Igen, a kedvenc napom van megint, amely megérdemli a címben szereplő jelzőt (de még sokkal durvábbak is rá lehetne aggatni, hajaj).  Mindenesetre azért, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ne a totális apátia nem túl szívderítő állapotában kelljen végigkínlódni az egészet hallgassuk meg az alábbi szerzeményt, hátha kicsit megpörgeti az ember agyát:

Reggel a buszon is sokat segített rajtam ez a mjúzik, de ne szaladjunk ennyire előre a sztoriban, ugyanis a nap jóval korábban kezdődött.  Egészen pontosan fél5-öt mutatott a telefonon az óra, amikor – a World of Goo című csodálatos játék örökbecsű taktusaira – kinyitottam a csipám egy elég pihentető, ámbár kicsit izzadós alvás után (tudjátok, amikor a paplan nyirkos, és hideg lesz, és mocskosul kellemetlen tud lenni… utálom). Fél óra múlva már a hideg szeptemberi hajnalban bandukoltam, és igyekeztem minél jobban kizárni a lehangoló sötétséget a tudatomból úgy, hogy igyekeztem inkább a zenére koncentrálni, ami a fejemben bömbölt (egyelőre ehhez egy headsetet vettem igénybe, de aztán ki tudja mit hoz a jövő :)). A buszpályaudvaron meglepetten konstatáltam, hogy – átvergődvén a hajnali zombik hordáin – nem áll még bent a buszom, pedig minimum negyed órával előbb bent szokott lenni mindig. Körvonalazódni kezdett bennem egy – még a szokásosnál is komolyabb mértékű – késés, mivel általában néhány percen szokott múlni a veszprémi csatlakozás elérése, így ha még késünk is, akkor biztosra vehető a terv borulása. Néhány perc csúszással végülis indulni tudtunk, ezután skippelt a kép néhányszor (azaz belealudtam néha az izgalmas útba a muzsika szárnyain), mindenesetre mégis sikerült elérni a csatlakozást (tessék szólni, ha nagyon unalmas :)). Fehérvár felé csak egy teleportkapu volt, de az jó hosszú, konkrétan a pályaudvartól néhány méterre sikerült eszméletre pofoznom magam némi Belga fullra tekerésével. Leszállás után a megszokott reggeli rutinútvonalt céloztam meg, ahol mindig kapni szoktam ingyen dolgokat mindenféle fiúktól/lányoktól, ma éppen az ásványvíz volt soron („az a neve, hogy „Korszerű épületgépészet”, ittatok már ilyet?). Felérvén az albérletbe persze nem bírtam megállni, hogy ne nézzek körül a neten (újfent elcsodálkoztam az Opera gyorsaságán, amúgy hétvégén jó hittérítő módjára meggyőztem hugom barátját is az említett program zsenialitásáról), így persze sikerült megint produkálnom egy lightos kis bő egy órás késést a munkahelyemről (amit persze a buszközlekedésre fogtam igazságtalan módon).  Közben persze lefőztem a kotyogós kávémat, amely nélkül egész egyszerűen be se tudtam volna tekerni a céghez erő híján.

Felvetődhet a kérdés, hogy ugyanmá’ miért írtam le ezt a velőtlen, unalmas érdektelen sztorit? Nos, a választ rátok bíznám, de ezennel töröltem a szavazásokat az oldalról, mert nem mindenkinek jelentek meg.

Ez jó, megosztom!

•