gondolkodik | Ráktalicska - 5. oldal
okt 30

Különösebb bevezetés nélkül íme a hír, amin most az ország csámcsog:

Az ORTT szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő – november 18-áig a Danubius Rádió által használt – jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.

Lehet, hogy a ________ (ide mindenki képzeljen egy jelzőt ízlés szerint) Danubius/Sláger páros helyett kapunk két pártszócsőt?
A téma meglehetősen kényes. Én – naiv tudatlan kis hülye – azt hittem, hogy a szóban forgó két adó örök, és elévülhetetlen, és hogy most már életem végéig lesz mit nem hallgatnom. Tévedtem. Ha nem nézzük az ügy hátterét, akkor a frappáns „leszarom” lehetne a reakció, de itt azért most sokkal többről is szó van, nem csak annyi, hogy mostantól más néven nyomja két adó a gagyibbnál gagyibb zenéit.

Kezdjük azzal, hogy mindkét nyertes erősen függ anyagilag politikai oldalakhoz köthető cégektől: az Advenio például erősen jobbos háttérrel bír, míg a FM1-konzorcium pedig szocialista kötődésű cégektől (is) kapja majd a működéshez szükséges tőkét. Én szerencsére még nem éltem (legalábbis nem emlékszek rá, mert kicsi voltam) amikor a rádió egy propagandaeszköz volt a hatalom kezében, de most a helyzet, ami így fog előállni elővetíti az esélyét annak, hogy mindkét csatorna bele-bele fogja szőni az adásába a politikai üzeneteket. Persze, volt már ilyen régen is a médiában, fizetett politikai hirdetés címszóval, de most, hogy a pénzügyi támogatók is oldalakhoz fognak húzni ki garantálja majd, hogy csak etikus eszközökkel fognak élni, ha a pártjuk népszerűsítéséről van szó? Persze, tudom, hogy az előző két frekvenciatulajdonos se volt szent, de nekik nem sikerült elkötelezni magukat egyik oldal mellett sem (bármennyire szerették volna), most viszont a két új tulaj kapásból ilyen háttérrel fog indulni. Lehet, hogy a ________ (ide mindenki képzeljen egy jelzőt ízlés szerint) Danubius/Sláger páros helyett kapunk két pártszócsőt?

A piszkos módszerek persze sajnos alátámasztják az aggályaimat: már maga a pályázatra jelentkezés is bűzlött kicsit: kihasználva a kiírás kiskapuit  tettek előnyre szert az ún. sales house-os megoldás segítségével. Ennek az a lényege, hogy a reklámidőt eladják külsős cégnek, így a reklámokból befolyt pénzek is ott realizálódnak, de – mivel a rádió nem birtokol megfelelő tulajdonhányadot az adott cégben – a pályázat értelmében nem tekinthető kapcsolt cégnek, így tulajdonképppen úgy néz ki a dolog, mintha csak minimális köze lenne a frekvenciatulajdonos költségvetéséhez. Ez persze szöges ellentétben áll a valósággal…

Szóval a dolog sok szempontból gyanús, Majtényi László lemondása is ezt támasztja alá. Azért döntött így, mert ezzel akart tiltakozni a módszer ellen, amellyel pártbefolyás alatt álló rádiók veszik át a régiek helyét.

Persze agyatlan birka lennék, ha nem gondolkodnék el néhány dolgon az egésszel kapcsolatban:

Valóban ez lehetett Majtényi lemondásának a valódi oka? Nem lehet, hogy esetleg az most leváltott adók iránti elkötelezettsége okán döntött így? (Persze, hogy nem, az ORTT elnöke természetesen pártatlan!)

Mi van, ha az egész pártelkötelezettesdi, meg a pánikkeltés ezzel kapcsolatban csak egy ügyes húzás a vesztesek részéről, és szó se lesz ilyesmiről (legalábbis a gyakorlatban nem fog jelentkezni, hogy honnan kapják a büdzsét)?

Úgy fest, hogy van még jópár kérdés, ami egészen addig megválaszolatlan  fog maradni, amíg el nem indulnak az új adók, és el nem telik pár hét/hónap, amely alatt kibújhat a szög a zsákból, már ha egyáltalán van. Személyes véleményem szerint a hiszti, ami övezi az egész procedúrát a felesleges pánikkeltés kategóriába esik, amelynek természetesen az a célja, hogy gyanakvás övezze az új rádiók indulását. Ami biztos, hogy Béla, a fuvaros néhány nap alatt meg fogja szokni, hogy más szlogent fog tízpercenként hallani a készülékéből, miközben reggel hordja az árut.

