A felperesek a rendőri intézkedés közben lettek figyelmesek arra, hogy Polgár Tamás olyan rövid ujjú pólót visel, melynek hátoldalán a „BUZI, AKI IGAZOLTAT” felirat van. (…)

Álláspontunk szerint Polgár Tamás (…) azzal a magatartásával, hogy az igazoltatás során „BUZI, AKI IGAZOLTAT” feliratú pólót viselt, másrészt azzal a cselekménnyel, hogy az igazoltatás során készült fényképfelvételt a felperesek hozzájárulása nélkül nyilvánosságra hozta, megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait. (…) Az alperest a póló viselése során valószínűsíthetően kettős motiváció vezette. Polgár Tamás egyrészt meg kívánta sérteni az őt igazoltató rendőrök személyhez fűződő jogait, másrészt a fényképfelvétel nyilvánosságra hozásával – haszonszerzési célzattal – fokozni kívánta az általa forgalmazott pólók iránti érdeklődést. (…)

Kérjük, hogy a tisztelt Fővárosi Bíróság állapítsa meg, hogy az alperes megsértette felperesek személyhez fűződő jogát akkor, amikor a keresetlevélben előzőekben hivatkozottak szerint, igazoltatása során „BUZI, AKI IGAZOLTAT!” feliratú pólót viselt. (…) Kérjük a tisztelt Bíróságot… kötelezze alperest a jogsértés eszközéül szolgáló „BUZI, AKI IGAZOLTAT” feliratú, tulajdonát képező, vagy általa értékesíteni kívánt pólók megsemmisítésére.”

Kommentár nem szükséges…

<forrás>

… és most talán nem a vonat az végre:

Pert nyert egy devizahiteles a bankkal szemben

<forrás>

A kommentárom az esethez: bár ez még „csak” egy próbaper volt, de precedenst teremthet. A törlesztőrészletek egyoldalú emelése a bankok részéről mindössze az extraprofitjuk megóvásának eszköze, tehát nem arról van szó, hogy nélküle csődbe mennének. Egész egyszerűen a devizahitel folyósítása hatalmas üzlet, amely díjemelés nélkül nem lenne akkora. Pofátlan üzleti magatartás a válságból adódó bevételkiesést az adósokon behajtani, és – az oly sokszor emlegetett  Nyugattal ellentétben – nálunk mégis megtehetik (megtehették?) a hitelintézetek! Talán (persze még ezzel a ‘talán’-nal is túlzott naivitásról teszek tanúbizonyságot) most már nem vasalhatják be szabadon az árfolyamingazodásból adódó mínuszt rajtunk. Saját példa, anno meg is írtam: a szokásos 35000-es törlesztést valamikor tavasszal 61000-re(!) akarták emelni, ezzel kivédve a saját deficitjüket. Ezt most már talán nem tennék meg nyugodt szívvel, mert ha ez az eset precedenst teremt, akkor joggal fognak félni a perek ezreitől! Talán most végre eljut a hazai banki kultúra is – ilyen perekkel, és szigorúbb szabályozással – arra a szintre, ahol nem az adósnak kell minden kockázatot lenyelnie…

Soha többet nem tartok, mindig csak a gond van vele. Ma is hülye fejemmel felkeltem a gép mellől csak azért, mert valami hülye kitalálta ezer éve, hogy ilyenkor enni kell, meg lazítani, én pedig engedelmes birka módjára igyekeztem eleget tenni ennek a begyöpösödött társaldalmi szokásnak. Ott kellett volna maradnom az asztalomnál, és flashjátékokkal szórakoztatni magam azalatt az egy óra alatt. Ehelyett betekertem a belvárosba, bankban is voltam, sőt elővigyázatlan hülye módjára még a telefonom is felvettem, amikor pápai vezetékesről hívott valaki. E két hiba elég volt ahhoz, hogy ne kelljen kávét innom, épp elég magas lett a vérnyomásom így is. Soha többet ebédszünet, én mondom nektek. Soha.

Jó, tudom, hogy nem szép dolog ennyire ledegradálni két kormányfőt, mégis talán jó hasonlat rájuk, mivel ha félretesszük a diplomáikat, vélt vagy valós érdemeiket, és éltes korukat, akkor a kislapátért veszekedés szint környékén kell keresnünk tetteik mozgatórugóját. Pedig mindketten egy oldalon állnak (politikailag legalábbis mindenképpen), korban is megközelítőleg összepasszolnak, igazából jobb lenne, ha inkább a fociról beszélgetnének sörözés közben ahelyett, hogy különféle módszerekkel próbálják kelteni a hangulatot, hogy feszültséget szítsanak a két ország népe között. Ennek az lehetett volna (mert most már úgy fest, hogy szerencsére jogos a feltételes mód) a vége, hogy sorozatossá váltak a magyarok elleni támadások (ahogy megtörtént már ez néhány éve, amikor szélsőjobbos fiatalok megvertek egy utcán magyarul megszólaló lányt), és persze ugyanez várt volna a hozzánk látogató szlovákokra is.

