Jó, tudom, hogy nem szép dolog ennyire ledegradálni két kormányfőt, mégis talán jó hasonlat rájuk, mivel ha félretesszük a diplomáikat, vélt vagy valós érdemeiket, és éltes korukat, akkor a kislapátért veszekedés szint környékén kell keresnünk tetteik mozgatórugóját. Pedig mindketten egy oldalon állnak (politikailag legalábbis mindenképpen), korban is megközelítőleg összepasszolnak, igazából jobb lenne, ha inkább a fociról beszélgetnének sörözés közben ahelyett, hogy különféle módszerekkel próbálják kelteni a hangulatot, hogy feszültséget szítsanak a két ország népe között. Ennek az lehetett volna (mert most már úgy fest, hogy szerencsére jogos a feltételes mód) a vége, hogy sorozatossá váltak a magyarok elleni támadások (ahogy megtörtént már ez néhány éve, amikor szélsőjobbos fiatalok megvertek egy utcán magyarul megszólaló lányt), és persze ugyanez várt volna a hozzánk látogató szlovákokra is.
Ha valakinek nem vált volna nyilvánvalóvá az eddig leírtak alapján én most a szlovák-magyar viszonyról, a Fico-kormány által bevezetett nyelvtörvényről, és annak hatásairól beszélek. Pár hete másról se szól a külpolitikánk, mint hogy Fico mit nyilatkozott, Gordon mit publikált szlovák lapokban, ki kit mivel vádolt meg éppen. Dedó. De miért is van ekkora ellentét a két ország között? Vannak alapjai ennek az egésznek, és bár pártatlan nem tudok lenni magyarként, de mégis úgy gondolom, hogy az 1968 augusztus 21.-én történt támadás[1], ami Csehszlovákiát érte mégse hat ki akkora súllyal napjainkra, mint mondjuk a hozzájuk tőlünk 1920-ban elcsatolt 61633 km²! Ráadásul – ha mai fiatalként struccpolitikát folytatnék – azt is mondhatnám, hogy kit érdekelnek már ezek a 80-90 évvel ezelőtt történt események, jó elvesztettünk pár tízezer négyzetkilométert, de maradt legalább 93 036, örüljünk neki! (Még mielőtt valaki betámadna, ezzel a felfogással nem értek egyet, mert igenis hatással vannak mindennapjainkra is ezek a közel száz éves “sztorik”, csak ehhez kéne kicsit gondolkodni is, hogy az ember belássa…)
Tehát van ez a tinédzser ország (16 éves a szentem), amely népességének 9,7%-a magyarnak vallotta magát 2001-ben. Ez a kábé félmillió ember bizony nem betelepült oda, hanem ősidők óta ott élt, csak közben – hogy a CAFB zenekart idézzem – átgázolt rajtuk a történelem. Ők nem idegenek ott, nekik ott van eltemetve még az ük-ük-ük-ük-ük-ük-üköregapjuk is, és bizony már a szóban forgó öregúr is magyarul kérte a lovát, amikor harcba indult. Ők a mai napig magyarul beszélnek, és bár gondolom nagy részük érti a szlovákot is, mégis otthon, baráti körben a magyar lehet a megszokott nyelv. Bár a szlovák nagykövettől kezdve a kormány több tagjáig (beleértve Ficót is a maga bájos stílusával) mindenki igyekszik leszögezni, hogy ez a törvény rájuk, azaz a közemberekre nem fog vonatkozni, én mégis kicsit félek tőle, mivel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa szerint is vannak benne homályos pontok, amelyek alkalomadtán épp elegendőek lehetnek a törvény jogkörének khm… kiterjesztésére. Na itt kerülhet szar a palacsintába, de durván. Nem szeretném, ha megélnénk azt, hogy a rendőr megbírságoljon akárkit is, mert a hivatalban magyarul merte kérni az illetékbélyeget. Bár az EU-ban ez eddig elképzelhetetlennek tűnt, most már nem vagyok ennyire biztos ebben, mivel a konfliktus kezdetekor se nagyon reagáltak a megkereséseinkre (erre mondta a Bajnai, hogy olyanok ők, mint két óvodás, és az EU az óvónéni… nos akkor ez egy nagyon rossz pedagógus, mert őt nem érdekli, ha Pistike végighúzza Katikát a mászóka rácsain mintegy erődemonstráció gyanánt).
Ami viszont bizakodásra ad okot, hogy tót barátaink húzzák-halasztják a büntetések kiszabását, mindenféle okokra hivatkozva, valószínűleg azért, mert “kicsit” kapják az ívet nyugat felől, hogy “srácok azért ezt mégse kéne ám!” (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy pejoratív jelzőkkel csak a hatalmon levő politikusaikat illetem, a szlovák néppel nekem személy szerint semmi bajom. Érdekes viszont, hogy egy ilyen törvény bevezetése úgymond társadalmi támogatottság mellett mehet végbe! Érdekes adalékokkal szolgál ehhez a megállapításhoz ez a kis felmérés, amely szerint a szlovák tizenévesek többsége azt szeretné, ha magyarul nem szabadna beszélni az utcán…)
Mindent összevetve gusztustalannak tartom amikor egy politikus “ősi” sérelmekre hivatkozva aktuálpolitikai előnyt próbál kovácsolni egy népcsoport módszeres elnyomásából. Amin csodálkozom, hogy a másik nagy kedvencem, Slota nem nyitotta még ki a pofáját az üggyel kapcsolatban (illetve már kinyitotta, csak mindenki leszarja), mert az még olaj lehetne a tűzre a régebbi aranyköpései alapján.
[1] A Varsói Szerződés öt tagállamának – Bulgária, Lengyelország, Magyarország, NDK, Szovjetunió – hadseregei mintegy 600 ezres létszámban 1968. augusztus 20-ról 21-re éjjel lépték át a csehszlovák határokat, hogy erőszakkal vessenek véget az Alexander Dubcek kommunista pártfőtitkár nevével fémjelzett reformfolyamatnak és liberalizációnak. Míg négy ország katonái néhány héten belül kivonultak az országból, s szovjet hadsereg tartózkodását szerződéssel törvényesítették, s a mintegy 90 ezer szovjet katona végül 23 évig maradt “ideiglenesen” Csehszlovákiában. (forrás)