Tagek:
okt 22

Gyakran találkozhatunk általánosításokkal. Ezeknek néha van alapjuk, de elég gyakran nincs. Vegyünk néhány példát: a cigánybűnözés (azaz, hogy minden cigány bűncselekményeket követ el éjjel-nappal), egy olyan általánosítás, amelynek van alapja, tessék megnézni mondjuk a börtönök etnikai összetételét, míg mondjuk annak, hogy a franciák nem fürdenek nincs. Persze ettől még mindegyik lehet káros, sőt veszélyes, mivel olyan embereket sodorhatnak bajba, akik esetlegesen nem tehetnek azoknak a bűneiről, akikkel egy kalap alá veszik őket, és őket is éri a megkülönböztetés. Szóval általánosítani lehet, de túlzottan egy ilyen örökérvényű(nek tűnő) kijelentésre alapozni egy adott csoporttal szembeni hozzáállásunkat ostobaság. Tessék megnézni a következő chatlog-ot, amely tökéletesen alátámasztja, hogy miről is beszélek:

Mi a különbség?

Magyarul:

Te: szia

Idegen: szia

Te: neved?

Idegen: chun wu szolgálatodra

Te: alexander goldberg

Idegen: mizu?

Te: tudod, sose fogom megbocsátani, hogy ti, koreaiak megtámadtátok pearl harbor-t

Idegen: uhh. én kínai vagyok… és a japánok támadták meg amúgy is

Te: kínai, japán, koreai… mi a különbség?

Idegen:

Idegen: most ez komoly?

Te: igen!

Idegen:

Idegen: sose fogom megbocsátani, hogy ti zsidók elsüllyesztettétek a titanic-ot

Te: az egy jéghegy (angolul: iceberg) volt

Idegen: goldberg, greenberg, iceberg… mi a különbség?

Tagek:
okt 13

Amióta elindult újra a blog (sose felejtem el, annyira szép pillanat volt :könnycsepp elmorzsol:) azóta rágódok a következő problémán: miről is írjak? Nem, nem arról van szó, hogy nem lenne témám (ez szerencsére nem fordulhat elő, mivel minden nap történik valami hülyeség), mert néha – ha nem vagyok nagyon fáradt – magamtól is tudok oldalakat teliírni központi téma nélkül, csak maga az alapkérdés okoz manapság fejtörést számomra, miszerint: írjak-e ilyen se füle-se farka személyes (egyesek szerint gay) esszéket? Mert hogyha átmegyek ún. énblogba, és leírom például, hogy tegnap este elvágtam a nyelvem késsel (amúgy tényleg, Medvesajt-krémet akartam lenyalni róla, fene se gondolta, hogy úgy ki van élezve mint egy szamurájkard), meg esetleg még olyanokat, hogy milyen jó volt betekerni ma reggel a 90 km/h-s szélben a céghez (konkrétan majdnem levitt párszor a szél a nyeregből, meg persze amikor olyan szögben fúj, akkor pár pillanatig nem kapsz levegőt, ami azért elég para), akkor lehet, hogy páran azt mondják, hogy „ezdeunalmas, kitérdekelmár a nyomorod, bazz”, és nem is olvasnak tovább. Persze a régi cimborák (akik a kommentelők 100%-át teszik ki jelenleg) gondolom szívesen olvasnak tőlem ilyesmiket is, de alapvetően a neten lébecoló x százezer magyar netezőt szeretném megcélozni, akiket az efféle témák lehet, hogy annyira nem kötnek le. Manapság igyekszem elkerülni azt a csapdát, amibe anno párszor beleestem, amikor csak azért írtam valami erőltetett szart, hogy legyen új post a blogon. Persze ezt nem biztos, hogy külső szemlélő is észrevette (mármint hogy erőltetve írtam), mert az írói zsenim (khm) folytán azok az írások is RENDKÍVÜL színvonalasak voltak (remélem érezni az iróniát a hátsó sorokban is!), de engem a mai napig zavar némelyik post, mert tudom, hogy nem adtam bele szívemet-lelkemet a megírásába. Nos, ezt szeretném elkerülni, és úgy érzem, hogy eddig nagyjából sikerült is.

A kérdés már csak az, hogy hogyan csináljam a blogot tovább? Kérdéses a dolog, mivel szeretném azért párszor még elregélni, hogy mi a rák történik a kis életemben, de nem szeretném feleslegesen untatni azokat, akik nem ismernek. Arra gondoltam, hogy csinálok mondjuk egy szemelyes.raktalicska.hu-t, és ha oda kerül valami új cucc, azt meghirdetem itt is, nehogy lemaradjon róla valaki 🙂 Ezzel végülis megoldódna a kérdés, és azok se ásítoznának a blog böngészése közben akik nem ismernek személyesen. Ez szerintem jó ötlet. Szerintetek? Kommenteljetek!