Ha valakinek nem vált volna nyilvánvalóvá az eddig leírtak alapján én most a szlovák-magyar viszonyról, a Fico-kormány által bevezetett nyelvtörvényről, és annak hatásairól beszélek. Pár hete másról se szól a külpolitikánk, mint hogy Fico mit nyilatkozott, Gordon mit publikált szlovák lapokban, ki kit mivel vádolt meg éppen. Dedó. De miért is van ekkora ellentét a két ország között? Vannak alapjai ennek az egésznek, és bár pártatlan nem tudok lenni magyarként, de mégis úgy gondolom, hogy az 1968 augusztus 21.-én történt támadás[1], ami Csehszlovákiát érte mégse hat ki akkora súllyal napjainkra, mint mondjuk a hozzájuk tőlünk 1920-ban elcsatolt 61633 km²! Ráadásul – ha mai fiatalként struccpolitikát folytatnék – azt is mondhatnám, hogy kit érdekelnek már ezek a 80-90 évvel ezelőtt történt események, jó elvesztettünk pár tízezer négyzetkilométert, de maradt legalább 93 036, örüljünk neki! (Még mielőtt valaki betámadna, ezzel a felfogással nem értek egyet, mert igenis hatással vannak mindennapjainkra is ezek a közel száz éves „sztorik”, csak ehhez kéne kicsit gondolkodni is, hogy az ember belássa…)

Tehát van ez a tinédzser ország (16 éves a szentem), amely népességének  9,7%-a magyarnak vallotta magát 2001-ben. Ez a kábé félmillió ember bizony nem betelepült oda, hanem ősidők óta ott élt, csak közben – hogy a CAFB zenekart idézzem – átgázolt rajtuk a történelem. Ők nem idegenek ott, nekik ott van eltemetve még az ük-ük-ük-ük-ük-ük-üköregapjuk is, és bizony már a szóban forgó öregúr is magyarul kérte a lovát, amikor harcba indult. Ők a mai napig magyarul beszélnek, és bár gondolom nagy részük érti a szlovákot is, mégis otthon, baráti körben a magyar lehet a megszokott nyelv. Bár a szlovák nagykövettől kezdve a kormány több tagjáig (beleértve Ficót is a maga bájos stílusával) mindenki igyekszik leszögezni, hogy ez a törvény rájuk, azaz a közemberekre nem fog vonatkozni, én mégis kicsit félek tőle, mivel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa szerint is vannak benne homályos pontok, amelyek alkalomadtán épp elegendőek lehetnek a törvény jogkörének khm… kiterjesztésére. Na itt kerülhet szar a palacsintába, de durván. Nem szeretném, ha megélnénk azt, hogy a rendőr megbírságoljon akárkit is, mert a hivatalban magyarul merte kérni az illetékbélyeget. Bár az EU-ban ez eddig elképzelhetetlennek tűnt, most már nem vagyok ennyire biztos ebben, mivel a konfliktus kezdetekor se nagyon reagáltak a megkereséseinkre (erre mondta a Bajnai, hogy olyanok ők, mint két óvodás, és az EU az óvónéni… nos akkor ez egy nagyon rossz pedagógus, mert őt nem érdekli, ha Pistike végighúzza Katikát a mászóka rácsain mintegy erődemonstráció gyanánt).

Ami viszont bizakodásra ad okot, hogy tót barátaink húzzák-halasztják a büntetések kiszabását, mindenféle okokra hivatkozva, valószínűleg azért, mert „kicsit” kapják az ívet nyugat felől, hogy „srácok azért ezt mégse kéne ám!” (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy pejoratív jelzőkkel csak a hatalmon levő politikusaikat illetem, a szlovák néppel nekem személy szerint semmi bajom. Érdekes viszont, hogy egy ilyen törvény bevezetése úgymond társadalmi támogatottság mellett mehet végbe! Érdekes adalékokkal szolgál ehhez a megállapításhoz ez a kis felmérés, amely szerint a szlovák tizenévesek többsége azt szeretné, ha magyarul nem szabadna beszélni az utcán…)

Mindent összevetve gusztustalannak tartom amikor egy politikus „ősi” sérelmekre hivatkozva aktuálpolitikai előnyt próbál kovácsolni egy népcsoport módszeres elnyomásából. Amin csodálkozom, hogy a másik nagy kedvencem, Slota nem nyitotta még ki a pofáját az üggyel kapcsolatban (illetve már kinyitotta, csak mindenki leszarja), mert az még olaj lehetne a tűzre a régebbi aranyköpései alapján.

[1] A Varsói Szerződés öt tagállamának – Bulgária, Lengyelország, Magyarország, NDK, Szovjetunió – hadseregei mintegy 600 ezres létszámban 1968. augusztus 20-ról 21-re éjjel lépték át a csehszlovák határokat, hogy erőszakkal vessenek véget az Alexander Dubcek kommunista pártfőtitkár nevével fémjelzett reformfolyamatnak és liberalizációnak. Míg négy ország katonái néhány héten belül kivonultak az országból, s szovjet hadsereg tartózkodását szerződéssel törvényesítették, s a mintegy 90 ezer szovjet katona végül 23 évig maradt „ideiglenesen” Csehszlovákiában. (forrás)