ez is? Mi garantálja, hogy nem fogják a későbbiekben kiterjeszteni a törvény jogkörét a hobbiból üzemeltetett (szebben, és egyben érthetetlenebbül is meg van fogalmazva a törvényben ez) weboldalakra is? Az, hogy itt elvileg demokrácia van biztosíték lehet arra, hogy nem fog ez megtörténni? De hiszen annyi mindent keresztülvitt a Fidesz, ami nem feltétlenül kéne, hogy beleférjen az államforma kereteibe, amiben elvileg élünk!

Nem hiszem, hogy a demokrácia a Velvetes kommentelési lehetőség megszűnése miatt sérült volna. Megleszek pár idióta troll vicceskedése nélkül is. Viszont az is biztos, hogy a tendencia továbbra is ijesztő, és csak reménykedni tudok abban, hogy a kormány megáll ezen a ponton, és nem fog… de nem akarok tippeket adni senkinek.

UPDATE:  kegyet gyakoroltak a hatalmasok, és kijelentették, hogy a törvény nem vonatkozik a kommentekre. Ennek ellenére sokan nem állították vissza a hozzászólási lehetőséget (pl. a W se), szerintem azért, mert nem bíznak meg az NMHH-ban. Én speciel meg tudom érteni őket. Amúgy érdekes, hogy a már említett Velvet, és a most említett W is úgy oldotta meg a kérdést, hogy ezentúl a Facebook oldalukon lehet véleményt nyilvánítani, ami már rövid távon is azzal járhat, hogy nőni fog a forgalom Zuckenberg portálján. Konteó-rajongók előnyben: bizzztos, hogy valami világméretű zsidó összeesküvés van a háttérben, a magyar kormány a kezükre játssza a látogatókat!

Tagek:

preload preload preload