Tagek:
szept 23

Öntudatra ébredtek, csak még titokban tartják,
Míg olyanok leszünk a gépeknek,
Mint nekünk a macskák
Én halottnak tettetem magam,
Hogy azt higgyék nem fájt
De nem kapcsolok ki teljesen
Csak kinyomom a stand-by-t

/Junkies – Ne csinálj nekem programot/

Cyber eye - Ghost Inferno (Deviantart)

Kezd bekebelezni minket a technika. Értem ez alatt azt a már hosszú ideje tartó jelenséget (amely exponenciálisan gyorsul), hogy lassan már az utcán se sétálhat végig az ember anélkül, hogy legalább fél tucat informatikai rendszer ne követné minden lépését. Ez valahol már most is így van, elég végigmenni egy belvárosi utcán, és tuti, hogy jópár különböző térfigyelő kamera rögzítette az arcunkat, a ruházatunkat, az időpontot másodpercre pontosan, amikor elsétáltunk alattuk. Aztán ott van a magánélet: még a nálam kevésbé kockák is néznek TV-t, amely megintcsak csúcstechnikával készült képeket ad nyakonöntve azzal a rengeteg reklámmal, amit muszáj lenyelni, ha az embert érdekli a műsor. Innen is jóval több információt kapunk, mint amennyire szükségünk lenne, és ez is káros hatású hosszú távon. Az embert egész nap pörgetik, impulzusokat küldenek feléje, amelyekre muszáj reagálnia, nincs egy szabad perce soha. Tessék kipróbálni a következőt: lefeküdni az ágyra, kikapcsolni mindent (tévét, számítógépet, világítást, hifit, mindent), és csak 10 percig nézni a bútorokat, vagy ízlés szerint a plafont. Furcsa? Nincs behatás (csak esetleg az utca zaja)? Tíz perc még kevés ahhoz, hogy unalmassá váljon, de mégis jó érzés, hogy erre a rövid időre sikerült kikerülni modern korunk divatos egércsapdájából, az oly sokszor emlegetett információs társadalomból. Nekem van még egy jó módszerem arra, hogy ezt a nyugalmat elérjem, mégpedig az esti biciklizéssel (amikor már nincs forgalom), de tény, hogy gyakran egy hetet is eltöltök úgy, hogy csak akkor nem özönlik felém a felesleges adatáradat, amikor éppen alszok. Nem csoda, hogy stresszes vagyok, és folyamatosan az bújkál bennem, hogy le kéne feküdni az ágyra, és végre olvasni pár órát Asimov Alapítványából (ami ott hentereg a szobámban hetek óta), mivel – bár az is információ – legalább az érdekel! Ehelyett gyakorta (szóval mindig) fullad a délutánom abba, hogy a cégnél gép előtt eltöltött ~8 óra után (amely neonfényt, légkondit, folyamatosan csipogó gépeket, és meg-megszólaló mobilokat is jelent csak a poén kedvéért) otthon is majdnem annyit görnyedek előtte, és este vörös szemekkel ájulok az ágyba (amely persze még fél óra tévézést jelent, mielőtt végre elaludnék).
Ki kell kecmeregni ebből a csapdából. Az információdömping az, ami feszültté teszi az embert, de hasonló a keménydroghoz: hiába tudod, hogy tönkretesz, mégis szükséged van rá. Nagyon nehéz kinyomni azt a kurva power-gombot úgymond idő előtt, de előbb-utóbb szükség lesz rá, és ezt nem csak magamra (vagy akár rátok) vonatkoztatva értem, hanem úgymond globálisan is. Különben eljöhet az az idő, amit egyelőre az olyan filmekben látunk, mint a Különvélemény (amely a zseniális Philip K. Dick egyik írása nyomán született), amelyben a kormány bárkit bárhol megfigyelhet, és a bőröd alá ültetett chipeket bemérve (vagy – mint a filmben – a retinádat az utcán letapogatva) mindig tudják, hogy épp merre jársz. A technika fejlődése egyre komolyabb lehetőségeket helyez a hatalom kezébe, ami ezt ki is fogja használni. És ha ez el fog jönni, azért mi leszünk a hibásak, nem ők. Mi, akik nem nyomtuk ki a power-gombot idejekorán.

Tagek:

preload preload preload